galéria megtekintése

Az ultimátum lejárta előtt kapitulált a kormány

6 komment

NOL/MTI

Részben visszavonulót fújt a kormány: a felsőoktatási államtitkár keddi bejelentése szerint mégsem szüntetik meg a nemzetközi tanulmányok és a kommunikáció szakot, a társadalomtudományi képzésnek viszont lőttek. A hallgatók nem adják fel a harcot. 

Megmarad a nemzetközi tanulmányok és a kommunikáció szak a jövőben is – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának felsőoktatási államtitkára a Felsőoktatási Kerekasztal keddi budapesti ülése után. A Magyar Rektori Konferencia (MRK) koncepcionális javaslatot tesz arra, hogyan alakítsák át a nemzetközi tanulmányok szak struktúráját, és ugyanez a helyzet a kommunikációs képzés esetében is – nyilatkozta Palkovics László.

Ön szerint szükség van-e társadalomtudományi és a nemzetközi alapszakokra?
 
Igen
 
Nem
Szavazok
 

Palkovics László arról is beszélt: a rektori konferencia nem támogatta, hogy a pszichológia képzés osztatlanná váljon, így marad az eddigi osztott rendszer.

 

(Szintén nem ért egyet az MRK a társadalmi tanulmányok szak kivezetésével.) Az MTI hírének 14:56-kor kiadott javítása szerint „egyetért ugyanakkor az MRK a társadalmi tanulmányok szak kivezetésével”, vagyis ebben mégsem nyertek a hallgatók. Kivezetik a műszaki menedzser képzést is alapszakként, de a mesterképzés továbbra is megmarad – mondta az államtitkár.

Az MTI kérdésére az államtitkár azt mondta: álláspontjuk szerint

nincs veszélyben az ELTE társadalomtudományi kara,

amely emellett még számos képzést hirdethet meg. A kivezetés nem jelenti az ilyen képzést hirdető intézmények számára azt sem, hogy kevesebb pénzt kapnak, a hallgatók az intézmény egyéb hasonló szakjaira jelentkezhetnek – hangsúlyozta.

Zsúfolásig megtelt a lágymányosi ELTE-campus aulája hétfő este. Fotó: Kovács Klára / Népszabadság

Az államtitkár szerint, bár a hallgatói létszám csökkent, de az ipari termék és formatervező szak olyan perspektivikus képzés, amely a tartalmának fejlesztése után megmarad a jövőben is.

Némi bizonytalanság

Az agrárképzésben az eredeti javaslat azt tartalmazta, hogy bizonyos területeken állítsák vissza az osztatlan képzést, „ebben van még némi bizonytalanság", az MRK ezeket az elkövetkező napokban tisztázza majd.

Az egészségügyi szervező szak esetében az egészségügyi államtitkárság véleményét várják – tette hozzá, hangsúlyozva: ha azt mondják, hogy szükség van rá, meg fog maradni.

Ez még csak a kezdet

Az államtitkár rögzítette: a változtatások nem érintik az intézményi kapacitásszámot, sem az intézményi struktúrát. Úgy látta, hogy a fennálló kérdésekben megállapodásra tudnak majd jutni. Kitért arra is, hogy a teljes intézményi szakstruktúra tartalmát áttekintik a jövőben. Tíz év után jutottak el idáig, korábban meg kellett volna már tenni – jegyezte meg.

Májusban döntenek

Palkovics László az MTI kérdésére azt is elmondta: az ütemezés változatlan, a kormányzati döntés májusban várható. Kitért arra is, hogy a felsőoktatási stratégiához kapcsolódó törvénymódosításról is tárgyaltak, és véglegesítették azt. Pontosították a duális képzés leírását, oktatói munkakörök, követelmények is változnak, létrehozzák a mesteroktatói munkakört, ezzel a gazdasági gyakorlattal bíró szakembereket emelik be a rendszerbe, akik eddig csak külsősként oktathattak.

Meghatározták a hallgatói kompetenciamérést, egyértelműsítették az egyetem, az alkalmazott tudományegyetem fogalmát, rögzítették, mit jelentenek a közösségi képzőközpontok, áttekintették, a MAB-on túl bizonyos esetekben mely külső akkreditációt lehet igénybe venni.

A doktori képzés finanszírozását is tartalmazza majd a javaslat – jelezte. Palkovics László azt is elmondta: az ütemezés változatlan, a kormányzati döntés májusban várható. A törvénymódosítást még a tavaszi ciklusban elfogadhatja az Országgyűlés. Kijelentette: nem cél, hogy felsőoktatási intézmény megszűnjön, vagy elbocsátásokra kerüljön sor.

Bódis József, a Magyar Rektori Konferencia elnöke azt mondta: számos konzultáció után jutottak el oda, hogy konszenzus közeli állapot alakuljon ki. A törvénymódosítás alkalmas a korszerű, fejlődő felsőoktatás megteremtésére. Megemlítette, hogy a tervezet az egyetemek meghatározásában könnyítést hozott volna, de ők azt javasolták, képzési területekhez kötődően definiálják az egyetemeket, s az általános szabályozásnál a művészeti képzéshez hasonlóan a sporttudományi képzés is más megítélés alá kerüljön. Javasolták a közösségi felsőoktatási központok precízebb szabályozását is, illetve a konzisztórium elnevezés átgondolását. Fix 5 tagú konzisztóriumot bőven elegendőnek tartanának – jelezte. (Az eredeti tervben 5-8 tagú testület szerepelt).

