„Az ország külpolitikai cselekvőképessége forog kockán”

Az LMP szerint Orbán Viktor miniszterelnöknek megvannak az eszközei arra, hogy megtudja, kiknek tiltották meg a beutazást az Egyesült Államokba. A párt arra szólította fel a kormányfőt, hogy szerezze be az információkat és azokat ossza meg az Országgyűlés plenáris ülésén.
Schiffer András, az LMP társelnöke vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, Orbán Viktornak egy napon belül intézkednie kell, hogy a kormányzatban helyettes államtitkári szinttől felfelé, illetve a központi államigazgatási szervek vezetőitől megtudja, kiket sújt a beutazási tilalom és milyen indokkal.

Amennyiben ezt a tájékoztatást megkapja, úgy az információkat ossza meg az Országgyűléssel - szólította fel a miniszterelnököt Schiffer András, hozzátéve, hogy az ország külpolitikai cselekvőképessége forog kockán. Kérdésre válaszolva a társelnök közölte: az ügyben az MSZP-vel is egyeztetéseket kezdeményeznek.

Szél Bernadett, az LMP társelnöke elmondta, hogy az ügy kirobbanása után azonnal kezdeményezték az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának összehívását, ami megtörtént, de továbbra is ragaszkodnak ahhoz, hogy az ülés nyílt legyen. Hozzátette, kezdeményezhetik azt is, hogy a bizottság egyenként hallgassa meg azokat, akik az ügyben érintettek.

A politikus felszólította a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnökét, hogy nyilatkozzon arról: ő vagy bármely munkatársa érintett-e az ügyben.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.