Az Együtt-PM vizsgálatot kér a a Pride rendőri intézkedések ügyében

Az Együtt-PM elítéli a szombati Budapest Pride utáni erőszakos bűncselekményt, és teljes körű vizsgálatot követel a rendőri intézkedés elmaradásának jog- és szakszerűségéről - írta az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében Szabó Tímea.

A szervezet elnökségi tagja arra emlékeztet, hogy a felvonulás után 20-30 egyenruhás férfi támadta meg Derdák Tibort, a sajókazai Dr. Ámbédkar Gimnázium igazgatóját, és két társát. A sértettek elmondása szerint ököllel ütlegelték és rugdosták őket - folytatja a független képviselő. Egyúttal hangsúlyozza, hogy Együtt-PM együttérzését fejezi ki, és elítél mindenfajta erőszakot.

A politikus úgy fogalmaz, hogy a rendőrség szerint a sértettek nem kértek intézkedést és orvosi ellátást, "aminek ellentmond Derdák nyilatkozata és a tény, hogy azonnal látleletet mentek el felvetetni".

A rendőrök hamar kiértek a helyszínre, viszont az áldozatokat, és nem az elkövetőket igazoltatták. Az intézkedési kötelezettség elmulasztása önmagában is bűncselekmény lehet, ezért elkerülhetetlen az átfogó vizsgálat - jelenti ki.

A biztosításban résztvevő rendőrök többsége jól végezte a dolgát, de ez az eset beárnyékolja az ő munkájukat is - teszi hozzá Szabó Tímea, aki kiemeli, hogy az Együtt-PM kiáll az LMBTQ közösség tagjai mellett.

Ez a böngésző nem támogatja a flash videókat
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.