Az AB-hez fordult az "Orbán-bulla" miatt az LMP

Schiffer András, az LMP frakcióvezetője csütörtökön beadványt nyújtott be az Alkotmánybírósághoz, amelyben azt kérte, hogy a testület utólagos normakontroll során vizsgálja felül és semmisítse meg a nemzeti együttműködésről szóló politikai nyilatkozat kifüggesztéséről szóló kormányrendeletet.

A politikus az Alkotmánybíróság épülete előtt tartott sajtótájékoztatóján kérésüket azzal indokolta, hogy véleményük szerint a kormányrendelet négy ponton is alkotmánysértő. Az általuk alkotmánysértőnek vélt pontokat sorolva elsőként azt mondta, az Alkotmánybíróság 19 éve megfogalmazott álláspontja szerint a jogállamiságból az következik, hogy a kormány ellenőrzése alatt álló közigazgatási szerveknek a pártpolitikától mentesen kell működniük.

Schiffer András az Alkotmánybíróság épülete előtt 2010 nyarán
2010.07.05. Budapest Alkotmánybírósághoz fordul az LMP címmel sajtótájékoztatót tartott Schiffer András, a Lehet Más a Politika (LMP) frakcióvezetője a Nemzeti Együttműködési Nyilatkozat eltörlése végett. Fotó: Kocsis Zoltán

Megjegyezte azt is, a politikai nyilatkozat nevéből következik, hogy az egy politikai értékelés, Orbán Viktor miniszterelnöknek és a kormányoldalnak a választások tétjéről szóló "sajátos értelmezése". Azt mondta, hogy az értelmezéshez természetesen mindenkinek joga van, de az erről szóló politikai nyilatkozatnak nincs helye a közigazgatási szervek épületeiben.

Schiffer András arra is emlékeztetett, hogy májusban olyan törvénymódosítást fogadtak el, amely szerint a rendvédelmi szervek országos parancsnokságai is központi államigazgatási szervnek minősülnek. Megjegyezte, ez alapján ezekben az épületekben is ki kellene függeszteni az "Orbán-bullát".

A politikus arra hívta fel a figyelmet, hogy a fideszes Lázár János és Kocsis Máté viszont éppen olyan alkotmánymódosítást nyújtott be, amely megerősítené a fegyveres testületek politikailag semleges működését. Érvelése szerint a kormányhatározat viszont éppen hogy szembemegy a fideszes képviselők ezen szándékával. Kitért arra is, a kormánytisztviselők számára a róluk szóló törvény kifejezetten előírja, hogy nem folytathatnak olyan tevékenységet és nem valósíthatnak meg olyan magatartást, amely veszélyeztetné pártatlan, befolyástól mentes tevékenységüket.

Utolsó pontként arra hívta fel a figyelmet, hogy a kormányrendelet kötelező kifüggesztése sérti a véleménynyilvánítás és a szólásszabadság jogát. Más témára áttérve példátlannak nevezte, hogy a hírek szerint Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivő szerdai tájékoztatójára, amelyen többek között az Európai Központi Bankkal folytatott kormányzati megbeszélésekről számolt be, nem engedték be a közrádió és az egyik napilap tudósítóját.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.