Az Átlátszó ízekre szedte a TEK-et

A TEK szerint minden embere rendes munkáján felül fejenként napi 14,3 óra árvízvédelmi túlszolgálatot teljesített.

Helyreigazítási kérelemmel, ­illetve polgári per kezdeményezésével és büntetőfeljelentéssel reagált a Terrorelhárítási Központ (TEK) a szervezet árvízi elszámolásáról szóló cikkre, amely az Atlatszo.hu-n jelent meg. Ezzel egy időben az Átlátszó adatigényléssel fordult a szervezethez, melyben az árvízi védekezéssel kapcsolatos elszámolás pontos adatait kérte. A TEK megküldte a portálnak válaszát.

Az összesítés szerint a megadott létszámok alapján 1576 munkanapot töltöttek a TEK munkatársai a különböző helyszíneken: összesen 22 592 órát, ami a TEK szerint mind „túlszolgálat” volt. Minden egyes résztvevő a napi munkaidején felül átlagosan napi 14,3 óra (!)  túlszolgálatot teljesített árvízi védekezésben, illetve „azzal összefüggésben”. Hogy ez a megfogalmazás mit jelent, az nem derül ki a levélből. A lap állítása szerint a TEK ezek szerint leszámlázhatott olyan munkaórákat, amelyeket a munkatársai valahol a gátaktól távol töltöttek.

Az elszámolás szerint a TEK ­első, jelentősebb fellépése Szigetmonostoron volt. A TEK szerint június 9-én 483 fővel vettek részt a védekezésben. Csakhogy az Országos Műszaki Irányító Törzs június 9-én kiadott közleménye szerint 250 fővel küzdöttek ott az árral, a szigetmonostori polgármester esti közleményében 150 főről volt szó.

A következő jelentősebb bevetés 11-én Baján történt. A TEK elszámolása szerint itt 420 fővel vettek részt a védekezésben. Az OMIT aznap éjfélkor kiadott közleménye csak 221 főt említ. Ugyancsak 200-at említenek a TEK bajai működésével kapcsolatban a helyi és az országos médiumok: a TEK nem kérte ezek pontosítását.

A TEK elszámolása szerint a tetőzést követő második napon is még 102 és a harmadik napon is még ötven emberük volt Baján, ám az árhullám tetőzése után nemcsak az intenzív védekezés szűnt meg, de sem a hivatalos közlemények, sem a sajtó nem említi többet a TEK-et. A TEK június 11-ét követő bajai jelenléte – a saját számadataik alapján – önmagában is további 23 millió forintjába került az adófizetőknek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.