Az MSZP weboldalt nyitott a fideszes kormányzás bemutatására

Az MSZP weboldalt nyitott annak bemutatására, hogy a fideszes vezetésű önkormányzatok hogyan adósodnak el, és a pártnak milyen korrupciós ügyei vannak

Az MSZP internetes címéről elérhető oldalon azokat az önkormányzati "eseteket" ismertetik, amelyek a szocialisták szerint azt bizonyítják, hogy a Fidesz kormányra kerülve hasonló hibákat követne el.

Szabó Zoltán úgy fogalmazott, aki kicsiben nem tudja irányítani az országot, annak nagyban sem fog menni, aki nem képes arra, hogy a gazdasági válság idején az önkormányzatokban megoldja a gazdálkodási és pénzügyi nehézségeket, annak mindez a kormányon sem fog sikerülni.

Ezzel összefüggésben idézte Meggyes Tamás, Esztergom polgármesterének egyik nyilatkozatát, melyben a fideszes politikus azt mondta: ami városában zajlik, "az egy kísérlet, ez fog történni az egész országban". Szabó Zoltán erre azt közölte: ők éppen ettől félnek.

A szocialista politikus szerint ugyanis ma az önkormányzatot vezetői önkény, a törvénytelen lépések hosszú sora, a csőd szélére sodró gazdálkodás, pazarlás, Fidesz-közeli fantomcégek, valamint köztartozások és adósságok jellemzik.

Szabó Zoltán a legfrissebb esztergomi esetként a város tulajdonában álló élményfürdő mintegy 30-40 millió forint közötti tartozását említette, ami miatt a szolgáltató már ki is kapcsolta az áramot.

Arra mutatott rá, ez volt az a beruházás, amely az eredetileg tervezett 2 milliárd forint helyett több mint 6 milliárd forintba került, és amely elindította a várost az eladósodás, a pénzügyi csőd felé vezető úton.

Szabó Zoltán - Orbán Viktor Fidesz-elnök szófordulatát idézve - azt mondta: Esztergom vezetése "mert nagyot álmodni", ám ezzel évtizedekre eladósította a várost, és romba döntötte annak gazdálkodását.

Közölte azt is, hogy az Állami Számvevőszék vizsgálata szerint nemcsak Esztergomban, hanem számos más fideszes önkormányzatban tovább folytatódott az eladósítás, és ennek egyik eszközeként a kockázatos kötvény-kibocsátás. A szocialista politikus szerint a Fidesz elképesztő adósságokba veri a megyéket és a településeket.

A sajtótájékoztatón a távhő áfa-csökkentésével kapcsolatban is kérdezték a szocialista képviselőt. Arra a kérdésre, igaz-e az az információ, amely szerint a távhő áfájának csökkentését teljes mértékben kioltja a kompenzáció eltörlése, azt mondta, választókerületében egyetlen távhővel működtetett lakás sincs, ám úgy tudja, az előzetes számítások szerint az áfa-csökkentés jelentős díjtételmérsékléssel jár majd.

Szabó Zoltán sajtótájékoztatója része volt annak a sorozatnak, melyben az MSZP azt akarja bemutatni, szerintük miként kormányozna a Fidesz, ha hatalomra kerülne.

Idézetekkel reagált a Fidesz

Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője Szabó Zoltán sajtótájékoztatójára reagálva elmondta: több korábbi esethez hasonlóan - a szocialisták és a szabad demokraták korruptságára vonatkozó, a baloldalt bíráló, többségében MSZP-s politikusoktól származó idézeteket hozott fel.

A kommüniké idézi például Tóth Károlyt (MSZP), aki azt mondta, "tiszta szívből utálja" a korrupciót, mert "ráment az MSZP", valamint Szanyi Tibort (MSZP) is, aki úgy fogalmazott: "az MSZP-t tényleg megfertőzték a hatalombrókerek és a mutyilovagok".

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.