A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb jelentése szerint Budapest természetes népességfogyása - az élveszületések és halálozások különbsége - tavaly 4900 fő volt: kevesebb, mint fele az ezredfordulón mért adatnak. A gyermekszületések száma ugyan 0,9 százalékkal csökkent az elmúlt évhez képest, de még így is jóval kedvezőbb az országosan mért 2,7 százaléknál. Ezt bőven ellensúlyozza, hogy évek óta egyre többen költöznek be a fővárosba az agglomerációból és külföldről is. Ennek köszönhetően 2008-ban mintegy tízezerrel nőtt Budapest népessége: tavaly januárban már 1 712 210-en éltek a fővárosban. Ráadásul egy átlagos budapesti ma 2,5 évvel hosszabb életre számíthat, mint falusi társa.

Budapest Demográfiai Portréja

Magyarország nemrég elkészült Demográfiai Portréja jól rávilágít a fenti folyamatokra. Budapest pozitív vándorlási egyenlege - több külföldi nagyvároséhoz hasonlóan - az 1990-es évek elején megszűnt, sok család kiköltözött az agglomerációba. A főváros vándorlási vesztesége az 1990-es években 110 ezer, ezzel párhuzamosan Pest megye vándorlási nyeresége 125 ezer fő volt. (Ebből adódik, hogy Budapest és vonzáskörzete együttes lakosságszáma tartósan 2,4 millió körülire tehető: ennyi ember használja a főváros infrastruktúráját rendszeresen.)

Az elvándorlás üteme az ezredforduló után fokozatosan mérséklődött, 2007-ben pedig Budapest vándorlási vesztesége megszűnt: csaknem hatezerrel többen költöztek be a fővárosba, mint ahányan elhagyták. Ez a trend 2008-ban is tovább erősödött, ekkor Budapest már hétezer fős pozitív egyenleget könyvelhetett el. A folyamat eredményeként 2007. január 1-én 1 696 128, egy évvel később 1 702 297, míg tavaly év elején 1 712 210 ember élt a fővárosban.

A nagy csalódás

A trendforduló hátterében a csalódás áll. A városelhagyók ötöde - egy 2002-ben készült felmérés szerint - már a kiköltözést követő években a visszatérést fontolgatta. Túl nagy árat kellett fizetni a zöldért. A kitelepültek gondjainak többsége egyébként előre látható volt. Az agglomeráció nem volt felkészülve bevándorlók tömegeinek fogadására. A települések között akadt olyan - például Telki -, amelynek népessége kétszeresére duzzadt, míg másutt - Nagykovácsiban, Veresegyházon, Budajenőn és Csobánkán - ötven százalékkal növekedett a lakosság száma.

Az új telepesek a zöldbe vágytak, de minél többen lettek, annál kevesebb részük lett a természetből. Az újonnan épülő lakóparkok felfalták az erdőket és a szántókat. A zsúfoltság viszont immár ott nő, akárcsak a forgalom és a zaj. A kiköltözők egy nap arra ébredhetnek: az „élhetetlen” várost lakhatatlan agglomerációra cserélték fel.

A települések pedig mindent megtettek, hogy jó vendéglátónak bizonyuljanak. Hihetetlen iramban épültek a gáz- és vízvezetékek, a csatornahálózat és az utak. A fejlesztések árát többnyire azonban a zöldterületek kiárusításából fizették meg. Köztudomású, hogy az infrastruktúrafejlesztés fajlagosan drágább a lazább településszerkezetű agglomerációban, mint városi környezetben. Működtetése pedig még többe kerül, így a folytonos pénzügyi zavarban lévő helyi önkormányzatok - más forrásuk nem lévén - belterületeik eladásából fedezték a kiadásokat.

Az új ingatlanberuházások azonban újabb infrastruktúrafejlesztést igényelnek: a kör így folyton újra kezdődik. A fővárosi önkormányzat átsorolási moratóriumra vonatkozó javaslatát viszont nem fogadta el a parlament. Ezzel szerették volna megakadályozni a külterületek átminősítését a zöldterületek védelmét is szolgáló budapesti agglomerációs rendezési terv hatálybalépéséig. Az agglomeráció falvainak egy része ugyanis területének két- vagy akár többszörösét is belterületbe vonta volna, így téve lehetővé a beépítést.

