Alkotmányellenes a röghöz kötés

Az Alkotmánybíróság az alapvető jogok biztosának indítványa alapján a kedden meghozott határozatában megállapította, hogy a nemzeti felsőoktatásról szóló törvény alkotmányellenesen adott felhatalmazást a kormánynak arra, hogy rendeletben határozza meg az állami ösztöndíjas hallgatókkal kötendő hallgatói szerződés lényeges tartalmát.

Az Alkotmánybíróság ezért a felhatalmazó törvényi szabályt és az annak alapján alkotott kormányrendeletet megsemmisítette.

Az alapvető jogok biztosa a nemzeti felsőoktatásról szóló törvény (Nftv.) egyes rendelkezéseinek, továbbá a 2012. augusztus elsején hatályba lépő, az állami ösztöndíjas hallgatókkal kötendő hallgatói szerződésekről szóló kormányrendelet megsemmisítését kezdeményezte az Alkotmánybíróságnál. A törvény kifogásolt szabályai felhatalmazzák a kormányt arra, hogy rendeletben határozza meg a hallgatói szerződésekre vonatkozó szabályokat.

A kormányrendelet ennek megfelelően részletesen rendelkezik a hallgatói szerződések tartalmáról, a felek jogairól és kötelezettségeiről, valamint a szerződés megsértésének következményeiről. A szabályozás szerint az ösztöndíjas hallgatók az oklevél megszerzését követően kötelesek húsz éven belül a tanulmányi idő kétszeresének megfelelő időtartamban hazai munkaviszonyt létesíteni és fenntartani. 

Az Alkotmánybíróság egyrészt megállapította, hogy a hallgatói szerződések szabályozása közvetlen hatással van az érintett hallgatók felsőoktatásban való részvételhez fűződő jogára, és a felsőoktatás állami támogatásának is lényeges elemét jelenti. Másrészt a testület azt is kifejtette, hogy a hazai munkaviszonyra kötelezés közvetlenül érinti a foglalkozás szabad megválasztásához fűződő jogot, ideértve a munkavállalók szabad mozgásához való jogot is.

Minderre tekintettel az Alaptörvény szerint a hallgatói szerződésekre vonatkozó lényeges szabályokat törvényben kell meghatározni, ezért az Alkotmánybíróság a kormányrendeleti szabályozásra adott törvényi felhatalmazást és az annak alapján alkotott kormányrendeletet megsemmisítette, így a kormányrendelet nem lép hatályba. 

A határozathoz dr. Bragyova András alkotmánybíró párhuzamos indokolást, dr. Balsai István, dr. Lenkovics Barnabás, dr. Pokol Béla, dr. Szalay Péter és dr. Szívós Mária alkotmánybírók pedig különvéleményt csatoltak.

A HÖOK üdvözli a döntést, a kormány tiszteletben tartja 

A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) üdvözli az Alkotmánybíróság döntését, amellyel alkotmányellenesnek minősítette és megsemmisítette az állami ösztöndíjas hallgatókkal kötendő hallgatói szerződés lényeges tartalmát szabályozó kormányrendeletet - mondta Nagy Dávid, a HÖOK elnöke a döntést kommentálva az MTI-nek. A hallgatói szervezet vezetője felidézte, hogy Szabó Máté ombudsman az ő kérésükre fordult Alkotmánybírósághoz ebben a kérdésben.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma közleményében emlékeztetett, hogy a kormány januárban fogadta el a hallgatói szerződésről szóló kormányrendeletet, amely az ösztöndíjban, illetve részösztöndíjban részesülő hallgatókkal megkötendő szerződés részletes szabályait tartalmazta. "A hallgatói szerződés célja biztosítani az adófizetők pénzéből folytatott tanulmányok megtérülését a társadalom számára. A kormány tiszteletben tartja az Alkotmánybíróság döntését, mely szerint nem rendeletben, hanem törvényben szükséges szabályozni a hallgatói szerződés tartalmát. Ennek megfelelően módosul majd – az eredeti célokat követve, és az AB határozatát figyelembe véve – a felsőoktatásról szóló törvény" – zárul a reakció.

Állásbörze a Budapesti Corvinus Egyetemen - immár az országhatár sem lehet akadály
Móricz Simon 2011.03.02. Digitális 2011. március 2. KarrierStart a Budapesti Corvinus Egyetemen. Állásbörze Fotó: Móricz Simon
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.