Csalódottság mindkét anyag miatt

A doktoranduszképzésnél elfogadták a 2+2 éves rendszert és a megfogalmazott kritériumokat. Javasolták továbbá habilitált egyetemi docensi kategória bevezetését is. A kancellároknál szükségesnek látják az előzetes tájékoztatás kötelezettségét s a pályáztatásnál a nagyobb intézményi, intézményvezetői szerepvállalást. A szakstruktúra kialakítását nem előzte meg annyi konzultáció, mint a törvényjavaslatot, de jónak tartják, hogy szakbizottságok szintjén kezdődtek az egyeztetések.

Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke úgy fogalmazott: fontos állomáshoz érkeztek, és konstruktív párbeszédet folytattak a kerekasztal ülésén. Rámutatott: a döntések, a megállapodások statisztikákon, elhelyezkedési adatokon alapulnak. A konkrét szakoknál döntő részben konszenzusos megállapodás született. A konzisztórium esetében fontosnak tartják a gazdaság jelenlétét, tanult és tapasztalt gazdasági szakemberek tudnak hozzátenni az egyetemek munkájához. Kiemelte a duális képzés elindítását is szeptembertől, s azt mondta: szakmailag megalapozott, jó anyag született.

Tőrös Szilárd, a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének elnöke csalódottságát fejezte ki mindkét anyag miatt és szóvá tette, hogy a 103 és 47 oldalas dokumentum áttekintésére és az egyeztetésre egyetlen munkanapjuk volt. Az általuk javasolt életpályán évek óta dolgoznak, de a tervezetbe semmi nem került be.

Gulyás Tibor, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) elnöke megerősítette: mind a hallgatói jogok és képviselet tekintetében jelentős előrelépés történt. Példaként említette a külföldi tanulmányokat végző hallgatók átsorolási metódusát, s a doktoranduszok tanulmányi feltételei is javulhatnak. A szakstruktúra területén is előrelépés történt - közölte

Ahogy arról már beszámoltunk, az ELTE Társadalomtudományi Karának tervezett megszüntetése miatt hétfő este nagyjából ezer egyetemista vonult az utcára a fővárosban. Az ELTE hallgatói a lágymányosi campusból a Műegyetemre, majd az Emmi épületéhez vonultak. A tüntetők ultimátumot intéztek a kormányhoz. Követelik egyebek mellett „a fura nevű minisztériumtól”, hogy vonják vissza a nemrég nyilvánosságra hozott szakjegyzék-tervezetet, különben szerdán ismét tüntetnek. Követeléseik mellett azt is világossá tették: nem tárgyalnak és nem kötnek kompromisszumokat.

Kapcsolódó: Wallenberg-ügyben is hátrál a kormány

Jó híréhez méltó körülmények közé költözik majd a fővárosi Raoul Wallenberg szakközépiskola – nyugtatta a felháborodott szülőket és oktatókat Balog Zoltán kedden. (Az iskola sorsáról itt írtunk bővebben.)

Feltehetőleg a demonstrálók nem számítottak ilyen gyors sikerre, mivel már hétfőn meghirdették a következő megmozdulásukat az Emberi Erőforrások Minisztériumának épületéhez szerda este 6 órára; a Facebook-eseményen kedd estig több mint 2 ezren jelezték részvételüket. Mivel időközben híre ment, hogy a kormány az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karát (PPK) is megszüntetné, a kar hallgatói is tüntetést hirdettek – ők szerda délután fél 5-kor gyülekeznek a PPK Kazinczy utcai épületében.

„Semmit rólunk nélkülünk!" – skandálták a hallgatók a Műegyetem felé vonulva
Szabó Miklós / Népszabadság

Palkovics László államtitkár ezt követően a Népszabadságnak adott interjújában beszélt arról, hogy nem terveznek „lefejezést", mégsem szűnnek meg a kommunikáció szakok, a nemzetközi és társadalomtudományi alapszakok ügyé­ben pedig nyitott a kormány a tárgyalásokra.

Nem adják fel

A hallgatói tiltakozásokat szervező 'Ne szűnjön meg az ELTE TáTK' Facebook-oldal kedd délután így reagált a felsőoktatási államtitkár bejelentésére:

„A kormány megijedt! De NEM értette meg mi a célkitűzésünket!!! A felsőoktatást érintő átalakítások elleni tiltakozások célja az EGYÉNI és INTÉZMÉNYI AUTONÓMIA védelme, amelyet a kormányzati tervezetek továbbra is számos ponton sértenek. A tartalmi problémákon túl elfogadhatatlannak tartjuk azt a kormányzati taktikát, amely a tiltakozók megosztására törekszik nyomásgyakorlással és a különalkukkal, és semmibe veszi az átlátható demokratikus döntéshozatal elvét. Ez az ügy nem egyszerűen egyes szakok megszüntetéséről szól. Az egyedi alkuk elfogadásával a tiltakozások és a tiltakozók céljait árulnánk el.

HARCOLUNK, HOGY TANULHASSUNK!

HARCOLUNK, HOGY TANÍTHASSUNK!”

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.