Az Andrássy útra nem ér el a válság

Idén és jövőre készülhet el a Kodály köröndnél az Andrássy út páratlan oldalán lévő, két műemléki épületben kialakítandó összesen 64 luxuslakás. A négymilliárd értékű fejlesztés a Le Meridient, a bicskei golffalut és a Gozsdu-udvart is jegyző izraeli üzletember, Arie Yom-Tov érdekeltsége. A beruházó szerint rájuk nincs hatással a válság, a most épülő lakások negyven százalékát már el is adták.

Ez év végére fejeződhet be a Kodály köröndnél az Andrássy út 87-89. szám alatti húsz luxuslakás építése, a szomszédos Andrássy út 83-85-ben pedig 2010 végén adhatják át a III. emelet felett kialakítandó húsz új, luxusotthont – hangzott el a beruházó által kedden tartott tájékoztatón.

A műemléki védettségű épületek felújításával együtt járó, Andrássy Palace Gardens néven futó beruházás összértéke 3,5-4 milliárd forint körül van, a két projektcégen keresztül megvalósuló ingatlanfejlesztés annak az Arie Yom-Tov izraeli származású üzletembernek érdekeltsége, akihez olyan beruházások kötődnek, mint a 300 hektáros bicskei Budapest Gate Golf Country vagy a Gozsdu és a Király-udvar, illetve a Le Meridien szálloda.

A házak homlokzatának és belső udvarainak felújítására is kiterjedő fejlesztés során az Andrássy út egykori, 19. századi arisztokratikus hangulatát akarják visszaadni. A Hősök teréhez közelebb eső 87-89. szám alatti ház tetőterében, a negyedik és az ötödik emeleten húsz – 73 és 126 négyzetméteres - luxuslakást alakítanak ki. A rekonstrukció 2008 júniusában indult, várhatóan az év végére készülnek el vele.

A 83-85. szám alatti ház harmadik emeletén és tetőterében 44 luxusotthon készül, a munkák 2008 novembere óta zajlanak, és 2010 végére fejeződhetnek be. A két épületben a tetőtéri lakásokba költözőknek szán kényelmi szolgáltatások közé tartozik a 24 órás portaszolgálat, az egyéni lift, a jakuzzi és a borospince. Karl Dóra, a projekt felelőse azt mondta, a befektető eleve nem tartott igényt a teljes épületekre, a 87-89. szám alatti háznál pedig a homlokzati felújításért cserébe kaptak ráépítési jogot. A beruházás elhúzódását a kivitelező alapos kiválasztásával, a tenderek elhúzódásával magyarázta.

Szikora Márton, az értékesítéssel megbízott cég képviselője szerint olyan luxusingatlanokról van szó, amelyek keresletére nem hat a gazdasági válság és a recesszió. Aki ilyen otthonokba fektet be, az 10-12 éven belül dupla megtérülésre számíthat. A lakások negyven százalékát egyébként már eladták, az – általában készpénzzel fizető – vevők között spanyol, angol és ír befektetők vannak túlnyomórészt.

Andrássy út, Köröndi lakóház
Andrássy út, Köröndi lakóház
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.