Az EBESZ alapelveinek sem felel meg az új médiatörvény

Az új magyar médiatörvény megsérti az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetnek (EBESZ) a média szabadságára vonatkozó normáit, s fenyegeti a szerkesztői szabadságot és a média pluralizmusát - jelentette ki szerdán Dunja Mijatovic, az EBESZ sajtószabadság-felelőse.

"Aggaszt, hogy a magyar parlament olyan médiatörvényt fogadott el, amely ha visszaélnek vele, elhallgattathatja a kritikus médiát és a nyilvános vitát az országban" - tette hozzá az EBESZ sajtóközleménye szerint a december 20-án elfogadott törvényről szólva.

A törvény minden médiatartalmat - a műsorszórókét, a nyomtatott és az online-médiáét - azonos elvek alapján szabályoz, ami ellentétes az EBESZ médiaszabadságra vonatkozó normáival. Szokatlanul széles hatáskört biztosít a nemrég létrehozott médiahatóságnak és médiatanácsnak, amelyeket kizárólag a kormányzó párt által támogatott személyek irányítanak" - emelte ki Mijatovic.

A sajtóközlemény ennek kapcsán emlékeztetett rá, hogy a felügyelő testületek hagyományosan csak a műsorszórókat irányítják, de az új magyar törvény irányító jogot biztosít nekik a nyomtatott és online-médiatartalom fölött is.

Ez a hatalomkoncentráció példátlan az európai demokráciákban és árt a média szabadságának - mondta Mijatovic. Hozzátette: a nyomtatott média szabályozása korlátozhatja a szabad nyilvános vitát és a pluralizmust. Bár az online-média szabályozását technológiailag lehetetlennek tartják, bevezetése öncenzúrát jelent. Dunja Mijatovic szerint a törvény számos kulcsfontosságú kifejezést nem határoz meg pontosan, így például a védeni kívánt közrendet, amelynek sérelme esetére kötelezővé teszi az újságíróknak hogy felfedjék forrásaikat.

"Pontosan meghatározott irányelvek nélkül az újságírók nem tudhatják, mikor követnek el törvénysértést" - jegyezte meg ennek kapcsán a sajtószabadság-felelős.

Dunja Mijativoc bírálta a törvénynek azt a részét is, amely minden médiumtól megköveteli, hogy regisztráltassa magát a médiahatóságnál, továbbá azt, hogy több szabálysértést, például a nem kiegyensúlyozott tájékoztatást nagyon nagy büntetéssel sújt a törvény.
"Az új rendszer veszélyezteti a közszolgálati média politikai függetlenségét is" - jelentette ki Dunja Mijatovic, hozzátéve, hogy a kormányzó párt nevezte ki a közszolgálati médiumok minden új vezetőjét és a most már a médiahatóság ellenőrzi valamennyi közszolgálati médium költségvetését.

Az EBESZ sajtószabadság-felelőse tanulmányozta a törvény tervezetét és több mint öt hónappal ezelőtt figyelmeztette a magyar hatóságokat a benne fellelhető fogyatékosságokra. Az EBESZ Állandó Tanácsának készített jelentésében és a nyilvánosságnak szánt nyilatkozataiban Dunja Mijatovic felszólította a magyar hatóságokat, hogy álljanak el a törvénytől és kezdjenek nyilvános vitát egy olyan médiatörvény kialakítása érdekében, amely összhangban van az EBESZ állásfoglalásaival - áll az EBESZ sajtóközleményében.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.