puli | 2010. február 8. | 07:57:44
Furcsa rendszerváltás !Az egész egy cirkusz !
Furcsa mert a korábbi rendszer irányítói minden területen és minden pártban jelen vannak .Ugyan akkor a megélhetést tekintve valóban nagy a romlás országosan !!!
Ez nem kapitalizmus hiszen a visszaélések a mindennapokat irányító alapmotívummá váltak .
Normális | 2010. február 8. | 07:18:29
math, Mindent tud,nahát kitöl,honnan,talán benne van a bagázsban,hogy ennire biztos benne,undorodok az ilyenektöl akik minden maszlagot bevesznek,eszetlenül és persze általánositanak! Mert az egyik oldal gazember a másik a becsület és tisztesség mintaképe! Volt egy hires bohoc,ö jutott eszembe Bukfenc mindent tud,ez volt a szlogenje! Tudnak még egyesek mélyebbre is süjjedni?
BELA55 | 2010. február 8. | 06:37:37
kellene egy harmadik párt de ne szekusok és elkényeztetett volt kommunista királylányka vezetése alatt álló fasiszta párt legyen milyen párt az olyan aminek saját erőszak szervezete van holnap kiirtják a politikai vezetőket mint az az ss tette csendőrök is ezt a bagázst szolgálnák az ők rendjüket én félek attól hogy háboru lesz és a bombák nem látják ki csinálta itt a balhét nem morvai bandája megy ki a vágohídra hanem ártatlan magyar emberek valamikor olyan szeretettel fogadtak a felvidéken most utálnak bennünket tudjuk hogy elszakitott területeket vissza nem kapjuk de akik nagymagyarkodnak sokan nem is voltak kint azért a nyomorért roskadozo házakért rengeteg blahás cigány gyerekért acsarkodnak ezzel ártva a mindenkinek
gibson70 | 2010. február 7. | 22:45:59
nagypapa | 2010. február 7. | 13:08:18
math | 2010. február 7. | 10:32:08
"Ha engem kihivna egy ....
Tisztelt "math" !
Csupán őszinte kíváncsiság miatt megkérem a születési dátumát - semmi többet - megírná itt a fórumon. Semmi hátsó szándék nem vezérel . Előre is Köszönöm. Válaszként az enyémet is megadom.""
Tuti ,hogy Április 1.
teniszke | 2010. február 7. | 22:29:49
A Fidesz tényleg csak hablatyol, ebben semmi új nincs. Abban sem, hogy azt nyomják : EZZEL a lejáratódott, eléggé taszító PÁRT-tal nem állnak oda vitatkozni (a PÁRTlistát nézve, ebben véletlenül van némi logika), ki a fene akarna akár csak vita szintjén odaállni ilyen hátterű alakokkal...még a féleszű Bokros sem. Megértem...
lusta | 2010. február 7. | 20:17:41
San Marinó foci válogatottját mindig jól elcsépelik a különböző megmérettetéseken. Mégsem hallottam senkitől, hogy komolytalan csapattal nem állunk le játszani. Aki ezt mondaná, már el is hastanák a búsba.
bohombika | 2010. február 7. | 17:56:15
gurbinda | 2010. február 7. | 17:35:13
Ez megint a sablon duma!
A volt MSZMP tagok valóban ott voltak, ott vannak minden kilométekőnél. Épp úgy megtalálhatók a Fideszben, mint máshol. Ezt a problémát az idő megoldja. Lassan kihalnak, kikopnak.
bohombika | 2010. február 7. | 17:29:54
gurbinda | 2010. február 7. | 16:38:56
Én OV-t csak azért bírálom ennyire vehemensen, mert többet vártam tőle. Úgy '92 körül nagyon élveztem a parlamentben tanúsított magatartásukat. Kivonultak 5 percre. Majd visszamentek, mivel a tiltakozásukat evvel kifejezték. Nem volt erőltetett, spontán reagáltak, hiszen nem volt veszíteni valójuk. Egy darabig az esélytelenek nyugalmával tehették azt amit jónak és helyesnek láttak. Nem foglalkoztak a népszerűségi mutatókkal.
Ma épp a reciproka amit látunk. Kicsibyes,semmitmondó, nyegle duma. Választók becsapása. Vagyis kikupáódtak. Politikussá váltak, feláldozták magukat a népszerűségért folytatott hajszában.
Pedig szerintem, ha normális politikát folytattak volna, az ország nem itt álna, hozadékként pedig a népszerűségük az egeket verte volna már 2006-ban is, ráadásul még bátran tükörbe is nézhetnének!
menekült2 | 2010. február 7. | 17:19:17
a népszabadság miért nem indít egy cikksorozatot ahol bemutatják, hogy mi mindent ért el az MSZP az elmúlt 8 évben azon kívül, hogy a sírból visszahozták a kormányzást a végire? Nem a Fidesszel kéne foglalkozni...
antielvtárs | 2010. február 7. | 16:51:00
A probléma ott kezdődik, hogy ez a Mesterházy jó elvtárs ugyan, de fiatal kora és tapasztalatlansága miatt vitaképtelen. Egy vitában érvelni kell és az érveléshez tisztában kell lenni a tényekkel. Kevés a panelszövegek tudása, és a másik szidalmazása. Mesterházynak minden megnyilatkozásából csak azt a következtetést tudom levonni, hogy fogalma nincs a mai Magyarország állapotáról, de még a saját pártja által elkövetett gaztettekről sem. Hogyan és miről akar akkor ő vitatkozni? A saját beteges rémlátomásairól? Azzal az OPNI-ban tudtak volna foglalkozni érdemben, ha be nem záratták volna éppen ők!
bohombika | 2010. február 7. | 15:35:44
Mindenkinek igaza van, aki azt állítja, a kormányzás 0 volt!
Az ellenték viszont -10! A kormánytól csak az ellenzék mutatott gyengébb formát, de azt legalább stabilan.
Nézzük. Első 4 év avval letudva, hogy az MSZP-SZDSZ, kormány gázárat akar emelni! Aztán következett újabb két év a gázáremelés jegyében, de akkor már, a hazug-válsaztásicsaló- illegitim- milliárdos-luxuskormány fogja emelni a gázárát!
Ebből én azt a következtetést vonom most le, hogy de jó lesz nekünk, hiszen a Fidesz visszaállítja a 2002-s állapotokat és úgy 35-40 Ft lesz a gáz ára. Ha jól emlékszem!
Úgy két éve már nem nagyon hallok gázárat! Igaz fontosabb ügyeket talált megoldandónak az örökellenzéki-örökösminiszterelnök! Pl. ne fizessünk 300-Ft-t, inkább fizessünk paraszolvenciát.
Aztán mindjárt itt van ez az ingatlanadó dolog. Megvédi a népet az ingatlanadó fizetésétől. Ja megvéded! Magad és a többi tolvajt. Természetesen ma már a drágább árfekvésű budapesti ingatlanok jó része külföldi tulajdonban van. Valószínűleg ezért üvöltötte OV az éterbe, az örömhírt, mikor az AB eltörölte az ingatlanadót, a befektetőket kipipáltunk. Te bunkó Viktor tulajdonképp kinek az érdekeit akarod védeni? Vidéken még egy disznóólért is fizetni kell sok helyen. Persze a Dunai panorámával rendelkező ingatlanonok tulajdonosait meg is kell védeni.
De akkor ne hazudj! Ha a gázár nem lesz visszavíve a 2002-s szintre végig hazudtatok nyolc évet, úgyy, hogy közben felvettétek ezért az egy mondatért a kivonulási költségtérítés
papaigyerek | 2010. február 7. | 15:23:10
Orbán velem sem fog vitatkozni a tv-ben.Pedig milyen jó lenne.
Bupszi01 | 2010. február 7. | 15:03:23
Még egy apróság. Miért nem lesz vita? Mert nem érdeke a fidesznek politikailag. Ennyi. Ezen nem kell túl sokat agyalni... Miért nem érdeke? Többek között mert Orbán Viktor magasan kiemelkedik a magyar politikai pallettáról, nem áll le vitázni kisgyerekekkel... Ha a Kovács László lett volna a jelölt, kénytelen lett volna, és nyilván ki is állt volna, de azzal, hogy a szocik a kissrácot állították ki, ezek után mire számítottak??? Én sem vitatkozom a szomszéd kissráccal, aki 8 éves...
Bupszi01 | 2010. február 7. | 14:56:48
nolcsi122-nek.
