Az IKSZ kiáll az üldözött keresztények mellett

A keresztényüldözés ellen emel szót az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség. A szervezet szolidaritásáról biztosít mindenkit, akit a hazájában a vallása miatt atrocitások érnek.

A keresztényellenesség és keresztényüldözés problémáját szeretné a kiemelt nemzetközi-közéleti témák közé emelni az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ); a szervezet ennek érdekében www.prochristie.hu címen honlapot indított.

Stágel Bence, az IKSZ elnöke, kereszténydemokrata országgyűlési képviselő és Fakhouri Youssef projektvezető az MTI-hez eljuttatott közleményében kiemelte: a közvélemény tájékoztatása mellett a szolidaritásuk kifejezésével is tenni akarnak az üldözött keresztényekért; követelik a vallásszabadságot országaik számára; a nyilvánosság erejével is segíteni próbálnak nekik, hogy hazájukban maradhassanak. Ezen túlmenően a más vallásúakkal való békés együttélésre és a keresztények példaértékű tetteire szeretnék felhívni a figyelmet.

A keresztények ellen irányuló támadások immáron tragikus méreteket öltöttek. Az áldozatok száma 2000-2010 között meghaladta az egymilliót, az utóbbi tíz évben átlagosan 270 keresztény szenvedett vértanúságot minden 24 órában. Megdöbbentő tény az is, hogy tavaly a vallási hovatartozása miatt meggyilkolt emberek hetven százaléka keresztény volt - fejtették ki.

Kitértek arra, hogy a keresztényellenes megnyilvánulások főként Afrikában, Ázsiában és az arab országokban jellemzőek, ahol a keresztények többnyire kisebbségekben élnek, ám a modernkori keresztényüldözés minden földrészen létezik különböző formában és eltérő eszközökkel. A keresztényellenes atrocitásokban már Európa is érintett. 2010-ben csak Spanyolországban több mint húsz alkalommal rongáltak meg, illetve gyújtottak fel katolikus templomokat baloldali anarchista csoportok - közölték.

Rámutattak: a keresztények egyre gyakrabban szembesülnek azzal, hogy a vallás- és lelkiismereti szabadságukat nem tartják tiszteletben és sokszor kötelezik őket arra - a toleranciára hivatkozva -, hogy adják fel világnézeti meggyőződésüket. Ilyen megdöbbentő esetek közé tartozik, amikor nem viselhetnek keresztet a munkahelyeiken, a keresztény anyakönyvezető homoszexuális párokat köteles összeadni, a keresztény orvost munkahelyének elvesztésével fenyegetik, ha nem végzi el az abortuszt, vagy amikor a kereszténységet gyalázó kiállításokat szerveznek, sokszor közpénzen - sorolták.

Az IKSZ velük is szolidáris?

„A modernkori keresztényüldözés minden földrészen létezik különböző formában és eltérő eszközökkel” – olvasható az IKSZ közleményében. A más vallású vagy nemzetiségű emberekkel szembeni atrocitásokról azonban szó sem esik.

Például arról: a BRFK szervezett bűnözés elleni főosztálya közösség tagja elleni erőszak bűntette elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást az ellen a két férfi ellen, aki megtámadta a Budapesti Zsidó Hitközség dél-pesti körzetének elnökét pénteken, amikor kifelé jött a zsinagógából.

Esetleg arról, hogy idén júniusban Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbit ért inzultus az utcán. Egy ismeretlen lépett oda hozzá, és azt mondta neki: "utálok minden zsidót".
 Van tehát Magyarországon is olyan kisebbség, amelynek a „nyilvánosság erejével is segíteni” lehetne.

Az Egriugyek.hu internetes portál még április közepén arról írt, hogy a hevesi megyeszékhely önkormányzata politikai hovatartozás alapján is dönt a kulturális rendezvények fellépőiről. Állításuk szerint az egyik nemkívánatos személy Székhelyi József, aki 2005-ben, az SZDSZ országos kongresszusán a Himnusszal kapcsolatos pamfletjében kifigurázta Orbán Viktort, a Fidesz elnökét. Információik szerint a Középkori Piactér elnevezésű rendezvény szervezőjének ezért le kellett mondania a művész Villon-előadását.

A Stop.hu birtokába került az önkormányzati bizottság tavaly szeptemberi ülésén készült hangfelvétel, amelyen a nemkívánatosnak nyilvánított Székhelyit "SZDSZ-es, büdös zsidónak" nevezik. Igaz, azóta Habis László, Eger polgármestere a színésztől és Izrael nagykövetétől is bocsánatot kért.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.