galéria megtekintése

Az osztrákok bekeményítenek, az Orbán-kormány még durvábbra készül

Az osztrák kormány bekeményít, és ezt már mindenki meg fogja érezni, aki Hegyeshalomnál hagyja el Magyarországot. Miközben Bécs tizenhárom végvárat épít határára, az Orbán-kormányban ennél is durvább osztrák lépésre készülnek fel. Lapunk megtudta, hogy a menekültáradat elleni védekezés keretében viszont a magyar hatóságok mostantól bármikor képesek hét napon belül lezárni az ország közös határát Romániával.

Hegyeshalomnál és Szentgotthárdnál az Ausztriába tartó utazók komoly fennakadásokkal számolhatnak tavasztól. Ez a két határátkelő ugyanis bekerült az egy tucat ellenőrzési pont közé, amelyet Bécs megerősíteni tervez. Johanna Mikl-Leitner konzervatív belügyminiszter és Hans Peter Doskozil szociáldemokrata honvédelmi tárcavezető közösen jelentette be az intézkedést, vagyis

a sokszor vitáktól hangos osztrák nagykoalíció két pártja az intézkedésben egyetért.

A határátkelőkön négy bevetési elv érvényesül a miniszterek elmondása szerint. Megfigyeléseket és felderítéseket végeznek, jármű- és személyellenőrzéseket vezetnek be, készenléti egységekkel felkészülnek erőszakos határátlépők visszaszorítására, valamint már osztrák területen szúrópróbaszerűen kontrollálják az embereket.

 

A példát Spielfeld szolgáltatja, ezen a szlovén–osztrák átkelőn lépnek be jelenleg Ausztriába a menekültek, és itt a hatóságok már kiépítették az áradatot terelni és ellenőrizni szolgáló infrastruktúrát. Tavaly 90 ezer ember kért menekültstátuszt az osztrák hatóságoktól, és a bécsi kormány az ország teljesítőképességére tekintettel idén előre megszabta, hogy maximálisan 37 500 menekültet hajlandók befogadni. Ezt a limitet pedig napi szinten kívánják menedzselni.

A bécsi kormány tervei szerint mindennap meghatároznák a szlovénokkal közösen, mekkora kontingens lépheti át a határt.

Ez egyelőre nyilván nem érinti azokat, akik úgy nyilatkoznak, hogy Németországba kívánnak továbbmenni. Őket jelenleg is szervezetten, a németekkel koordinálva szállítják át a bajor határra, akiket azonban nem fogad Berlin, és akiknek már nem marad hely a bécsi szabályok szerint, kint rekednek. Hogy ezt a döntést meg is lehessen valósítani, azért erősíti meg most Spielfeld után további 12 határátkelőjét Ausztria. Az látszik, hogy alapvetően Szlovénia felől érkező tömeggel számolnak, ám kalkulációjuk szerint a menekültek egy része Olaszország felé térhet ki, így a tiroli határátkelőket már most elkezdik megerősíteni.

A miniszterek arról kedden nem árultak el részleteket,

miért tartják fontosnak két magyar átkelő hozzáadását a kijelölt „határmenedzsmenti” pontokhoz,

hiszen az országon át a déli határzár miatt jelenleg elenyésző számban haladnak át menekültek. És hogy ez így is maradjon, arról Orbán Viktor már gondoskodott.

A magyar miniszterelnök a parlament tavaszi ülésszakának első ülésén beszélt arról, hogy 2016-ban rendőri és katonai védekezésre lesz szükség az újabb és minden bizonnyal a tavalyinál nagyobb migrációs hullám miatt, ezért utasítást adott a határkerítés megerősítésére. Részletekbe nem bocsátkozott. Belügyi forrásokból azonban lapunk úgy tudja: minden szükséges előkészület megtörtént a magyar–román határ teljes lezárására mindenütt, ahol természetes akadályok nem tartóztatnák fel az illegális határátlépést. Kijelölték a kerítés nyomvonalát, kiirtották a dzsindzsást a kerítés helyén, és a határvonalhoz szállították a kerítés felállításához szükséges oszlopokat, drótkerítést, NATO-drótot.

