galéria megtekintése

Az Orbán-kormány nyomja a pénzt Vajnának, de a végén Simicska nevethet

9 komment


M. László Ferenc

Információink szerint az Eximbankon kívül egy másik állami pénzintézet is beszáll még a 19 milliárdos összértékű TV2-s bizniszbe Andy Vajna oldalán. Kérdés, ez mire lesz elég, ugyanis Simicska Lajos tovább harcol a tévéért: a cégbíróságon próbálja gáncsolni Vajnát.

Elbúcsúzott a kollégáitól a tévé múlt csütörtöki rendezvényén a TV2 két vezérigazgatója. Yvonne Dederick és Simon Zsolt azzal nyugtatta a stábot, lesz pénz, végre tőkeerős befektető érkezik az évek óta veszteséges társasághoz.

Ám a vevőjelölt, Andrew G. Vajna kormánybiztos még nem került házon belülre.

A tévére októberben ajánlatot tevő cége, a Magyar Broadcasting Co. Kft. még nem vette át a TV2-t, pedig Vajna november végére ígérte az ügylet zárását. Márpedig ez lenne a felté­tele annak, hogy a vezérigazgatónak szánt Dirk Gerkens irányítson, aláírja a szerződéseket. Ráadásul a tévére szintén bejelentkező Fonyó Károly, Simicska Lajos üzlettársa továbbra is mindent megtesz, hogy fékezze az üzletet.

 

Amíg azonban ő nem számíthat az állam segítségére, Vajna annál inkább. A Heti Válasz kedden szúrta ki, hogy a Magyar Broadcasting 6,72 milliárd forint hitelt kapott az egyik állami pénzintézettől, a Külgazdasági és Külügyminisztérium felügyelete alá tartozó Magyar Export-Import Banktól. A szerződést november 27-én írták alá, két héttel azelőtt, hogy Szijjártó Péter miniszter „a leghatározottabban visszautasította" az ellenzéki vádat, mely szerint az Eximbank „a kormányfőközeli oligarchák kifizetőhelye” lett.

A Népszabadság értesülései szerint nem is az exportbank az egyedüli állami pénzintézet, amely részt vesz a TV2-s ügylet finanszírozásában. Vajna üzletének összértéke eléri a 18-19 milliárdot, az Eximbank hitele önmagában nem lesz elég.

Egy biztos, a cégnyilvántartás szerint vállalkozásai hosszú évek óta az MKB-nál vezetik a számlájukat, a bank pedig 2014 szeptemberében állami tulajdonba került. Érdeklődésünkre a Magyar Broadcasting közölte: a TV2 „finanszírozásához egy hazai és a nemzetközi pénzintézetekből álló banki konzorciummal kötött megállapodást. A hitelszerződéseket a vállalat szigorú piaci feltételekkel kötötte”, de a megállapodás „további részletei üzleti titkot képeznek”.

Vajnának sok pénzre van szüksége, hiszen a TV2 korábbi tulajdonosával, a Pro7Sat.1-cal (P7S1) arról állapodott meg, hogy átvállalja a tévé tartozásait. A német médiakonszern ugyanis úgy adta el 2013 végén Dedericknek és Simonnak a TV2-t, hogy engedélyezte a 4,8 milliárd forintos vételár kifizetésének elhalasztását 2016-ra, cserében elzálogosította a társaságot. Értesüléseink szerint Vajna ezt az összeget már előteremtette és letétbe helyezte. Ezen felül a P7S1 2014-ben mintegy 2,7 milliárdos, 2015-ben pedig 600 milliós működési hitellel segítette ki a tulajdonosokat. Ezeket a tartozásokat Vajna szintén a nevére vette, továbbá garanciát vállal a nagy amerikai stúdiók felé a TV2 harmincmillió dolláros filmcsomagjáért is. A producer környezetéből egyébként úgy értesültünk, az utóbbiról folynak még az egyeztetések, de „részletkérdésekről van szó, hamarosan zárják az ügyletet”.

