Az LMP cédulaesőjén csodálkoznak az interneten

Kopicetli címen indult kedden egy blog, amelynek egyetlen célja, hogy az LMP meglepő tempójú ajánlószelvény-gyűjtésére hívja fel a figyelmet. A gyanúsnak tűnő adatokat a párt egyszerű emberhiánnyal magyarázza.

A neten bemutatott képgaléria Jávor Benedek blogjának screen-shotjaiból (egy bizonyos pillanatban befényképezett címlapjából) áll össze. A politikus ugyanis oldalának jobb hasábjában jelzi, hány kopogtatócédulára van még szüksége ahhoz, hogy az LMP színeiben pályázhasson a főpolgármesteri címre. A Fidesz kétharmados parlamenti erejénél fogva egyeztetés nélkül brutálisan megemelte az elvárt cédulák számát, a fővárosban 28 ezer fölé - ráadásul lényegesen kevesebb idő van begyűjtésükre. A blog viszont a kormánypárttól is hallott érveléssel nyit: a budapesti indulási küszöb az itteni választók két százalékát teszi ki, ezt azért egy parlamenti pártnak meg kéne ugrania. Az LMP ráadásul magasan 10 százalék fölött volt áprilisban Pesten.

A honlapról készült fényképekhez egyetlen dolgot tesz hozzá a blog: az adott állapot időpontját. Az első kép augusztus 31-én, 15:24-kor készült. Ekkor még 13127 cédulára volt szüksége Jávornak saját adataik alapján. A következő kép ezen a napon a 19:27-es állást mutatja: a helyzet változatlan. Nincs változás másnap reggel 07:06-ig. A képek tanulsága szerint másfél óra múlva, 08:39-kor egyszerre már csak 10827 cédula volt hátra, ami délig nem is változott. Délután 4-re azonban már csak 7230 kopogtató kellett. Ezzel zárta az LMP január 1-ét, a ma reggeli kép tanulsága szerint. Ez közel hatezres előrelépés egy nap alatt.

Ma 11:08-kor zárul a kis sorozat, a hátralék ezek szerint 4909. Délután 4-kor mi is rápillantottunk Jávor Benedek saját blogjára, ahol még mindig az előbb említett szám szerepelt.

A Kopicetli nem ad magyarázatot, hogy szerintük hogyan is lett nyolcezer ajánlószelvény másfél nap alatt a tarsolyban, mindössze sejtet - már az oldal nevével is. Lapunk viszont megkereste az illetékeseket, és az LMP-nél egyszerű választ adtak a furcsa megugrásokra. Aktivistáik ingyen és bérmentve dolgoznak, amikor tudnak. A számláló nem egy folyamatosan változó homokóra, azt a munkatársaknak kell frissíteniük miután egy újabb adag megszámolásával végeztek. A megállások és megugrások azért vannak, mert az LMP emberhiányban szenved, jelenleg minden aktivistájuk Jávor Benedek és jelölttársai érdekében dolgozik a holnapi leadási határidőig.

Ez még nem magyarázza a hatalmas előrelépést a gyűjtésben. A párt korábban bejelentette: tavasszal is az utolsó napokban voltak a legerősebbek, és sok szimpatizánsuk csak most tér haza a nyári szünetből, nyaralásból. Ma egyébként riksáról is gyűjtenek a fővárosban, és hangosbemondón próbálják összekiabálni a hiányzó cetliket. Korábban lapunknak az LMP politikusai azt mondták, csoda lenne, ha végül Jávor Benedeknek sikerül elindulni.

Korábban Szanyi Tibor a szocialisták kampányfőnöke és Török Gábor független politikai megfigyelő is jelezte: ha a sokáig nehézségekkel küzdő LMP az utolsó pillanatban teljesíti az indulási feltételeket, akkor nehezen tudják majd lemosni magukról a vádat, hogy nem minden törvényes eszközzel történt.

Jávor Benedek, az LMP főpolgármester-jelöltje bemutatja a párt budapesti listás képviselőjelöltjeit
Jávor Benedek, az LMP főpolgármester-jelöltje bemutatja a párt budapesti listás képviselőjelöltjeit. 2010.08.16. Fotó: Móricz Simon
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.