Az összes norvég támogatást kezelő alapítvány adószámát felfüggesztik

A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) a Norvég Civil Támogatási Alap magyarországi pénzeinek elosztását végző konzorcium mind a négy tagjánál kezdeményezi az adószám felfüggesztését – közölte a Kehi.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pedig azt tudatta, hogy ha a Kehi megkeresi az adóhatóságot, akkor elindítják az adószám felfüggesztésének folyamatát.

Korábban megírtuk, hogy a Kehi kezdeményezte a norvég támogatásokat kezelő Kárpátok Alapítvány adószámának felfüggesztését, annak ellenére, hogy az alapítvány állítása szerint minden adatkérést időben teljesített. A Kehi ezzel szemben azt írta: a konzorciumban részt vevő alapítványok számos kérdésben titkolóznak, egyes adatokat nem adtak át.

Az MTI híre szerint azonban nemcsak a Kárpátok Alapítványt, hanem a konzorcium mind a négy tagját érinti az eljárás, vagyis az Ökotárs Alapítványt, az Autonómia Alapítványt és a Demokratikus Jogok Fejlesztéséért Alapítványt is, így ezek adószámát is felfüggeszthetik.

A Kehi szerint az alapítványok a mai napig nem árulták el, hogy kik és milyen eljárásban döntenek a Norvég Civil Alap keretében Magyarországra érkező több milliárd forint elosztásáról, több adatot pedig csak szelektálva, kitakarva osztottak meg. Nem árulták el azt sem, hogy melyek azok a szervezetek, amelyek pályáztak, de nem kaptak támogatást, és azt sem tudni, hogy elutasításukra milyen szakmai vagy egyéb indokok alapján került sor – közölte a Kehi.

A négy konzorciumi tagot többször is figyelmeztették, hogy amennyiben együttműködési kötelezettségüknek nem tesznek eleget, és a kért adatokat a jogszabályokat sorozatosan megsértve továbbra sem bocsátják rendelkezésre, az adószám alkalmazásának felfüggesztése is kezdeményezhető. Az ellenőrzöttek magatartásukon nem változtattak, ezért a Kehi jogszabályban biztosított lehetőségével élve, az adószámok felfüggesztése érdekében augusztus 29-én a NAV-hoz fordult – áll a tájékoztatásban. Az adóhatóság pedig már közölte is, hogy a Kehi kérésére megindítják az adószám felfüggesztésének folyamatát, amely ellen az érintettek jogorvoslatot kérhetnek.

A Kehi ismét arra hivatkozott, hogy több milliárd forint közpénzről van szó, amit az alapítványok (a támogatást adó norvég kormányhoz hasonlóan) vitatnak. Mint ahogy azt is hangsúlyozzák: eljárásrendjük nyilvános, az értékelők névsorát pedig az értékelések lezárultáig azért nem hozzák nyilvánosságra, hogy senki se próbálja befolyásolni őket. Véleményük szerint a vesztes pályázók névsorát sem szokás nyilvánosságra hozni, adatokat pedig csak a személyiségi jogok védelme miatt takartak ki.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.