Belügyi forrásunk szerint az időjárástól és a politikai döntéstől függ, hogy négy nap vagy legfeljebb egy-másfél hét alatt meg lehessen építeni a kerítést a román határon is. Szakértők azonban mindinkább

a kétségeiket hangoztatják afelől, hogy a kerítés – még akár rendőri, katonai megerősítéssel is – képes lesz-e feltartóztatni a tavalyinál is nagyobbra becsült menekültáradatot.

Bár a magyar hírszerzés és terrorelhárítás úgy tájékoztatta az illetékes parlamenti szakbizottságot, hogy a menekültek egy részét az embercsempészek várhatóan megkísérlik majd az Adrián keresztül Olaszországba vinni, szerintük valószínűbbnek tűnik, hogy a többség ismét a magyar–szerb, illetve a magyar–horvát határon keresztül próbál majd bejutni az Európai Unióba. Főleg, ha az első nagyobb hullám megérkezése előtt elkészül a román határon is a kerítés.

Információink szerint a rendőrség és a honvédség olyan helyzetekre is felkészül, hogy

a korábbiaknál akár jóval többen próbálják majd egyszerre áttörni a határzárat.

Tavaly a görög–macedón határon már lejátszódott ilyen jelenet, amikor egyszerre több mint 1200-an rohanták meg a határvédelmi műveket, és az ott őrködő rendőrök és katonák örültek, hogy a fegyvereikre tudtak vigyázni. Egy ilyen helyzetben a rendőrség és a honvédség a határtól pár száz méterre, néhány kilométerre, arra alkalmas területeken kerítené be és fogná el a menekülteket, szükség esetén elfogóhálót, vízágyút és könnygázt is használva.


A hatóságoknak értesüléseink szerint azért is kell felkészülniük a határzár elleni tömeges rohamra, mert a magyar belügyi vezetők azzal számolnak, hogy Ausztria a közeljövőben akár le is zárhatja a magyar határt. Ezt hallják ki Sebastian Kurz osztrák külügyminiszter szavaiból, aki múlt héten Belgrádban elmondta: országa tisztában van azzal, hogy amennyiben idén kevesebb migránst fogadnak be, mint tavaly, azzal láncreakciót válthatnak ki a nyugat-balkáni útvonal teljes hosszán. A keddi bécsi bejelentést is a teljes határzár megerősítéseként értelmezik a magyar kormányban. Ugyan miért másért volna szükség beléptetőpontokra, mint azért, mert Bécs reményei szerint máshol már majd nem lehet átjutni a határon – érvelnek. Belügyi forrásunk szerint

az osztrákok több ezer 12,2 méter hosszú, 2,6 méter magas, 2,5 méter széles és mintegy 3,5 tonna önsúlyú hajókonténert gyűjtöttek össze egy elhagyott NATO-támaszponton a német határ közelében.

Úgy hallani, ezek felhasználásával próbálhatják meg a teljes egykori „vasfüggönyt” visszaépíteni. Ebben az esetben mintegy 30 ezer fémóriásra lenne szükség, és ez a mennyiség információink szerint rendelkezésre is állhat.

A konténeres megoldás előnye lenne, hogy nehéz rá felmászni, emberi erővel szinte lehetetlen elmozdítani, a teteje azonban tökéletes körülményeket nyújt járőröző rendőrök és katonák számára, akik onnan könnyen védhetik az objektumot. A magyar hatóságok feltételezése szerint a felhalmozott konténerek egy részét nem barikádként, hanem az azt őrző katonák elszállásolására használnák fel az osztrákok. Egyes szakértők szerint ez önámítás, hiszen a vastag falú acél hajókonténer sem télen, sem nyáron nem alkalmas szállásnak.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.