Bocs, de ennyi sületlenség már bosszant! Orbán Viktor nem fél, hanem nem akarja kiröhögtetni magát, hogy leáll egy kissráccal vitatkozni, akinek az idősebb barátai, haverjai, és párttársai tönkretették az országot, és aki nem is politikus, hanem egy párthaver...!!! Miért vitatkozna olyannal, akinek fogalma sincs még az ország jelenlegi helyzetéről sem??? Hadd ne kelljen megint leírnom, hogy mit tettek gazdaságilag a szocik az országgal! Lécci nézz utána, mielőtt ilyen hősiesen írogatod a hülyeségeket!
nagypapa | 2010. február 7. | 13:08:18
math | 2010. február 7. | 10:32:08
"Ha engem kihivna egy ....
Tisztelt "math" !
Csupán őszinte kíváncsiság miatt megkérem a születési dátumát - semmi többet - megírná itt a fórumon. Semmi hátsó szándék nem vezérel . Előre is Köszönöm. Válaszként az enyémet is megadom.
nolcsi122 | 2010. február 7. | 12:50:22
Moderálási alapelvek- komment törölve -
nolcsi122 | 2010. február 7. | 12:45:13
Moderálási alapelvek- komment törölve -
FIROBÉ | 2010. február 7. | 12:34:48
volvo340 | 2010. február 7. | 12:17:58
Bocsánatot nem is kell kérni a más véleményért, de akkor az a vélemány legyen megalapozott. Esetleg lehet kérdezni, ha valami nem megy.
baracskai | 2010. február 7. | 12:23:34
A vita folytatódik: vasárnap 14 órakor új politikai frontra indulhat a Tisztelt Nagyérdemű: online nézhető az mdf.hu honlapon Bokros Lajosnak, az SZDSZ támogatta MDF miniszterelnök-jelöltnek kampánybeszéde.
volvo340 | 2010. február 7. | 12:17:58
FIROBÉ | 2010. február 7. | 12:07:28
T.FIROBÉ.
Mit nem gondoltam át?
Remélem, nem kell bocsánatot kérnem, mert más a véleményem, a szoc-lib eszmékről!
Az országunk gazdasági és erkölcsi álapota nem ad okot arra, hogy belátóak legyünk, a regnáló hatalommal szemben! Nagy az Ő vétkük!
FIROBÉ | 2010. február 7. | 12:10:16
Mert a FIDESZ-t az ország megérdemelte?
volvo340 | 2010. február 7. | 12:08:10
Elnézést!
"az Ön által, védett...
FIROBÉ | 2010. február 7. | 12:07:28
volvo340 | 2010. február 7. | 12:04:46
Ezt nem nagyon gondoltad végig.
volvo340 | 2010. február 7. | 12:04:46
FIROBÉ | 2010. február 7. | 11:32:20
T. FIROBÉ.
Vádolni, az ügyészek dolga!
Mi azért emeljük fel szavunkat, mert, az átala védett személyek olyasmit tettek, amit ez az ország, nem érdemelt meg!
És mivel itt élünk és éljük ,tetteik következményeit, ezért fenntarjuk magunknak a jogot, hogy a magunk módján ítélkezzünk!
A szavazatainkkal!
gabuska | 2010. február 7. | 11:48:56
Moderálási alapelvek- komment törölve -
FIROBÉ | 2010. február 7. | 11:32:20
A vitára, csak annyit mondanék, a következetes FIDESZ a Bokros kihívására azt mondta, hogy döntsék el, ki a baloldal ME jelöltje. Most, meg már senkivel nem mer kiállni a nyilvánosság elé, és élőben, nem felolvasva, érvelni, vitázni?
FIROBÉ | 2010. február 7. | 11:29:25
gurbinda | 2010. február 7. | 11:06:01
antielvtárs | 2010. február 7. | 11:13:17
volvo340 | 2010. február 7. | 11:02:55
Biztosan megalapozott a véleményetek. De az is előfordulhat, hogy nem a valóságnak megfelelően vádaskodtok.
volvo340 | 2010. február 7. | 11:29:16
Van még egy alternatíva, Mesterházy-nak, és cimboráinak!
Az általuk "tévesnek" mondott ítéletek után, lesz módjuk megvitatni, a kiutalt cellában, ki a domináns egyed!
Különben, megismertetik velük, a csicskás élet "gyönyörúségeit", és az állandó "szolgáltatást" iénylők, sokszor cseppet sem előnyös követeléseit!
És a ha "vitatkozni" támadna kedve, nagyon hamar leszoktatnák az ilyen fényűző igényéről!
fatfat | 2010. február 7. | 11:27:26
... Csikarás... Szegény MSZP-nek a hasa csikar, hogyan fordíthatná két számjegyűre a választási "sikerét". Mert a temetési támogatás, meg a megvédünk mindenkit a FIDESZtől... ez kevés. Az Óóóóóriásplakátokon látható pofák pedig inkább viszik a szavazatokat
Ilyenkor jön a csikarás, s ha nem érnek oda idejében, akkor...
de ez már egy másik büdös történet
fat
fat
Jager László | 2010. február 7. | 11:21:41
És ki mondta?! Ha a pofádot nézném nagyon rosszul járnál!! Szeretetre méltó ,kedves hozzászólások hangzanak el. Nyilvánosan viccnek álcázva ,ez a kedves ÚRIEMBER!!!!!!
Ezen az inteligens közönség még nevetett is!!!!
Megismétlem ilyent magyar pedagógus nem mond!!!
Mi a véleményetek!?
J.L.
antielvtárs | 2010. február 7. | 11:13:17
Mesterházy vitatkozzon csak a kecskeméti ügyésszel! Ilyen emberrel nem illik kezet fogni, pedig egy nyilvános tv vitának ez az elengedhetetlen előzménye. Megértem ha ezt a kényes műveletet valaki el akarja kerülni.Úgy általában az MSZP erkölcsi mércéje nem szalonképes a normális emberek kőrében.
major | 2010. február 7. | 11:05:12
Mszp-Fidesz vita ? Ott lenne az igazi lózungparádé!! Ez a választás a szocik ill a fidesz számára is eldőlt,miről lehet vitázni? Kampányban:államadósság,nyugdíj,vidék,szélsőségek stb.Csak a nyertesnek valahogy,a következő négy évben már nem olyan fontosak ezek a témák...
volvo340 | 2010. február 7. | 11:02:55
Mesterházy-nak hamarosan,valamelyik bíróval kell "vitatkoznia" és bizonyítania, ha tudja "ártatlanságát!
Nehezen hihető!
De az MSzP-vel együtt, Mesterházy is, a nehezen felejthető, és a megbocsáthatatlan éveket hozó múlt lesz!
menekült2 | 2010. február 7. | 11:02:39
Rossz hírem van. A következő választások után nagy valószínűséggel a Fidesz alkíthat kormányt. Akinek ez nem tetszik annak "el lehet menni az országból" hogy az öszödi gondolkodót idézzem.
Hajrá Magyarok!
Hannibal tábornoka voltam | 2010. február 7. | 10:57:02
Javaslom az mszp-nek, hogy vitatkozzon magával az összes eddig meghirdetett programjáról (szám szerint mintegy 300), melyek közül egyet sem teljesített. Vagyis Meggyesy hívja ki vitára Gyurcsányt, Gyurcsány Meggyesyt, Meggyesy és Gyurcsány közösen Mesterházyt, Mesterházy Bajnait, Bajnai meg az összes többit, Lendvaival Veressel, Draskoviccsal stb. S vitatkozzanak -- lehetőleg egy börtönszigeten, életfogytiglanijukat töltve.
bagoly | 2010. február 7. | 10:56:50
Én mélységesen egyetértek math véleményével! Ovi kigyó hipnotizált hívei a nullára szavaznak, szemben a math féle gondolkodókkal, akiknek köszönhetjük az elmúlt nyolc évet, akik lelkesen tapsoltak a pannon pumának, valamint a legnagyobb magyar gondolkodó és bűntársai közvéleményt őszintén tájékoztató szavainak (lásd a "költségvetés köszöni szépen jól van"). Természetesen math azt is jól látja az ország kiváló állapotban van, és ez az elmúlt nyolc év legnagyobb eredménye. Csak az öszödi beszéd, csak azt tudnám feledni: "Az ország annyival van túl a lehetőségein, hogy azt nem hittük volna, hogy a magyar szocialisták és liberálisok kormányzása azt valaha is megteszi." Ebből is látható, hogy bolond, aki a fidess-re szavaz. Na, de akkor most mi lesz, szvazzak a Jobbikra, kedves math?
hatvanhét | 2010. február 7. | 10:56:32
Nem ment el a józan esze?..hát könyörgöm kinek néz minket ez a cserpalkó?!! Ki fogja leadni a szavazatát, talán egyedül Mesterházy, nem gondolja, hogy el kellene mondani az embereknek, akik most 4 évre kormányt választanak, hogy mit és hogyan képzel el a jövőről a kormányfő jelölt. Ez nem más mint a választópolgárok arculköpése!!! Talán olyan hülye a magyar nép, hogy nem fogja megérteni amit Orbán úr mondani szeretne arról hogyan is képzeli a nemzet felemelését?!! Kikérem magamnak minden magyar állampolgár nevében ezt a fennhéjázó szöveget, a Fidesznek kutya kötelessége elmondani az embereknek mitől lesz jobb, ha Ők fognak kormányozni. Nem gyurcsányozni és vizionált nemzeti kormányzásról rózsaszín ködöket lebegtetni. Mit akar tenni ez az ember, ha kormányra kerül, mondja el!
