Vona Gábor Amerikában járt. Cleveland-ben - a hungaristák háború utáni afféle szellemi központjában - és New York-ban találkozott amerikai magyarokkal. A Manhattan-ben tartott előadásának részletei fölkerültek a világhálóra. Vona kerülte az itthoni ismerősen agresszív hangütést, az anyaország alázatos kisfiaként rebegte el azt, amit a helyi hallgatóság minden bizonnyal örömmel szeretett volna hallani. "Gondolkodásunkban nem használtuk ki a tengeren túli magyarásgban rejlő lehetőségeket - mondta a Jobbik elnöke, és hozzátette, mintha eddig Magyarország utasította volna el az emigrációt, "ne mondd már te meg nekünk, hogy mi a jó". Mellesleg Vona szerint most is az a hozzáállás - őt kivéve persze -, hogy a tengeren túli magyarság "ne okoskodjon bele" Magyarország ügyeibe.

Vona régi és bevált módszert alkalmazott, amikor olyan gyűjtőfogalmak köré csavarta mondandóját, mint a "csonka ország" vagy a szétszóratás. Ha viszont a kínaiak, a zsidók és a törökök előnyt tudnak kovácsolni a szerencsétlenségéből, miért ne tehetné ezt meg a magyarásg is? - tette föl a költői kérdést, majd a helyi hallgatóságnak tetsző gondolattal zárta a sort: "Ki tudja-e például használni Magyarország, hogy van tengeren túli magyarság? Nem is kis befolyással és nem is kis erővel. És most nem Tom Lantosról beszélek, meg a hozzá hasonlókról, hanem azokról, akik valóban a nemzet sorsát tartják fontosnak."

Ilyen technikát alkalmazva tudott zsidózni Vona Gábor New York-ban: nem Tom Lantosra és a "hozzá hasonlókra" gondolt. Ezzel együtt Vonának az a célja, hogy a kintieket "becsatornázza a magyarság vérkeringésébe". Ehhez nemzetstratégiai program kell.

Orbán Viktor 2004. október 23-án járt Amerikában, s felszólalt többek között hungarista hallgatóság előtt Cleveland-ben. Sikert aratott, és kínosan ügyelt arra, hogy ne mondjon semmi kifogásolhatót. Így többnyire általánosságban fogalmazott: sok-sok tragédia érte Magyarországot. De konkrétan a legnagyobb huszadik századi tragédiát - a Horthy-rendszer és a nyilasok által okozott holokausztot - annyira nem említette, hogy egy szót sem szót az időszakról. A kommunizmusra terjedt ki elsősorban a figyelme, ami miatt oly sok amerikai magyar hagyta el az országot. „Elfoglaltak mindent - mondta Orbán -, üldözték az embereket, megnyomorították a falusi gazdákat, papok és hívők tízezreit zárták börtönbe."

A középkorú hallgatóság vastapssal jutalmazta a történelmi leckét precízen felmondó eminens diákot, aki egy magyar zászlót vivő cserkészfiú nyomában lépegetve érkezett a szószékre a clevelandi katolikus templom alagsori előadójában. Háta mögött egy óriási címer és egy amerikai zászló volt látható.

A beszéd középpontjában a huszadik századi nemzeti tragédiák álltak (újfent a Horthy-fasizmus konkrét említése nélkül). Orbán beszédében ugyanolyan hangsúlyos helyen szerepelt a "szétszóratás" motívuma, mint most Vonánál. „1956 októberének szétszóratása után minden egyes kiszakított honfitárs megannyi, újra és újra magát ismételt, egyszemélyes Trianon volt” - mondta Orbán.

A beszédben meghökkentő módon megtalálható ugyanaz a felejtésmotívum is, mint amivel most Vona előállt New York-ban. „Azt akarták, hogy felejtsük el a nemzet történelmi és földrajzi nagyságát éppúgy, miként a nemzet határokon túl nyúló kiteljesedését”. Amikor azt a részt idézzük, hogy "miként válhat a feldarabolt, a szétszóratott, a visszanyesett nemzetből befolyásos, egységes és erős magyarság", olyan érzésünk támad, mintha Vona az idei föllépés előtt Orbán négy évvel ezelőtti beszédét tanulmányozta volna.

Orbán persze nem röviden improvizálva, hanem retorikai szőnyegbombázással kényszerítette térdre amerikai hallgatóságát: küldetésként érdemes felfogni a magyarságot, és nem emigrációnak kell nevezni a kivándorolt magyarokat, hanem - egyfajta kiválasztottságra utaló - diaszpórának... Ami pedig ránézésre diaszpórának tűnik, valójában világmagyarság: egy készülődő világnemzet ígérete... Tudjuk jól, hogy mit mondott az evangéliumban a Mester a tanítványoknak: ha ketten vagy hárman összejöttök a nevemben, én ott leszek veletek. Valahogy így van ez a hazával is: ahol magyarok ketten-hárman összejönnek, mindjárt ott érződik az egész Magyarország, minden színével, minden ízével és minden erejével.”

A Hamvas Bélát és Márai Sándort idéző Orbán figyelme arra is kiterjedt, hogy megdicsérje az Egyesült Államokat - benne az igazságszerető népek támogatását. „Az amerikaiak eltökéltsége és jelentős áldozatvállalása nélkül talán még ma is orosz megszállás alatt, szocializmusnak csúfolt rendszerben élnénk.” S még véletlenül sem tett sejtető utalást az amerikai politika, a tőke és a származás összefüggéseire.

Az orbáni teátrális szóbeliséghez képest a divatjamúlt házaló ügynökök módszerét alkalmazó Vona a nemzeti rock itthoni sikeréről beszélt (ami azért a zenével eléggé jól eleresztett Manhattan-ben fölöttébb mókásan hangzott). "Magyarországon szociológiai szemmel nézve is furcsa jelenség zajlik - mondta a Jobbik elnöke-, a könnyűzenében létrejött a nemzeti rock irányzata, amely külön műfajjá vált. Ez nem egy underground műfaj, ez lett a mainstream. Merthogy, tette hozzá Vona, Magyarországon ezek a zenekarok adják el a legtöbb lemezt. Végül a könnyűzenei kérdésekről az amerikai magyarokat tájékoztató pártelnök büszkén jelentette ki: már nemzeti metál és nemzeti hiphop is van!