galéria megtekintése

Az Orbán-rajongóknak már elég az ország fele is

13 komment


Rab László

„Megírtad már előre, hogy mit mond a Főnök?” – kérdezte egy jegyzetelő kollégától a láthatóan feldobott Lázár János, amikor megérkezett az évértékelőre, s elfoglalta helyét a minisztereknek kijelölt szektorban.

Sorra érkeztek nyomában a kormánytagok, a többször átadott Várkert Bazár nagy előadótermét zsúfolásig megtöltötték a meghívottak. A hallgatóság soraiban „kormánypárti" filmproducereket, esztétákat és művészeket is föl lehetett fedezni szép számmal, de nem hiányoztak azok az újságírók sem, akik nemrég a Simicska-botrányt kirobbantották azzal, hogy hátat fordítottak Orbán Viktor pénzcsinálójának.

G. Fodor nem úszta meg a kiszólásokat
G. Fodor nem úszta meg a kiszólásokat
Reviczky Zsolt / Népszabadság

Igaz, meglehetős visszafogottságot tanúsítottak, amikor a végén azt szerettük volna megtudni, mit szólnak a tizenhetedik nagy évértékelőhöz. Gajdics Ottó, a Lánchíd Rádió leköszönt főszerkesztője decens mosollyal jelezte, hogy ő is emberből van, nem ez a pillanat az, amikor beszélni szeretne. Így arra sem válaszolt, lesz-e valamilyen szerepe a köztévé új hírműsoraiban.

Voltak beszédesebb szereplők, Bayer Zsolt például arról nyilatkozott a NOL TV-nek, hogy a többszörös kétharmad elkényelmesítette a Fideszt, ez is oka a veszprémi fiaskónak. Aztán sietett, hogy jó helye legyen a parádén.

 

A rendezvény előtt feltűnt a bejáratnál G. Fodor Gábor, a Századvég stratégiai igazgatója, akinek a Magyar Narancsban megjelent interjúja miatt az orrára is koppintottak. Balog Zoltán a bevezetőjében nyíltan célzott az „okoskodó politikai elemzők" által politikai terméknek tekintett „polgári Magyarországra". Ez a vita a jobboldalon a jelek szerint élesen csapódott le, a miniszterelnök a tulajdonképpeni évértékelő előtt szintén elsütött rá egy poént, és azt mondta: több önbizalmat vár egy református lelkésztől.

Orbán Viktor eléggé puritán háttér előtt beszélt. Azt a nem különösebben fantáziadús szlogent illesztették mögé, csupa nagybetűvel, hogy „Magyarország erősödik!. A zászlóerdőt úgy oldották meg, hogy húsz darab nemzeti színű lobogót helyeztek ki, a fele jobbra, a másik fele balra hajlott. Orbán fekete öltönyben lépett a dobogóra, világosbarna nyakkendőt viselt, és a beszéd kezdetén váltott kézzel hol a pulpitusba kapaszkodott, hol pedig fogdosta a papírjait. Még meg se szólalt, csak bejött, és kezelt a megfelelő emberekkel, amikor kitört a dübörgő vastaps. Név szerint köszöntötte Dalma asszonyt (Mádl Ferenc egykori köztársasági elnök özvegyét), illetve a szintén jelen lévő „Schmitt Pál elnök urat és feleségét".

Válogatott közönség. Tarlós István budapesti főpolgármester és Kocsis Máté VIII. kerületi polgármester érkezőben a Várkert Bazárba
Válogatott közönség. Tarlós István budapesti főpolgármester és Kocsis Máté VIII. kerületi polgármester érkezőben a Várkert Bazárba
Reviczky Zsolt / Népszabadság

A hallgatóság a beszédnek azokra a részeire reagált feltűnő élénkséggel, amikor Orbán viccet sütött el vagy valamely szólást emelte be a szövegbe. Ilyen volt az „öregek a tanácsba, a fiatalok a csatába", vagy az a székely vicc, amikor Mózsi bácsitól azt kérdik, igaz-e, hogy tényleg mindenhez ért. Az öreg pedig úgy válaszol: mindenhez is! Szerepelt a beszédben Micimackó-párhuzam, és olyan Bence György filozófustól származó mondás is, mely arra vonatkozott, hogy a liberálisok keményen bánnak a fasisztákkal, de önmagukon kívül mindenkit annak néznek. A sikertörténetet émelyítő statisztikai adatokkal alátámasztó kormányfő, aki láthatólag otthon érezte magát a one man show-ban, egyik pillanatban régóta ismert formáját hozta, amikor ellenfeleit leszólta, de aztán rögtön bejelentette: a magyar munkásokat is be kell emelni a társadalomba.

A dicsőséges magyar teljesítmények sorában említette viszont azt a háromgyermekes fogorvosnőt, aki már többedszer futotta végig az Athén és Spárta közötti 245 kilométeres távot, igaz, a doktornő nevét elfelejtette megosztani a hallgatósággal. A Johann Sebastian Bachról szóló vicc (tudni kell, mikor milyen billentyűt nyomunk le, különben szól az orgona magától is) után a londoni félelmetes fejátültetésre vonatkozó sejtelmes célzás következett, hogy aztán Kész Zoltán mint „független szocialista jelölt" tűnjön föl a beszéd látómezejében. A közönség vevő volt a „kész vicc" poénra, mi, akik be voltunk zárva egy kordon mögé, nem annyira. A végén feltűnt az örökké harcoló, háborús kifejezésekbe kapaszkodó Orbán, aki Veszprémmel kapcsolatban azzal a poénnal búcsúzott, hogy „a nyugati elvtársak is megnyugodhatnak".

Lázár végül udvariasan hárított
Lázár végül udvariasan hárított
Reviczky Zsolt / Népszabadság

A válogatott közönség ekkor már a kijáratot leste, és a végén óriási vastapssal jutalmazta az ősz hajú szónokot. A kijárat felé igyekvő Lázár Jánost arra próbáltuk rávenni, hogy egyrészt szabadítson ki bennünket, mert a biztonsági őrök a fejükbe vették, hogy előbb a vendégek mennek haza, a sajtót csak utána engedik ki, másrészt kommentálja a „Főnök" beszédét. A Miniszterelnökséget vezető miniszter mindkét kérésünket udvariasan elhárította.

A büfében Ókovács Szilveszterrel beszélgettünk, aki operaházi igazgatói minőségében volt jelen, és megnyugodott, mert számára a politikai stabilitás a legfontosabb. A kijáratnál pedig egy idős pedagógus házaspár véleményét rögzítettük: – Nekünk szokás szerint tetszett, az ország másik fele úgyis talál majd benne hibát bőséggel.

Arra felkaptuk a fejünket, hogy Orbán rajongói az ország felét említették.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.