Ez nem túl nagy kérés, hiszen egy sima állásinterjún is elvárják a leendő munkavállalótól!
Ja, hogy Ő még nem volt állásinterjún?!!
kaputt | 2010. február 7. | 10:53:21
Vitázzon a Mesterházy a Bokros Lajossal.
Annak is nagyon vitatkozhatnékja van, és ráadásul pártjaik lassan egy súlycsoportban vannak.
Nem értem Mesterházit. Azt gondolja, hogy az emberek, akiket a judeoliberálbolsik nyolc év alatt becsaptak megnyomorítottak, kisemmiztek, megaláztak, kiárusítottak, tönkre tettek, a vita során a homlokukra csapnak, hogy tényleg ők a mi embereink?!
Sajnos, ha nem is ilyen mértékben, de a Fidesz is ezt tette.
Úgyhogy marad a Jobbik. Az ő programjuk legalább arról beszél, arra kínál többé kevésbé megoldást, ami ami a fő gondja az embereknek. Hogy sikerül-e nekik megvalósítani, az majd kiderül. (De legalább egyáltalán van megoldásokat kínáló programjuk.)
PBBP | 2010. február 7. | 10:53:14
Math,
bocs, de szerintem kicsit eltávolodtál a tényektől, s a saját szubjektív itéleteidet próbálod mások számára elfogadhatóvá tenni, Tudod, ez az a jelenség, ha valaki mindig ugyanazt hajtogatja, előbb-utóbb majd csak lesz valaki, aki egyetért vele.
Én inkább a tények mellett maradnék.
Nincs az ország tökretéve ?
Lássuk csak:
- társadalmi kohézió: nulla.
- gazdaság: a világ átlaghoz képest abszolut romokban, a környező országokhoz képest is rosszabb helyzetben.
- jövőkép: hát, az MSZP-vel nulla - ehhez elég az elmúlt éveket extrapolálni.
- saját mozgásterünk: kb nulla. (IMF, magas adósságszolgálat, a gazdaság döntően külföldi kezekben van)
No, merre is menjünk tovább ? Abba az irányba, hogy egy vitában esetleg valaki azt a képet kelti, hogy az MSZP alternatívát jelenthet a Fidesszel szemben, s talán ezt párral több nyugdíjas el is hiszi ?
Nem, Math, nem kellene ezt az utat választani.
gibson70 | 2010. február 7. | 10:53:11
Tapir45 | 2010. február 7. | 10:13:32
A szoclibek vitát szeretnének,megkapják. Majd a bíróságon vitázhatnak. Ha nem tetszik a vita kimenetele, lehet felebezni."
Ez teli találat.:))
gibson70 | 2010. február 7. | 10:52:08
Az MSZP a legtöbb hívet azzal szerezné vissza ha igazat mondana. Persze a hazugságspirálból nehéz a kiút.
math | 2010. február 7. | 10:32:08
"Ha engem kihivna egy nagy nyilvanossag elotti vitara egy olyan ember akirol tudom hogy lop, csal, hazudik, en azt egy magaslabdanak tekintenem, es alig varnam hogy a fejere olvassam a buneit, szejjel alazva az altala kezdemenyezett vitaban. Ezt Orban miert nem csinalja meg? Mert csak addig tud eljutni hogy "az MSzP tonkretette az orszagot" ami egyebkent igaz, de akkor miert nem csinalja ki Mesterhazy-t egy vitaban? Ja, mert nem tud semmit bizonyitani, semmivel sem alatamasztani, csak azt mondja amit az emebrek hallani akarnak?
Mint valaki nagyon helyesen irta lejjebb, Orban csak szonokolni tud a pornepnek, aki nem kerdez vissza, nem ker szamon semmit."
ez így van. persze azzal nem értek egyet, hogy az ország tönkre van téve.
math | 2010. február 7. | 10:30:14
"Szerintem, ezekre a kérdésekre ma a választ senki nem tudja megadni Neked."
van, aki nem tudja megadni. az ne akarjon kormányozni! ilyen egyszerű. van, akinek a programjából pedig világosan látszik, hogy mit akar. ez nem a Fidesz. a fideszes szavazók a legnagyobb nullára akarnak szavazni. a legnagyobb átverésre.
math | 2010. február 7. | 10:26:35
""Ebben a rendelőben nemcsak jobb, de baloldali tüdögyulladást is kezelünk,
mégpedig Hüppokrátesz elvei szerint ! "
Mesterházy te a baromságok nagymestere vagy"
vagy olyan plakátokat, hogy "ebben a rendelőben mindig az oltás mellett kampáyoltunk, a Hippokrateszi eskű alapján"
te vagy a hülye, jobber.
Tapir45 | 2010. február 7. | 10:13:32
A szoclibek vitát szeretnének,megkapják. Majd a bíróságon vitázhatnak. Ha nem tetszik a vita kimenetele, lehet felebezni.
Jager László | 2010. február 7. | 10:06:17
Vicc./valaki mondta/
Pistike kérdezi: Tanár néni ,miért írunk dogozatot?
Tanár néni:Mert,a pofára osztáyoznék,nagyon rosszul járnál!
ILYENT EGY MAGYAR PEDAGÓGUS NEM MOND!!!!!!!!
És a Tisztelt közönség nevet!!!!!!!
Kérdem tudjátok ki sütötte el????
találjátok ki!!
J.L.
red bull | 2010. február 7. | 09:54:01
Tisztelt Jobb?oldali hozzászólok!
Ti vagytok szánalomra méltók a Vele együtt/vagy még arra sem/ .Benneteket egyáltalán nem a haza szeretete, hanem mérhetetlen hatalom vágy motivál.Bosszút állni mindenáron aki nem úgy gondolkodik ahogy Ti.Pedig kevés kivételt le számítva mindnyájan építettétek velem együtt a szocializmust,már akkor is ha csak egy napot becsületesen dolgoztatok.Vagy akkor is csak a szátok járt?Ha igen akkor mikor hazudtatok akkor vagy most?
vydio | 2010. február 7. | 08:57:09
Orbán csak a hívek előtt nagy legény.Mert ott ha a telefonkönyvet olvassa fel,az is tomboló sikert arat.Vitázni nem szokott,csak kinyilatkoztatni.Ezért van az,ha nem a baráti média mikrofonállványai alázatos görbületével találkozik,szétesik.Majd hülye lenne olyanokkal vitázni,akik a vitában edzették meg az érveiket."Nem is akartam győzni 2006-ban"-mondta.Savanyú a szőlő-szánalmas.
santiago | 2010. február 7. | 08:55:28
Mesterházy te a baromságok nagy-Mestere vagy!
santiago | 2010. február 7. | 08:54:07
Miért nem tesznek ki az orvosok plakátokat a várószobákba :
"Ebben a rendelőben nemcsak jobb, de baloldali tüdögyulladást is kezelünk,
mégpedig Hüppokrátesz elvei szerint ! "
Mesterházy te a baromságok nagymestere vagy
Sziklapiton | 2010. február 7. | 08:38:02
"le is győzte vitában orbánt" lemaradt a t
Sziklapiton | 2010. február 7. | 08:35:06
nem tudom miért kellene vitáznia itt orbánnak a mesterházival...Alapból az ilyen viták nem a racionalitás talaján dőlnek el hanem az alapján, hogy kinek van a pofáján bőr nagyobbat hazudni. Ottvolt pl. az a Gyurcsányi nevezetű, na pl ő egy nagyon jó szónok volt, le is győzte a vitában orbán,- és ügye milyen jól járt vele mindenki. A vitára akkor volna szükség ha megegyezésre vagy egymás szándékainak alakítására volna lehetőség, de ezt gondolni több mint naivság.