Simicska Lajos a jobbján Fonyó Károllyal egy tavalyi felvételen. Időhúzásnak tökéletes
Simicska Lajos a jobbján Fonyó Károllyal egy tavalyi felvételen. Időhúzásnak tökéletes
Forrás: Közgép Zrt.

Az Eximbank egy olyan cégnek ítélte meg a hitelt, amelynek 2012-es alapítása óta nulla az árbevétele. Igaz, Vajna október 7-én úgy döntött, hogy egyéb befektetéseiből 2,5 milliárd forintot utal át a társaság számlájára.

Érdemes tehát megnézni, honnan van ez a pénz. A feltőkésítést lényegében az egyik cége, az AV Investments állta, amely az öt játéktermet működtető Las Vegas Casino Kft. közvetett tulajdonosa. A cégpapírokból kiderül, hogy a Las Vegasból idén hárommilliárdos osztalékot vettek ki, amelyet kiutaltak egy luxemburgi cégnek.

Ennek a társaságnak a tulajdonosa a magyar AV Investments, amely júliusban közel kétmilliárdot kapott vissza osztalékként Luxemburgból.

Az ötből négy játékterem koncesszióját – s ezzel a budapesti monopóliumot – Vajna tavaly kapta meg a nemzetgazdasági tárcától.

Ugyanakkor figyelemre méltó Szijjártó válasza, amelyet az LMP-s Schmuck Erzsébetnek adott hétfőn. A miniszter tagadta, hogy „államilag támogatott hitelt” kapott volna Vajna, arra viszont felhívta a képviselő figyelmét, hogy az exportra szakosodott bank egy törvénymódosítás révén már adhat hitelt belföldi cégeknek is. A törvényt a parlament 2013. december 17-én fogadta el, pár nappal azelőtt, hogy a P7S1 bejelentette, megválik a TV2-től.

Vajna környezete szerint részletkérdésekről van szó
Vajna környezete szerint részletkérdésekről van szó
Szabó Miklós / Népszabadság

Akkoriban az Orbán Viktorral még jó viszonyt ápoló Simicska érdeklődött a TV2 iránt. Végül nem ő vette meg, de 2013. december 23-án aláíratott egy opciós szerződést az új tulajdonosokkal, Dederickkel és Simonnal. Simicska azóta összeveszett a kormányfővel, ezért most megpróbál betartani Vajnának. Üzlettársa, Fonyó Károly az opciós szerződésre hivatkozva még októberben kérte a cégbíróságot, hogy írja a nevére a TV2 vagyonkezelő cégét. Hiába utasította a bíró hiánypótlásra, hiába közölte a P7S1, hogy nem engedélyezi zálogjoga törlését, Fonyó hétfőn megismételte kérését. Arra hivatkozik, hogy a TV2-s cégek tavalyi átszervezésekor sérültek az opciós jogai, Dederick és Simon döntései semmisek, a P7S1 zálogjogát pedig nem is akarják törölni, csak magukra vállalni.

Bár a lapunk által megkeresett jogászok szerint kicsi az esélye, hogy a cégbíróság neki ad igazat, az akció időhúzásra tökéletes.

Figyelemre méltó, hogy Fonyó 30 napot kapott a hiánypótlásra, amelyet szinte teljesen ki is használt. Ha elutasítják a beadványát, még mindig van 15 napja fellebbezni, tehát az ünnepek miatt az egész átcsúszhat januárra, Vajnának pedig ki kell várnia a sorát.

Az egyik legnagyobb hirdető, a Magyar Telekom kommunikációs igazgatója egy múlt heti konferencián elmondta, hogy a  Magyar Telekom már megkezdte a 2016-os hirdetői tárgyalásokat a médiumokkal. A televíziókkal folyó éves tárgyalások időzítését befolyásolta a TV2 tulajdonosváltása körül elhúzódó bizonytalanság, mivel így később tudták a tárgyalásokat megkezdeni.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.