„Az őrjöngés is bizonyíték, hogy Orbán fél”

A rendszerbontónak szánt népszavazást kezdeményező civilek állítják: a Kúria keddi, az üzletek vasárnapi zárva tartása kapcsán kezdeményezett referendumokról szóló döntésével magát a jogintézményt silányította bohózattá. Ők ebből nem kérnek.

Megdöbbenéssel értesült a vasárnapi zárva tartás elleni népszavazási kezdeményezések felülvizsgálatára irányuló kérelmek kúriai elutasításáról az Új Magyar Köztársaság Egyesület – írja közleményében Vajda Zoltán ügyvivő. A döntés indokolásából szerinte kiderül, hogy a Kúria újabb megerősítését adja annak, amit eddig is tudtak: ott a hatalom érdekeit védik mindenáron.

Már a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) határozata is vérlázító volt – állítja Vajda. A jogbiztonságot, a kiszámíthatóságot sutba vetve alakították úgy a helyzetet – fogalmazott –, hogy azzal eleget tehessenek megbízóik vélt vagy valós elvárásainak.

A vasárnapi zárva tartás ötletgazdása, Semjén Zsolt és Orbán Viktor 2013-ban a parlamentben
A vasárnapi zárva tartás ötletgazdája, Semjén Zsolt és Orbán Viktor 2013-ban a parlamentben
Reviczky Zsolt / Népszabadság

Ehhez az ügyvivő szerint a Kúria is asszisztált, amely keddi határozatában azt mondta ki, hogy érdemben nem dönt, mert egy, a demokrácia egyik alapintézményét, a népszavazást érintő vitás kérdésben többféle megoldás is elfogadható. Annak ellenére sem foglaltak állást, hogy egyébként ezek a megoldások egymással szembemennek, valamint alkalmasak arra, hogy a kezdeményezőket egymással is szembefordítsák, ugyanakkor jogalkalmazóként magát a referendumot mint jogintézményt silányították bohózattá – írta az ügyvivő.

Az egyesület ezért a vasárnapi zárva tartás elleni fellépést a maga részéről lezárta: a Fidesz a Kúria és az NVB együttműködése révén olyan vállalhatatlan és megalázó jeleneteket hozó helyzetet állított elő, amelybe nem mennek bele. „Nem dzsungelharcosok vagyunk, mi nem lökdösődni akarunk egy közhivatal portájánál” – hangsúlyozza Vajda.

„Mi azt a köztársaságot akarjuk visszaállítani, amelyben elképzelhetetlen pusztán a hatalom kiszolgálását támogató, napról napra változó jogrendszer. Azt a köztársaságot akarjuk visszaállítani, ahol a hatalommal visszaélők és az őket kiszolgálók előbb-utóbb börtönben végzik” – tudatja az ügyvivő.

Úgy véli, „a vasárnapi zárva tartás körüli őrjöngés is bizonyíték arra, hogy Orbán és rendszere joggal tart a népszavazásoktól”. Ha nem így lenne – állítja –, nem tett volna meg mindent valamennyi illetékes szerv a referendum megakadályozása érdekében.

Vajda azt gondolja, ennek fényében különösen felértékelődik az egyesület által kezdeményezett négy kérdéses népszavazási akció, amelynek jelentőségét az ellenzéki pártok nem ismerték fel. Mivel a közeljövőben emiatt sincs esély sikeres referendumra, ezért a szervezet lezárta politizálásának ezt a szakaszát. Az ügyvivő közölte: október 23-án, a Nemzeti Múzeumnál 15 órakor kezdődő demonstrációjukon ezért arról is beszélnek majd, hogy mindezek ellenére miként lehet – reális helyzetértékelést követően – továbblépni.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.