Ugyanakkor a két fél korántsem egy súlycsoport, ugyanúgy 2006 ban az mszp nem állt le vitatkozni az MDF el...mert nem egy súlycsoport. Az MSZP súlycsoportjában jelenleg a Jobbik található, bár lehet, hogy már túl is nőtte már az is.
feketebuli4 | 2010. február 7. | 07:31:00
hakos5 | 2010. február 6. | 16:03:42
"bluebird
Viszont gondolom a szocialisták nyolcéves "kormányzásából" már azért valamit megtudtál. Éppen ezért nincs értelme a "vitának". Egyrészt a baloldal teljesítménye önmagáért beszél, másrészt pedig egy hiteltelen, hazug párt képviselőjével nincs értelme beszélgetni, minthogy úgysem tudni mikor hazudik és mikor nem...."
Ugye ezt nem komolyan mondtad? Hogy nem tudod, hogy az mszp-s politikusok mikor hazudnak?
MINDIG!!!
feketebuli4 | 2010. február 7. | 07:20:16
BELA55!
Már reggel 7 óra van és még nem józanodtál ki?
BELA55 | 2010. február 7. | 07:13:51
MILYEN DEMOKRATRIKUS SZAVAZÁS AZ MIKOR EGY PÁRT AZ ERŐSZAK SZERVEZETÉVEL GÁRDÁVAL MEG KITUDJA KIKKEL FÉLEMLITI MEG AZ EMBEREKET ITT MÁR JÁRKÁLNAK ÉS FENYEGETIK A CIGÁNYOKAT MEG A SZERENCSÉTLENEKET HOGY NEHOGY ELMERJENEK MENNI SZAVAZNI TÖBBI PÁRT MIÉRT NEM TESZ SEMMIT KI MER ITT SZAVAZGATNI HOGY A SARKON AGYONVERJEN NÉHÁNY BERÚGOTT FELHERGELT ÁLLAT
PBBP | 2010. február 6. | 23:22:05
MEKMÖRFI,
Én elmegyek alukálni, és holnap egy műszaki rajzot meg kell csináljak - egy exportgépé, mindegy; megcsinálom, csak szar az, hogy vasárnap kell megcsinálni (ennyit az uralkodó közfelfogásról, hogy a kisvállalaltok csak adóelkerülés miatt dolgoznak - akkor az én spanyol exportom mi a faszért kér még újabb terveket ? Biztosan a technikusok már nyertek a lottón, csak én nem tudok róla)
Jóccakát,
PBBP
Mekmörfi | 2010. február 6. | 23:08:17
PBBP
Megjegyzem, nem vagyok teljesen biztos abban, hogy az MDF-SZDSZ szövetség valójában tényleges megélhetési politizálást jelentene a szó tényleges megélhetési politizálási értelmében.
Abból a szempontból mindenképpen, hogy most mindkét pártban sokan keresik azt a lehetőséget, hogy parlamenti erőként maradhasssanak meg. Ebből a szempontból megélhetési, és azt kell mondjam, szerintem helyes a "markentingpolitika".
Nem hiszem egyébként, hogy bármelyiküknek problémája lenne a személyes napi megélhetéssel, ha nem jutnak be a parlamentbe.
Itt sokkal inkább a politika iránti vonzalom (aberrác,ió) a motiváló tényező.
Mekmörfi | 2010. február 6. | 23:00:08
PBBP | 2010. február 6. | 22:54:53
Erre mondtam én, hogy ez örvendetes.
És azt is hozzátettem, hozzáteszem, hogy hasonló függetlenség kell eszmei szinten is.
Mekmörfi | 2010. február 6. | 22:57:39
PBBP
Az elvek szintjén egyetértek.
Az orvosi hivatást társadalmi szintem megbecsültté kell tenni.
Én két okból is útálom a paraszolvenciát: egyrészt gyűlölöm a doktort, aki elfogadja, mert ezáltal a doktor is részesévé, sőt fenntartójává válik annak a rendszernek, melyet - szerinted - az 1949 utáni magyar rezsim alakított ki. Másrészt engem is lesűllyeszt arra a megalázó szintre, ahol éreznem kell, hogy a saját egészségem érdekében be kell állnom egy olyan sorba, amelyet egyébként magam elutasítok.
Lári-fári, a megoldás egy társadalmi szintű, "machanikus" megoldás: például a biztosítási alapon működő rendszer.
PBBP | 2010. február 6. | 22:54:53
Makmörphy:
Azzal, hogy egy átlagos szabaddemokratával szemben szabad vagyok, azt mondtam, hogy a megélhetésem legkevésbé függ a politikától: lásd a manapság MDF-be öltözött SZDSZ-eseket.
Mekmörfi | 2010. február 6. | 22:50:02
Én bizony emlékszem - bár sok évvel ezelőtt volt - arra, hogy Orbán azt mondta nekem, hogy én akartam, hogy Torgyánnal aktust létesítsem.
Akkor, én, konkrétan, nem emlékeztem rá, hogy mikor mondtam volna ezt Orbánnak, de biztos 89 előtt lehetett, mert a 89-es beszédére emlékeztem.
Aztán, most, hogy emléxem a torgyános ügyeire, nem t'om, hogy mire szabad, meg mire nem kellene emlékeznem.
De, asszem, ez több, mint két hónap.
lehet, ez a baj??
PBBP | 2010. február 6. | 22:45:19
Mekmörphi,
egyszerre egy válasz.
Összességében nem volna jobb, ha az amerikai rendszer szerint működnének a dolgok. A rokonoimnak sokkal jobb volna, de a pacienseknek nem. Talán a francia rendszer lehetne elfogadható: itt az orvost megbecsülik (nem paraszolvenciából, hanem a biztosítási rendszerből) nem él "milliomos" szinten, de a felső középosztályba tartozik, minthogy ott is van a helye.
Az idézett példa egy rendkivül etikus orvosdinasztiából volt, ahol az orvos semmilyen egyéb szolgáltatást nem kér a betegtől - már a nagyapja is orvos volt, s becsületes orvosként végigcsinált nehéz éveket is.
De ezektől függetlenül, szerintem meg kellene adni az elkötelezett orvosoknak is azt a lehetőséget, hogy jól éljenek, családot alapítsanak - ez a magyar társadalom kötelessége.
PBBP | 2010. február 6. | 22:33:02
Szia, Hazadnakrndületlenül (hü, de hosszú nicket választottál....)
Tudod, a gond ott van, hogy az átlag magyar nem tud visszaemlékezni két hónapra sem, nem pedig nyolc, vagy tizenkét évre. Emiatt a nagyobb időtávot felölelő vita az kb. az ötletelések és igérgetések vitájává válhatna, hiszen ki tudja már mi történt egy évvel ezelőtt ( szoci aspektusból )
nagypapa | 2010. február 6. | 22:32:10
Nem tudom kinek volna azzal vitázni aki előtte le "Mussolini"-zza az összes elérhető médiafelületen. Az elmúlt 8- 10 év látható "eredményei" után csak ilyen provokatív beszólásokkal operálnak. Ezt tudják csak nyújtani, hisz ez lényük gyökere. Autópályát meg nem kell felszedni - csak megmagyarázni miért került sík terepen megépíteni akkora összegért amennyiből Horvátországban hegyeken át fele idő alatt megépítették. Ez van - nem maradt más kampányeszközük mint a provokálás és a rágalmazás.
Mekmörfi | 2010. február 6. | 22:27:51
PBBP
Csak kérdés:
Jobb lenne-e az orvos rokonaidnak, ha amerikai szisztéma szerint, biztosítási alapon működne az egészségügy?
Mekmörfi | 2010. február 6. | 22:25:34
PBBP | 2010. február 6. | 22:06:50
Komolyan mondom, nem értem a szöveget, nekem legalábbis zavaros.
Mondhatom, nagyon zavaros.
Az örvendetes, hogy "az igazság az, hogy én eléggé szabad vagyok (sokkal jobban, mint egy átlagos szabaddemokrata) s talán kevéssé is szorulok jó tanácsra".
