galéria megtekintése

Az Örömóda egy pillanatra elsodorta az emlékművet

4 komment


Czene Gábor

A megszállási emlékmű elleni tiltakozás új formája debütált a Szabadság téren. Fischer Ádám vezényletével ezres nagyságrendű tömeg énekelte az Európai Unió hivatalos himnuszát, az Örömódát.

A Szabadság téri tüntetők az uniós választások előtti estén Freedom Party néven zenés rendezvényt szerveztek a Magyar Tudományos Akadémiánál. Fischer Ádám – ahogyan erről már beszámoltunk – ekkor jelentette be, hogy „közös karéneklést" hirdet június 21-re a félig kész német megszállási emlékműhöz. Ismerőse nem akarta megérteni ugyanis, hogy a nemzetközi hírű karmester miért szólalt fel az egyik tiltakozó demonstráción. Mindenki csinálja azt, amihez ért – bölcselkedett az illető.

Fischer Ádámnak innen jött az ötlet: akkor ő vezényelni fog.

Szombat este nyolc óra körül a tér egyik oldalán – ahol óriáskivetítőn lehet nézni a focivébé közvetítéseit – még argentin szurkolók ünnepelték csapatuk utolsó percekben megszerzett győzelmét Irán ellen, a németek már készülődtek a Ghána-Németország meccsre. A másik oldalon pedig javában gyülekeztek az emlékmű ellen tiltakozó alkalmi kórus tagjai.

 

Nehéz megbecsülni, hányan voltak. Sokan. És egyre csak jöttek. Több egykori SZDSZ-es politikus – Demszky Gábor, Magyar Bálint – mellett az MSZP-s Lendvai Ildikót lehetett látni a tömegben.

A vártnál lényegesen többen jöttek énekelni
A vártnál lényegesen többen jöttek énekelni
Teknős Miklós / Népszabadság

A szervezők sem számítottak ekkora érdeklődésre: gyorsan elfogyott az Örömóda szövege, amit ötszáz példányban osztottak ki magyar, angol és német nyelven. (Ha már a németek megint szóba kerültek, itt jegyezzük meg: a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának elnöke keményen tiltakozott a sasos-arkangyalos szobor terve ellen, és a diplomácia nyelvén a német nagykövetség is elutasította az ötletet.)

A próbák után Fischer Ádám mindenkit arra kért, hogy „énekeljen örömöt, és gondoljon a szabadságra”. A tömegkórus végül többször is előadta az Örömódát, majd dübörgő vastaps tört ki. Aztán több százan a helyszínen maradtak, és következett a megszokott élőlánc a munkaterület körül, amit most is rendőrsorfal védett.

Fischer Ádám beint
Fischer Ádám beint
Teknős Miklós / Népszabadság

Hétfőtől folytatódnak a Szabadság téren a lassan már nyolcvan napja tartó demonstrációk. Ami a szobor átadásának időpontját illeti, továbbra is teljes a bizonytalanság. Eredetileg március 19-én, a megszállás évfordulóján lett volna az avatás, a tiltakozások hatására a kormány ezt kitolta május 31-ig. Erről kormányhatározat is született, a szobor azonban még mindig nincs a kiszemelt helyén.

Pásztor Tibor V. kerületi szocialista önkormányzati képviselő korábban azt mondta lapunknak, hogy értesülései szerint június közepéig meghosszabbították az építkezésre kiadott területfoglalási engedélyt. Csakhogy már ez a határidő is régen lejárt. Pásztor úgy tudja, hogy az engedélyt megint meghosszabbították – ezúttal július 15-ig.

Az ügy a fideszes Rogán Antal polgármesternek, a parlamenti frakció vezetőjének is okozhat még kellemetlen perceket. A minap az egyik tüntető, Némethi Gábor felolvasta a Hírhatár eseményajánlóját: nem kapott nagy sajtónyilvánosságot, de nem árt megjegyezni, hogy június 26-án, csütörtökön délután öt órától közmeghallgatás lesz az V. kerületi önkormányzatban, a Szabadság tértől nem messze, az Erzsébet tér 4. szám alatt.

Másnap ráerősített erre az MSZP-s Steiner Pál, aki egyébiránt szeretné elérni, hogy tartsanak helyi népszavazást a megszállási emlékműről. Steiner is felhívta a figyelmet a közmeghallgatásra. Rogán Antal, úgy látszik, fél attól, hogy valaki kérdezni fog, ezért a meghívót szinte eldugták a kerület honlapján – állította a szocialista politikus.

A tiltakozó demonstrációk szervezőinek elmondása szerint a közmeghallgatáson a „Szabadság tériek” képviselői is jelen lesznek.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.