Szociális határvonalak

A fejlődés korántsem volt egyenletes. Az északi és a nyugati térség települései kivétel nélkül elképesztő ütemben gyarapodtak, míg délen és keleten ennél jóval szerényebb volt a növekedés. Ez egyúttal jelzi az agglomeráció szegény-gazdag határvonalát, érzékeltetve a kiköltözők társadalmi státusát és a kiköltözés irányát. A Buda környéki településeket elsősorban a tehetősebbek választották új lakhelyül, míg a pesti oldal falvaiba a többnyire megélhetési gondokkal küszködők költöztek.

De nemcsak a különböző szektorok között húzódik határvonal, hanem egyes településeken belül is. Az őslakosok, valamint a régi és az új beköltözők egyaránt fenntartásokkal viseltettek egymással szemben. Az elkülönülés többnyire látens, helyenként - példa erre Budajenőn a Top Hill - azonban földrajzilag is jól körülírható. Az sem ritka, hogy az új telepesek az őslakosok ellenében tiltakoztak az újabb lakónegyedek építése ellen, miközben a település ellehetetlenülését éppen az utóbb érkezők okozták.

A kiköltözők többsége ráadásul csak szállását helyezte át, hiszen dolgozni, iskolába, orvoshoz, vásárolni és szórakozni továbbra is Budapestre járt, minek következtében órákat tölt naponta az autójában. Gyerekkel még inkább. Óvodába, iskolába még beviszik őket a szülők gépkocsival, de az esti programokra már bajosan. Megoldásként a kitelepülők egy része garzont vesz Budapesten. Mások serdülő gyermekeikkel nagy egyetértésben visszaköltöznek a városba.

Meglepő módon egyenesen a belső kerületekbe, ahol gyorsan és könnyen elérhető mindaz, amiért korábban órákat utaztak. A visszatelepülés felgyorsítása elsősorban Budapestnek lett volna érdeke, hiszen az elvándorlás éppen a legértékesebb adófizető polgáraitól fosztotta meg a várost, mégsem volt képes valamiféle programot kidolgozni visszacsábításukra. Szerencséjükre a trend magától megfordult.

Budapest vonzó a külföldi fiataloknak

A kedvező folyamatot a nemzetközi vándorlás pozitív egyenlege is erősíti. A külföldről érkezők számára Budapest és környéke jelenti a fő célállomást: a 2008. január 1-jén Magyarországon tartózkodó külföldiek 43 százaléka élt a fővárosban, további 11 százaléka pedig a főváros körül telepedett le. A Budapesten élő külföldiek száma mintegy 81 ezer fő. Országosan a népesség 1,7 százalékát tették ki a külföldiek, ez az arány a fővárosban 4,4 százalék. A Budapestre bevándorlók között az átlagosnál magasabb a fiatalok részaránya: csaknem kétharmaduk 40 év alatti. Ez a korosztály elsődlegesen munkavállalási célú migrációs motivációival és a főváros jobb munkalehetőségeivel van összefüggésben.

A Demográfiai Portré rámutat a roma népesség arányainak a változásaira is. Budapesten az 1990-es két százalékról 2009-re 4,6 százalékra nőtt a romák részaránya, létszámuk megközelítheti a 80 ezer főt.

A népesedési jelentés fontos tanulsága, hogy Budapest népessége - a városon belüli egyenlőtlenségek ellenére - hosszú ideje jóval kedvezőbb életkilátásokkal rendelkezik, mint az ország más városaiban, különösképpen pedig a falvaiban élők. A születéskor várható élettartam Budapesten 74,1 év, ami több mint négy évvel haladja meg az 1990-es adatot, eközben vidéken három évvel nőtt a várható élettartam. A többi városhoz képest az 1990-es 0,2 évről 2005-re 1,1 évre nőtt a főváros előnye, a falvakhoz viszonyítva pedig 1,5 évről 2,5 évre.

Budapest halandósági adatai is jobbak az országos átlagnál. A területi differenciák mögött a halandóság társadalmi különbségei állnak, tehát a különbségek az egyes országrészek népességének összetételében, a lokális munkalehetőségekben, az életszínvonalban, az infrastrukturális és egészségügyi intézményi ellátottságban fennálló különbségeket tükrözik a KSH megállapításai szerint.