Ehhez csak Kósáné Kovács Magda klasszikusát kell hozzátennem:
Nem elég nem rászorulónak lenni, annak is kell látszani!
Ezt feljesszük tovább: "nézzük meg a teljesítményt, aztán ítélkezzünk. S szerintem, ha ezt valaki megnézi, akkor a döntés egyértelmű".
Teljesítmény-e az, hogy nemcsak folyamatosan mocskoljuk a másikat, de meg is akadályozzuk az összes reformot, utána pedig számonkérjük rajta?
Teljesítmény-e az, hogy még ebben a pillanatban sem tudjuk, mit akar tenni a vezér?
Sokan a bizonyosságot ezoterikus erővonalak mentén kapják.
De én nem a kuruzslók országára vágyom.
PBBP | 2010. február 6. | 22:23:29
Mekmörfi,
Ne írj ilyen hülyeségeket, mert nem fogok vitázni veled.
Saját családomban: ikergyerekek, mindkettő orvos. 32 évesek. Az egyik sebész, a másik szemorvos. Az egyik vidéki egyetemi városban élnek. Anyjuknál laknak, panelben, hárman 68 m2-en. Örülnek, ha kapnak pénzt a pacienstől. Pár ezer Ft-ot. Csendesen élnek, de becsületesen.
SZERINTED, TE MINDENTUDÓ, EZEKET TULFUZETI A TÁRSADALOM ?
hazadnakrenduletlenul | 2010. február 6. | 22:21:59
Moderálási alapelvek- komment törölve -
santiago | 2010. február 6. | 22:20:59
Miért nem tesznek ki az orvosok plakátokat a várószobákba :
"Ebben a rendelőben nemcsak jobb, de baloldali tüdögyulladást is kezelünk,
mégpedig Hüppokrátesz elvei szerint ! "
Mesterházy te a baromságok nagymestere vagy !
santiago | 2010. február 6. | 22:16:09
Mit mond ez a nyálas alak?:
"Csak az MSZP tudja megvédeni a demokráciát
Már megmutatta 2006 október 23.-án ! Szemkilövéssel, kardlapppal.
Hurrá ! Hurrá ! Hurrá !!
PBBP | 2010. február 6. | 22:15:16
Szia, Math,
Hát, egyszerre túl sokat markoltál fel. Szerintem, ezekre a kérdésekre ma a választ senki nem tudja megadni Neked. A tényleges helyzet csak részben ismert, s a világgazdaság jövőjével is lehet még némi meglepetés.
Szerintem a valós kérdés inkább az, hogy mi az irány ? Ha a tőzsdéken megint medve lesz úrrá, s nincs beruházás, akkor mik lesznek a fő célkitűzések ?
Erre ne a pontos választ próbáljuk meg kifürkészni - sokkal inkább az a lényeg, mi a mozgatórugó, mert az egy (a mai helyzetben talán még nem látható szituációban is) kikövetkeztetővé teszi A Fidesz politikáját.
Mekmörfi | 2010. február 6. | 22:14:38
PBBP
Na, ez aztán a szarva közt a tőgyit!
Mindig sajnáltam azt a korruptat, aki kényszerből tette a dolgát.
Ha csak ennél a nagyon rossz példánál maradunk, akkor a magyar orvos, a magyar esztergályoshoz képest, használván helyzeti előnyét, de pusztán kényszerből, elfogadván a paraszolvenciát, hamarosan balatoni nyaralókat és jó kocsikat vásárolt, és jól kiröhögte a magyar esztergályost, sőt, kiszedte tőle a paraszolvenciát, ha az a bizonyos esztergályos mondjuk gyógykezelésre szorult.
Akkor kiknek is volt ez a kizsákmányoló társadalma??? Tessék mondani???
A disznó k.....unistáké, vagy a g...rény orvosoké, akik, persze, ma azt állítják, hogy őket aztán úúúúgy elnyomták, de úúúgy...
Éger István pedig még ennél is rosszabb, de ugyanezen az elvi alapon.
PBBP | 2010. február 6. | 22:06:50
Mekmörphi,
Köszi a jó tanácsot, de az igazság az, hogy én eléggé szabad vagyok (sokkal jobban, mint egy átlagos szabaddemokrata) s talán kevéssé is szorulok jó tanácsra.
Én is azt mondom, mint az Értelmetlenségi - nézzük meg a teljesítményt, aztán ítélkezzünk. S szerintem, ha ezt valaki megnézi, akkor a döntés egyértelmű.
S most kicsit elvoltam a számítógéptől, de közben eszembe jutott az orvosokat csöszögető megjegyzés az MSZP részérő (Fideszes orvos-rossz ellátás a nem Fideszes betegnek).
Nahát kedves Mekmörphi - úgy látom, jól be vagy ágyazódva az MSZP-s körökben, KÉRLEK, ilyeneket ne mondjatok. Az orvos az afgán terroristát is ugyanúgy gyógyítja , mint a magyar nyugdíjast - KÉRLEK, ne menjetek rá a nyugdíjasokra zsigeri félelmeket keltve.
math | 2010. február 6. | 22:05:50
12) Milyen pénzpiacot regulázó intézkedéseket terveznek? Mi a véleménye a kormány magyar árukat támogató javaslatáról, ami ha jól tudom, nem a kormány miatt bukott meg? Keresztül erőltetne valami ilyet, vagy drasztikusabbat akar?
13) Igazak-e a Debreczeni könyvében leírt vádak? Ha nem, akkor miért nem perelte Debreczeni-t, mint ahogy beperelt már sok más leleplező cikket?
14) Ha tud törvénysértésről miért nem most megy a bíróságra? Ha nem, akkor milyen nyomásgyakorlással akar koncepciós pereket csinálni?
15) Végül: igaz-e, hogy Orbánnak az a kampányszlogenje, hogy "Ne mi nyerjük a legtöbbet?":)
math | 2010. február 6. | 22:04:23
Mesterházy Attila a Facebook-on mozgalmat indított azzal kapcsolatban, hogy mi maradt ki az Orbán-beszédből? Íme a válaszaim:
1) Be akarja-e vezetni a Fidesz a svéd nyugdíj-modellt? Vagy mit akar egészen pontosan? A reálnyugdíj megőrzése a valós nyugdíjhoz képest csökkenést jelent, mert az MSZP emelt reálértéken felül is.... Mehr anzeigen
2) Akar-e a Fidesz vagyonadót most vagy később? Milyen formában?
3) Akar-e a Fidesz adót csökkenteni, mennyit, milyen formában, és mi lenne a költségvetési fedezete?
4) Igaz-e, hogy 7%-os költségvetési hiányt tervez Orbán? Miért? Mire osztogatná?
5) A konvergencia-programhoz tartják-e magukat?
6) Az IMF-től akarnak-e további hitelt, vagy nem? Ha igen, 7%-os hiánnyal, konvergencia-program nélkül ez hogy fog menni?
7) Miből, hogyan teremtene 1 millió munkahelyet? Ki fogja ezt fizetni? Milyen jobb programot tud, mint az "Út a munkába" kormányprogram? Mert lehet kritizálni, lehet valakinek jobb ötlete, de akkor adja elő!
8) Emelkedett-e Magyarországon a bűnözés? Hamisak-e a statisztikák, melyek szerint nem? Van-e cigány-bűnözés, akar-e Orbán valamit tenni a cigányok helyzetének javítására, a valós problémák megoldására (szegénység, oktatás)?
9) Orbán akar-e miniszterelnök-jelölti vitát, és ha igen, miért nem? :)
10) Hogy mondhatja magára, hogy erős és bátor az a miniszterelnök-jelölt, aki nem mer kiállni vitára?
11) Hol, és miképpen módosítaná az alkotmányt?
12) Milyen pénzpiacot regulázó intézkedéseket terveznek? Mi a véleménye a
PBBP | 2010. február 6. | 21:54:48
Makmörphi,
Az orvosokról: szar a helyzet, mindenki tudja, de azt is nézzük meg, ez honnan jött.
Az orvosok jól képzett, döntően intelligens, toleráns emberek. De az Ő életpályájukkal történt egy apró gubanc, úgy tudom, kb. 1949-ben. Ekkor hozott az MSZP előd-elődpártja egy olyan döntést, hogy az orvosok alapvetően dekadens értelmiségiek, dehát a munkájukra szükség van, de a fizetésük egy esztergályos fizetését nem haladhatja meg.
