Az MSZP kiakadt Kósa Lajos nyilatkozatain

Kósa Lajos letagadta a Fidesz 2006-os törvényjavaslatát a 14. havi nyugdíjról - hangzott el az MSZP hajdú-bihari elnökének mai sajtótájékoztatóján. Az MSZP szerint a Fidesz csak a többség megszerzéséig volt mézes-mázos.

Kósa Lajos debreceni polgármesternek, a Fidesz ügyvezető alelnökének elmúlt napokban tett nyilatkozatai alapján megállapítható, hogy a Fidesz az idősekkel kapcsolatban is megtévesztette a szavazókat, s minden mézes-mázos mondat kizárólag addig volt szent a számára, amíg megszerezte a többséget a magyar Országgyűlésben - jelentette ki mai sajtótájékoztatóján Zsiros Zsolt, a Magyar Szocialista Párt Hajdú-Bihar megyei elnöke, debreceni önkormányzati képviselő.

A politikus többek között Kósa Lajosnak egy, a Magyar Hírlapnak adott interjúját bírálta. Emlékeztetett rá, hogy a debreceni polgármester ebben azt nyilatkozta: "Elejét kellene venni annak, hogy a jövőnkről túlnyomó részben az idősebb generációk döntsenek, miközben a legnagyobb terhet a középkorosztályok cipelik a hátukon." Zsiros Zsolt szerint mindezt Kósa Lajos azért mondta, mert ezzel indokolta a kiskorú gyermekek után az anyáknak járó szavazati jogot. A szocialista megyei elnök hozzáfűzte: ezt Kósa Lajos képes volt azzal is tetézni, hogy egy rádióműsorban kijelentette, hogy Orbán Viktor soha nem ígért 13. havi nyugdíjat. Ezt Kósa Lajos annak ellenére tagadta le, hogy - mondta Zsiros - a Fidesz 2006-ban még törvényjavaslatot is benyújtott a 14. havi nyugdíjról. Szerinte Kósa Lajos nem tiszteli az idősebb korosztályokat, ezt támasztja alá az is, hogy a pártja többlet szavazati jogot adna azoknak, akikről feltételezi, hogy nagyobb mértékben támogatják a Fidesz kormányzását.

Tudósítónk kérdésére, miszerint mi az aktualitása a gyermekek után járó többlet szavazat bírálatának, mikor a Fidesz már levette napirendről ezt a kérdést, Zsiros Zsolt azt válaszolta: fontos fölhívni a közvélemény figyelmét azokra a negatív jelenségekre, amelyek a Fidesz kormányzati munkáját és Kósa Lajos megnyilatkozásait jellemzik.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.