Az MSZP kiáll Szilvásy mellett

Az MSZP kiáll Szilvásy György mellett, hisz az ártatlanságában, és szolidaritását fejezi ki a volt titokminiszterrel - mondta Mesterházy Attila.

A pártelnök a választmány szombati ülése után kijelentette: az MSZP, ahogy eddig, továbbra is kiáll azok mellett, akikkel szemben "politikai leszámolást indított a Fidesz-kormány". Mint mondta, kíváncsiak arra, hogy Szilvásy Györgyöt mivel gyanúsítja az ügyészség.

Arra a kérdésre, hogy Szilvásy György őrizetbe vétele mögött politikai motivációt sejt-e, Mesterházy Attila úgy felelt: "erős az az érzésünk, hogy a miniszterelnök tudatos politikai hajtóvadászot folytat". Kifejtette: Orbán Viktor korábban állítólag arra utalt, hogy csak érjen véget az európai uniós elnökség, és a kormány belefoghat az elszámoltatásba.

"Július 2-a van, lejárt a soros elnökségünk, és úgy tűnik, hogy miniszterelnök úr ezt az ígéretét betartja" - jegyezte meg Mesterházy Attila, kiemelve, hogy véleménye szerint ezzel "a politikai játékkal" a kormány a megszorító intézkedésekről akarja elterelni a figyelmet.

A kérdésre, hogy Szilvásy György tagja-e az MSZP-nek, Mesterházy Attila igennel válaszolt, hozzáfűzve, hogy párttisztséget nem viselt, csak kormányzati szerepet vállalt

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.