Azóta a magyar orvosok ezen a bérszinten mozognak. Az esztergályos meg közben rájött, hogy szart se ér az Ő csavarmenete , amit megesztergált, ha az orvos nem gyógyítja meg az Ő ilyen-olyan baját. Ekkor jött a paraszolvencia, ami egy egészséges, az emberek tényleges értékrendjével egyező helyzetet akart kikompenzálni egy beteg (értékrendjét tekintve beteg ) társadalomban.
Aztán ott volt az orvos, akit gyakorlatilag etikátlan viselkedésre kényszerítettek (nehogy azt mondja nekem valaki, hogy egy magas képzettséggel rendelkező sok-sok éven keresztül az idejét tanulással töltő ember örömét nyeri abban, ha a szüleinél él 35 évesen, s saját család alapítására reménye sincs)
Ezt a rendszert csak egy hazug és korrupt rendszer akarhatja fenntartani, mint a MSZP rendszere - itt az orvosok közül az MSZP-t támogatta a "behajtási rendszert" működtető kórházigazgatók egy része, akik maffiafőnökként szedték be a havi hozzájárulást a szakorvosoktól. Aki nem adott le, az tehát rossz orvos volt, s mehetett.
értelmetlenségi | 2010. február 6. | 21:54:14
Mekmörfi | 2010. február 6. | 19:27:25
"Felesleges szakmai vitát kezdeményezni. A Fidesz a jelenlegi helyzetben van annyira magabiztos és pimasz, hogy nem áll be semmilyen érdemi vitára.
Kell ez az alázás az MSZP-nek?"
Pontosan így van, de nézzünk át a másik oldalra is. Mesterházy abban a biztos tudatban cseszegeti a Fideszt, hogy azok nem fognak kiállni semmiféle vitára. Ez a maszop szerencséje, mert most messze nincsenek olyan helyzetben, mint Gyurcsány idején. Akkor lehetett nagyokat mondani (hazudni...), most viszont a Fidesznek elég lenne ennyit mondani: "Akkor nézzük csak az elmúlt nyolc évet!". És erre nincs frappáns válasz.
Teljesen mindegy, van-e a Fidesznek programja, és ha van, akkor az mi; észérvekkel nem tudja őket legyőzni az MSZP, egyszerűen azért, mert már nincs hozzá erkölcsi alapja, a többi pártnak pedig nincs tömegbázisa.
Mekmörfi | 2010. február 6. | 21:50:13
PBBP
Tényleg jótanács (így, egybe):
Nyisd ki a szemed, nézz körül!
Politikai brigantik áldozata vagy nagyon régóta.
Hogy is hívják, az az osztrák ember, aki a pincéjében tartotta a saját lányát évekig??
Te is egy pincében vagy, próbálj kijönni. Lehet veszélyesebb, de jobb kinn a nyájból, ha akarsz egyéniséget is.
PBBP | 2010. február 6. | 21:38:50
2002-es kormányváltásról, s az azt követőkről:
2002 május 1-én a Várban voltam a családdal. A gyerekek valami attrakciót néztek, én meg leültem, s a Magyar Nemzetet olvastam. Egy arra járó jól hátba vágott, s azt mondta: "Ne olvasson ilyeneket". Mint Rákosi alatt.
A Magyar Nemzetet kitiltották az összes állami intézményből (mint előfizetett újságot) habár a Népszabadságot 98-2002 között előfizették az állami intézmények.
Az Álmok Álmodói kiállítást a kormányváltás után azonnal bezárták, a tető hibáira hivatkozva (nehogy a magyar valahonnan pozitív energiákat nyerhessen). A volt vezetőjét testüreg-vizsgálatnak vetették alá (nőről van szó). Nem kifejezetten úriemberi megközelítés.
A csúcs mégiscsak az volt, amikor Medgyesi a trianoni békeszerződést (amikor Magyarország elvesztette lakosságának és területének több, mint felét) a román államfővel egy előkelő budapesti szállodában ünnepelte meg. Ez olyan, mintha a japán császár Hiroshimát ünnepelte volna Tokioban az amerikai elnökkel.
Akkor nagyon szar volt a hangulat, mintha Rákosi jött volna vissza. De az ezt következő idők még erre rátettek.
Még a blog- és a hozzászólás- kulturához: akkor volt egy blogon (annak kezdeményén) egy hozzászolás, ami a Fideszt, mint kurvát szólította meg, konkrétan az alábbi szavakal: "Ne vetkőzz, szopni fogsz".
Az MSZP-nek rosszul esik, ha egyes ügyek kivizsgálását fogja kezdeményezni a Fidesz. Mi ez ahhoz képest, ami itt 2002-ben volt ? Akkor akár Hugo Chaves is johetett
Mekmörfi | 2010. február 6. | 21:37:01
Szabad orvosválasztás van deklarálva.
Éger Istvánhoz nem mennék, az biztos, ő foglalkozzon csak a politikai nyilatkozataival.
Ha orvoshoz kell mennem, akkor, köszönet a népszavazásnak, 300 Ft-tal olcsóbban úszom meg az első kört, és a másodikban már jöhet a jól bevált paraszolvencia, és az orvos zsebébe dugom boldogan a készpénzt, amiről, tudom, hogy ém talán adóztam, ő biztosan nem, kapok héhány külön diagnosztikát az állam által finanszírozott berendezéseken, amiről tudom, hogy talán az én adómból is működik, de az orvos biztosan feketén használja, és boldogan hazamegyek a kórházból azzal a tudattal, hogy a privát pénzemért többet nyúltam le a közösből.
Mekmörfi | 2010. február 6. | 21:30:13
PBBP
A mostani választásnak arról kell szólnia, hogy mi történik a következő négy évben.
Ezért nem szabad kétharmadot adni a Fidesznek!
antielvtárs | 2010. február 6. | 21:29:42
Nem érdemes vitatkozni egy Mesterházy féle emberrel. már most hazudik félelmet kelt és próbálja megosztani újra és újra a társadalmat. Most éppen az orvosok ellen kelti a hangulatot.Ilyen emberrel nem szabad leülni vitatkozni. Még az a veszélye is megvan a dolognak, hogy kezet kellene vele fogni. Tisztességes, magára valamit is adó ember igyekszik ezt elkerülni. Mesterházy vitatkozzon majd a kecskeméti ügyésszel!
Mekmörfi | 2010. február 6. | 21:27:22
PBBP
A Fidesz koherens párt abban az értelemben, hogy koherensen - de minden konzekvencia nélkül - képviseli a főnöke pillanatnyi érdekeit.
Az (éppen) meghirdetett elvek és cselekvési irányok (éppen) összhangban vannak az (éppen) meghirdetett irányokkal.
94-ben az éppen meghirdetett elv a kisgazda frigy volt, azaz Orbán és Torgyán összedugták, amilyük volt.
A baj az, hogy sok olyan ember van, aki feltétel nélkül benyal mindent.
Igen, olyan ez, mint a TV shop, vagy a TV reklám. A buta, bugyuta vásárló elhiszi, hogy a fehér zokni, amit lát, az ugyanaz a koszos, amit mutattak, és az a mosópor mosta ki, amit mutattak....
Ennyire nem lehetsz hiszékeny, még akkor sem, ha emócionálisan elkötelezett vagy. Ha mégis elhiszed, akkor viszont fejlesztésre van szükséged. És jó tanácsként mondom.
PBBP | 2010. február 6. | 21:26:23
Mekmörfi,
A mostani választás nem történelmi korokról szól, hanem arról, mi történik a következő négy évben.
Személyesen nem akarok visszatekinteni régebbre, mint pl. a nagyszüleim kora, s nem akarok jobban előre tekinteni, mint pl. az unokáim kora.
Ezen túl azonban van egy olyan aspektus, amit figyelembe veszek ezen behatárolt távlatokon túl is, s ez a magyar nemzet jelene/jövője, s még ezen túl is, a környezetvédelmi megfontolások (azaz, mi lesz veled sárgolyó)
De először végigmennék a 2002-2010 - es időszakon.
Másik: aggressziven fogalmaztál, amikor azt mondtad, mit tanulnak rólam 100 év múlva. Száz év múlve ez nem az én korom lesz, hanem a mi korunk.
Mekmörfi | 2010. február 6. | 21:18:05
PBBP
Próbáld meg kisebb előtolással szemlélni a dolgokat.
