Van 2,2 millió biztos Fidesz-szavazó, az SZDSZ szinte eltűnt

Július elején a Fidesz tábora nagyjából háromszorosa a szocialistákénak, hatszorosa a Jobbikénak. Ebben a hónapban a Lehet Más a Politika lényegében az SZDSZ-szel és az MDF-fel azonos támogatottságot szerzett. Ekként foglalhatók össze és értelmezhetők azok az eredmények, amelyek a Szonda Ipsos július elején, az ország felnőtt lakosságát reprezentáló közvélemény-kutatásából származnak.

A választókorú népesség négytizedét kitevő Fidesz-tábor összetétele meglehetősen heterogén, sokféle társadalmi csoportot és szerteágazó politikai-ideológiai nézetrendszert kell egyben tartania a párt vezetésének. Az egyenletes beágyazottságot jól mutatja, hogy a Fidesz híveinek aránya szinte minden társadalmi rétegben 38 és 42 százalék között van. Az egyetlen kivétel az idősek csoportja – itt 28 százaléknyi a fideszes, és majdnem ennyi (25 százalék) szocialista szimpatizáns is van - derül ki a Szonda Ipsos júliusi felméréséből.

A hatvanas, hetvenes éveikben járók körében tehát még tartja magát az MSZP, de lemaradt a versenyben az eddigi választásokon számukra jó eredményt felmutató fővárosban. Budapesten ugyan egy kicsivel erősebb az országos átlagnál a szocialista párt (a teljes népesség körében 16 százalékon áll), de a Fidesz itt is hozza a vidéki városokban elért eredményt, a 39 százalékot.

A Fidesz szavazóinak ideológiai kovásza a jobboldaliság, csaknem háromnegyed részük (73 százalék) így határozza meg magát. Baloldali beállítódásról csak 5 százalékuk beszélt, míg 22 százalék középre sorolja magát. Megosztott viszont az ellenzéki párt tábora a liberális-konzervatív kategóriarendszerben: mindkét címkét egyharmadnyian aggatják magukra, s éppen ennyi a köztes helyzetben lévők aránya is.

Összesítve a politikai beállítódásokat, kirajzolódik a Fidesz híveinek bő egyharmadát adó jobboldali és egyben konzervatív választói csoport. Ők főképpen a párt 51 év feletti, falvakban élő szavazói. Az ellenzéki párt támogatói egynegyedének jobboldalisága mellé a liberális nézetek vállalása párosul. A 40 év alatti, érettségizett és diplomás fideszesek nagy hányada ide tartozik.

A Fidesz úgy tűnik, hosszabb távon is számolhat e vegyes összetételű választói csoporttal. Legalábbis erre utal, hogy a jelenlegi szimpatizánsok kétharmada biztos abban, hogy a parlamenti választáson is oda szavaz, és 5 százalék kivételével a többiek is valószínűsítik ezt. Mindez azt jelenti, hogy nagyjából 2,2 millióan nagy bizonyossággal már most megígérték, hogy Fidesz-szavazók lesznek a parlamenti választáson.

A szocialista párt 13 százalékos tábora sokkal homogénebb, társadalmi összetétele koncentráltabb, beállítottságát tekintve egységesebb, mint a Fideszé. Az MSZP-sek döntő többsége nagyvárosi és 50 év feletti, más rétegekből a szocialista párt kevés szavazót tud magához szólítani. Hívei között majdnem mindenki baloldali, 92 százalék ekként határozza meg identitását. A többiek a centrumban helyezkednek el, jobboldali nézeteket senki nem vall közülük. Egyáltalán nem kiegyenlített az MSZP-s tábor a másik dimenzióban: 38 százalékuk liberális, 42 százalék középre teszi magát, s csak 20 százalék konzervatív. A szocialista párt támogatói ezúttal a korábbi hónapokban tapasztaltnál kitartóbbnak tűnnek: 62 százalékuk előrevetíti voksát, s a többiek is ezt sejtetik. Ha a biztos ígéretek megvalósulnak, akkor ez kampány előtti állapotban 800 ezer szavazót garantál az MSZP-nek.

Az adatfelvétel ideje: 2009. július 4-10. A megkérdezettek száma: 1500 fő, akik együttesen az ország 18 éves és annál idősebb lakosságát képviselik. Alapsokaság: 18 éves és idősebb, állandó magyarországi lakóhellyel rendelkező magyar állampolgár. Az alapsokaság és a megkérdezettek összetétele megegyezik.Minden hónapban más-más 1500 főt kérdeznek meg, személyes megkereséssel, kiválasztásuk az ún. kétlépcsős rétegzett mintavétellel, a teljes véletlent biztosító módszerrel történik, azaz minden felnőtt magyar állampolgárnak azonos esélye van a mintába kerülésre.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.