Csak annyit javaslok, hogy nézd végig a történelem folyamán azt, hogy a "konzervatív" eszmék és az ú.n. haladó eszmék történelmi távlatokban hogyan haladtak. A XVIII. sz.-i. liberalizmust akkoriban, ugye, támadták, sőt, kiátkozták, mára része a XX. sz.-i konzervativizmusnak.
Helyettesítsd be mindezt a mai konzervatív-liberális vitába, majd végezz egy interpolációt, és képzeld el, hogy a XXII. században vajon mi lesz konzervatívnak, vagy haladónak minősítve.
Utána még azt is képzeld el, hogy mondjuk 100 év múlva, az iskolában, ha tanulnak Rólad illetve a korodról, vajon milyen jelzővel fognak illetni, és melyik csoportba fognak sorolni.
Ezek után mindjárt rátérünk arra is, hogy vajon a FIdesz koherens párt-e.
PBBP | 2010. február 6. | 21:00:03
Mekmörfi:
Igen, én azt merészelem mondani, s meg is vagyok győződve arról, hogy a Fidesz, mint párt, koherens párt. Azaz a meghirdetett elvek, a meghirdetett fő irányok és a tényleges cselekvés egymással összhangban áll.
Ezzel szemben, ezt az összhangot én hiányolom az MSZP esetén. Az MSZP-nél van egy szociális demagógia, aztán a dolgok meg mennek úgy, ahogy ez a számos irányzatot, számos "erős" embert felvonultató párt pillanatnyi megélhetési /gazdagodási érdekei diktálják. Az MSZP nem az ország pártja. Az MSZP az MSZP pártja.
Toleranciaterror | 2010. február 6. | 20:53:17
Mekmörfi | 2010. február 6. | 20:50:51
"azt merészeled mondani ?"
húúú de félelmetes.
LOL
PBBP | 2010. február 6. | 20:52:48
Mekmörfi,
én megnéztem.
S mit láttam ?
1998-2002:
A GDP addig nem tapasztalt (s azóta se tapasztalt) növekedése. A nagyprivatizáció visszafogása - na adjuk már el az országot félpénzért, he nem nagyon muszáj. A munkanélküliség csökkenése.
1999 elején az akkori ellenzék egy újabb Bokros csomagot követelt. Az akkori kormány szerint erre nem volt szükség, s lám, igazuk lett (ezt nem Orbán, mint az Ördög földi megtestesítője döntötte el személyesen, hanem a nemzetközi pénzvilág ítélte meg pozitívan az akkori eredményeket)
Az államadósság csökkenése. Az infláció csökkenése.
S tudom, ott volt a nagy-nagy baj is, a visszafordíthatatlan, a katasztrofális: a kőbánya ügy. Milyen ciki, ha az autópálya építéshez a legközelebbi kőbányákból viszik a követ - ha az egyiknek a tulajdonosa az Orbán apja. ELvtársak, nem lett volna okosabb a követ pl. a Zemplénből hordatni át ?
Még a 98-2002 közötti időkről: Megépült a Millenáris, benne az Álmok Álmodói kiállítással. ANnak a kiállításnak az lett volna a célja hogy ezt a szegény, annyi nehézséget megért magyar nációt szembesítsék azzal is, ami jó, amire büszkék lehetünk. Ha egy országnak van öntudata, bízik magában, akkor előre jut - ha nem, akkor csak rángatják a belső és külső , az országot kihasználó erők.
Na ezt elküldöm, mert most más jön.
Toleranciaterror | 2010. február 6. | 20:50:52
baracskai | 2010. február 6. | 20:23:39
ki nem sz..ja le, hogy bokros is mit hazudik?
Mekmörfi | 2010. február 6. | 20:50:51
PBBP
Jól értem, hogy Te azt merészeled mondani, hogy a Fidesz és Orbán nem hazudott n a g y o b b a t mint az MSZP???
Ki vert át Téged ennyire??
PBBP | 2010. február 6. | 20:40:40
Még Almás-nak (20:07)
Nemcsak az nem vitázik, akinek nincsenek érvei. Hanem az sem vitázik, aki a vitapartneréről tudja, hogy az nem mond igazat, s tudja azt is, hogy ha a szükség úgy hozza akkorát hazudik, amekkorát kell.
S most itt ne Mesterházyt vegyük személyesen, hiszen Ő csak egy előretolt arc - neki azt kell mondania, amit a mögötte állók elvárnak Tőle. S ki áll mögötte ? Az MSZP-n túl, aki hirtelen mást nem talált, természetesen gyurcsányi, akinek a vitában való "elvszerűségét", "hitelességét" már megismertük.
Mekmörfi | 2010. február 6. | 20:35:49
PBBP
Nézd meg alaposan.
PBBP | 2010. február 6. | 20:32:09
A legutóbbi vitában hallhattunk sok szépet gyurcsányitól. A kiváló helyzetben levő országról, a kisemberek felkarolásáról, a hazai gazdaság segítéséről, stb.
Aztán mi lett a dologból ? Azt tudjuk.
Az egy órát kitevő vita helyet - amiben láttuk, az MSZP erős abban, hogy bármit mond, ami a választási sikerhez kell - szóval a vita helyett van 12 év mögöttünk, amiben 4 évig a Fidesz volt kormányon, majd 8 év, amikor az MSZP.
Ezeknek az eredményeit ha összevetjük, elég egyértelmű a választás eredménye ....
S ezek a múltban szerzett tapasztalatokhoz képest egy órás show semmit sem jelent.
baracskai | 2010. február 6. | 20:23:39
Segítsünk Mesterházyéknak a tegnapi témáról leszálni: vasárnap 14 órakor megismerhetik Bokros Lajos érveit, hogy most milyen programmal is segíti a konzervatívokat, az MDF-SZDSZ-t. Bokros beszédét élőben megnézzük az mdf.hu honlapon.
Mekmörfi | 2010. február 6. | 20:21:47
Santiago:
Nem.
santiago | 2010. február 6. | 20:14:05
Moderálási alapelvek- komment törölve -
Mekmörfi | 2010. február 6. | 20:12:07
Toleranciaterror:
Pls RESET!
Mekmörfi | 2010. február 6. | 20:09:58
hazadnakrenduletlenul | 2010. február 6. | 20:00:31
Igazándiból az a baj, hogy programmal azonban veszíteni lehet.
Ráadásul a program most meglehetősen kötött: ha kiderülne az, hogy Orbán kénytelen a Bajnai vona_lat követni, akkor sok vona_last vesztene.
Egyértelmű: a kétharmadra kell hajtani. Ha az megvan, akkor 4 évig senki sem kérdezhet semmit, azt adhat be a buta birkáknak, amit akar, és a következő választásra, már remélhetőleg lehet menni a királysággal.
Almás | 2010. február 6. | 20:07:29
Az nem vitázik, aki hazudik vagy nincsenek érvei.Ez utóbbi is indok, sőt egy kommentben olvastam/jobbos/hogy "az érvek ideje lejárt"!Ettől már csak egy lépés a terror./Mint láttuk és látjuk a fenyegetéseket./Orbánnak csak egy kérdést kell feltenni:Mondja meg miben nyilvánul meg az, hogy a szoc.libek tönkre tették az országot? Vagyis nevesítse, konkrétizálja ezt az állítást!Máris megbukott!Nem tud rá válaszolni.Na ezért nem mer vitára kiállni!
Almás | 2010. február 6. | 20:07:00
Orbánnak sosem volt erőssége az érvelés, csak szónokolni szeret,ahol nincs visszakérdezés, ahol nem kell érveket konkrétumokat mondani csak nagy általánosságokat "tönktetették az országot" stb.Egy szót nem ejt a gazdasági válságról vagy ha igen azt a kormányra keni.Holott ezt már Solyóm elnök úr is megmondta,hogy "elhibázott lépés volt a tavaszi népszavazás"Ez gyengítette a gazdaságot stb.mert ugye a költségvetést terhelte a kiesett összeg.Ilyesmi szóba sem kerül.Ébresztő Polgárok!
Toleranciaterror | 2010. február 6. | 20:05:57
elvtársak:
GAME OVER
Mekmörfi | 2010. február 6. | 20:03:56
pentagram:
Lásd a 19:58 posztot.
A (csúnya) mesét a gyermeteg hívők veszik készpénznek.
Április 12-én beleér....
Nemcsak az ujja, mindene, és arra fog gondolni, nem az a baj, hogy nyakig ér, de hullámzik is.
És akkor majd nagyon, nagyon csalódott lesz, és én majd egy picit sajnálni fogom, de nem jobban, mint most.
hazadnakrenduletlenul | 2010. február 6. | 20:00:31
Moderálási alapelvek- komment törölve -
Mekmörfi | 2010. február 6. | 19:58:45
Igen, a 18-as karika jó javaslat, mert amit itt a fijúk csinálnak már ével óta, at kimeríti a politikai porn fogalmát.
És a legveszélyesebb az, hogy a hívek viszont gyermekded eszmei szinten szíííívják az igét.
Sajnos, ami folyik, amit folyatnak, ebből a szempontból bizony gyermeki elmei szinten lévő híveknek nyomot politikai ....fília.
tiItott_baker | 2010. február 6. | 19:58:06
Almás | 2010. február 6. | 19:39:44
mikor minősítette elhibázottnak a népszavazást Sólyom? nekem valahogy nem akar derengeni ilyesmi. Ellenben az eredményekhez (2008 népszav., 2009 EP) mindig következetes mondanivalójú, korrekt kommentárt fűzött, miszerint a választók akarata egyértelmű jel a politika számára, és ideje lenne levonni belőle a konzekvenciákat. A költségvetés terhelése pedig elhanyagolható mértékű(néhány ezrelékes nagyságrendű) volt, mind a "kiesett" tandíj, mind a vizitdíj esetében.
Almás | 2010. február 6. | 19:29:40
korábban leírtam, hogy azért nincs vita, mert a politikában minden az érdekek mentén történik, és itt most csak az egyik fél érdeke a vitára való leülés. Annak az érdeke, amelyik éppen a halálán van és még megpróbál a másik hibáiból valamilyen módon minél kisebb zakót varázsolni magának.
pentagram | 2010. február 6. | 19:54:14
Almás | 2010. február 6. | 19:29:40
""Mondja meg miben nyilvánul meg az, hogy a szoc.libek tönkre tették az országot? Vagyis nevesítse, konkrétizálja ezt az állítást!""
Önmagát ne csapja be!
Mekmörfi | 2010. február 6. | 19:30:45
""Ébresztőt kell fújni!""
Már a szilenciumot fújják!
Speaker | 2010. február 6. | 19:51:25
Ez a Cser-Palkovics bizonyítani akar. Nyilván azt, hogy kultúrálatlan útszéli stílúsban, gyűlöletben, bunkóságban felül tudja múlni Szíjártót /na persze a Nyakó sem különb/, s így a következő négy évben Ő lehet a FIDESZ első számú szóvívője. Akárki meglátja, ez fiú eléri célját. De legalább ki kellene tenni a nyilatkozatai előtt a 18-as karikát. Én megértem, ha egy párt a kampányban nem kíméli a riválisait, de azért mindennek van határa. Tegnap O.V. a család intézményének fontosságáról beszélt. A család kapcsán nekem mindig a gyermekeink, unokáink, a felnövekvő nemzedék is eszembe jut. Biztos, hogy az a jó, ha gyerekeink majd arra a következtetésre jutnak, hogy a felnőttek annak szavaznak kétharmados bizalmat, aki így beszél?
Toleranciaterror | 2010. február 6. | 19:40:02
Az mszp jelenleg nyakig van a futóhomokban, és minél jobban kapálódzik, annál hamarabb süllyed el.
Almás | 2010. február 6. | 19:39:44
Orbánnak sosem volt erőssége az érvelés, csak szónokolni szeret,ahol nincs visszakérdezés, ahol nem kell érveket konkrétumokat mondani csak nagy általánosságokat "tönktetették az országot" stb.Egy szót nem ejt a gazdasági válságról vagy ha igen azt a kormányra keni.Holott ezt már Solyóm elnök úr is megmondta,hogy "elhibázott lépés volt a tavaszi népszavazás"Ez gyengítette a gazdaságot stb.mert ugye a költségvetést terhelte a kiesett összeg.Ilyesmi szóba sem kerül.Ébresztő Polgárok!
loncika | 2010. február 6. | 19:37:09
Az MSZP hazudott, /Öszödi beszéd/ el is ismerte,hazudik és hazudni is fog. Ezt az elmult 8 év tanusitja
Mekmörfi | 2010. február 6. | 19:30:45
Nem kell vitázni, vitát kezdeményezni!
Meg kell tenni a "statement"-eket!
Minél többet, minél ütősebbet, minél alaposabbat, amelyekben be kell olvasni a Fidesz összes korábbi hazugságát!
A kampányt arra kell kihegyezni, hogy a Fidesz hazudott, hazudik, és hazudni is fog, hacsak a választók nem kényszerítik az igazmondásra.
Ébresztőt kell fújni!
Almás | 2010. február 6. | 19:29:40
Az nem vitázik, aki hazudik vagy nincsenek érvei.Ez utóbbi is indok, sőt egy kommentben olvastam/jobbos/hogy "az érvek ideje lejárt"!Ettől már csak egy lépés a terror./Mint láttuk és látjuk a fenyegetéseket./Orbánnak csak egy kérdést kell feltenni:Mondja meg miben nyilvánul meg az, hogy a szoc.libek tönkre tették az országot? Vagyis nevesítse, konkrétizálja ezt az állítást!Máris megbukott!Nem tud rá válaszolni.Na ezért nem mer vitára kiállni!
Mekmörfi | 2010. február 6. | 19:27:25
Felesleges szakmai vitát kezdeményezni. A Fidesz a jelenlegi helyzetben van annyira magabiztos és pimasz, hogy nem áll be semmilyen érdemi vitára.
Kell ez az alázás az MSZP-nek?
gibson70 | 2010. február 6. | 19:10:49
qncogi | 2010. február 6. | 15:31:22
Viktorka gyáva. Még mindig fél Gyurcsánytól. Még emlékszik arra, ahogy Gyurcsány lemosta és még Megyó is lealázta."
Hol vannak most ezek a percemberek?
agadou | 2010. február 6. | 19:07:34
A képlet elég egyszerű: annál rosszabb nem lehet mint amit az MSZP-SZDSZ tett az országgal. Ha annál is rosszabb lesz, akkor be kell hívni a románokat, mert mi nem vagyunk képesek irányítani ezt az országot.
figyeltem | 2010. február 6. | 19:05:23
Egy szónak is száz a vége! Amennyiben orbán viktornak volna vér a pucájában KIÁLLNA! Kétszer már feltörölték vele a padlót HARMADSZOR MÁR NEM MER KIÁLLNI! Ennyit a sosemhazudtam bátorságáról! Mikor vett részt egy olyan beszélgetésen ahol kérdeztek is tőle ! Azt hiszem a Duna Tv-n Kumin Viktótia fingatta meg! KI IS RÚGTÁK JUTALMUL!
drBubó | 2010. február 6. | 19:02:11
A lényeg: az MSZP nem szalon, ill. nem vitaképes.
loncika | 2010. február 6. | 19:00:49
Mesterházy úr!! Ha internet közelbe van akkor csak googl-ba beüti FIDESZ PROGRAM , és láss csodát 2007 dec.8-óta van programja a Fidesznek. Sőt ebbe a programba megtalálható a kórházi napidíj és a vizit díj eltörlése is. Ami aztán a Fidesz nyomására sikeresen megtörtént. Jó internetezést.
tabor | 2010. február 6. | 18:39:57
Moderálási alapelvek- komment törölve -
tiItott_baker | 2010. február 6. | 18:38:41
"(...)Magyarországon, az elmúlt 12 évben teljesen természetes volt, hogy megtartják. Ennek a fontosságát egyedül a Fidesz kérdőjelezi meg."
Rossz hírem van: a választók is megkérdőjelezik, pont ezt mutatják a pártszimpátia-adatok.
Akármit magyaráz Mesterházy, a száraz valóság az, hogy Orbán azért nem vitázik, mert nincs abban a helyzetben, hogy vitáznia kelljen.
Ezt az állapotot az öszödi beszéd alapozta meg (a koalíciós kormányzás pedig bebetonozta), amely mögött az egész MSZP vastagon ottvolt, ottvan, és örökké kísérteni fogja, amíg gyökeresen meg nem újul, vagy el nem tűnik a süllyesztőben. Tetszettek volna nem felsorakozni újra és újra a bukott, politikai kolonc Gyurcsány mögött, akkor talán nem csak 10-15 százaléknyi ős-szoci nyugdíjas maradt volna hírmondónak a szavazóbázisból.
|