galéria megtekintése

Az Orbán-kormány tárgyalhatott volna, de inkább elrontott mindent

9 komment


Ungár Tamás

Félpályás útlezárással tüntettek a martonfaiak és a környező települések lakói a baranyai faluba tervezett menekülttábor ellen. A tiltakozók félnek a menekültektől, s úgy vélik, logikátlan lépés a tábort Martonfán megépíteni.

Háromszáz tüntető nyolcvan autóval foglalta el a 6-os főút egyik sávját Martonfa határában, csütörtök délután háromtól este hétig. - Jártunk Debrecenben, és hallottuk, hogyan viselkednek az ottani táborban a menekültek, csak rosszat mondanak róluk – érvelt a Simara-Dallos Renáta, aki a Martonfától hat kilométerre lévő Pécsváradról érkezett a tüntetésre, férjével és két gyermekével.

- Azért sincs bizalmam irántuk, mert összetépik a papírjaikat, így azt mondanak magukról, amit akarnak.

Ezt többen is szemére vetették az ázsiai és afrikai menekülteknek. Amikor megjegyeztem, hogy a menekültek töredékszázaléka követett el bűncselekményt, nem hittek nekem, és többen állították, a migránsok kivétel nélkül bűnözők. A félelemre hivatkozás időként az irracionalitás birodalmába lépett át.

 

A 65 esztendős Balázs Lajosné, aki a Martonfától 8 kilométerre lévő Hosszúhetényből jött, így beszélt: - Nem vagyok tanult ember, kesztyűbélés-varrásból éltem, de a Bibliát olvastam, s ott megjósolták a sárga veszedelmet. Lehet, hogy erre gondolt a Biblia. A vége az lesz, hogy a menekülteket nem lehet megállítani, csak atombombával, s akkortól vége a világnak.

Fotó: Laufer László / Népszabadság

Ennél azért szelídebb félelmek voltak a jellemzők. - Nem akarom, hogy itt maradjanak a menekültek, mert elveszik tőlünk a munkát – jelentette ki Gál Csaba. A tetőszigetelésből élő, középkorú férfi kisbuszán molinó feszült azzal a felirattal, hogy: „Magyarország a magyaroké!"

Amikor megjegyeztem, hogy a menekültek 99 százaléka Nyugat-Európába tart, akkor a Mártonfától 30 kilométerre lévő Erdősmárokban lakó Gál Csaba nem vitatkozott. Megkérdeztem tőle, hogy ő hogyan oldaná meg a menekültügyet, mire széttárta a karját: - Nem vagyok politikus, nem az én dolgom.

Az viszont nem megy, hogy a kormány csak úgy kijelenti a martonfaiak megkérdezése nélkül, hogy náluk lesz a tábor. A kormány lenézi az embereket. Én rájuk szavaztam, de elegem lett belőlük, ma már a Jobbikra szavaznék.

Amúgy a tüntetők között sok volt a Jobbik-szimpatizáns. Olyannal, aki a Fideszre vagy a baloldali pártokra szavazna nem találkoztam. A demonstrálók többsége függetlenként határozta meg önmagát.

Fotó: Laufer László / Népszabadság

Mellesleg sok tüntető belátta, hogy a mostani menekülthullám már nem kezelhető újabb befogadó táborok nélkül. Ők viszont úgy gondolták, hogy a már meglévő táborokat kellene bővíteni, vagy a szerb határ mentén kellene táborokat építeni. Mert lehet, hogy az ott élőknek sok konfliktusa van a menekültekkel, ám annak semmi értelme, hogy ezt a konfliktust elvigyék az ország más vidékeire.

Nem a legalkamasabb hely

A pécsi pályaudvar melletti parkban naponta félszáz menekültet látnak el a MigSzol helyi aktivistái. A pécsi csoport vezetői nyílt levelet írtak Martonfa vezetőinek. Ebben elismerik, hogy Martonfa nem a legalkalmasabb hely a tábor céljaira, ám úgy látják, a kormány nem enged a kérdésben. Hogy a martonfaiak ráébredjenek, félelmük a menekültekkel szemben megalapozatlan, a pécsi MigSzol csoport meghívta a falu vezetőit, látogassanak el a vasútállomás melletti parkba, és ismerkedjenek meg az ott vonatra váró migránsokkal.

Az útlezárás órái alatt hozzávetőleg kétezer autó és 5-6 ezer ember kényszerült pár perces megállásra. Kérdezgettem a zöld jelzésre várókat, s ők általában egyet értettek a tüntetőkkel, s még az se nagyon bosszantotta őket, hogy dekkolniuk kellett a 35 fokos hőségben.

- Ide egy menekült se jöjjön! – rázta fejét egy mecseknádasdi autós, akinek ősei 300 éve németföldről érkeztek a faluba. Egy másik németgyökerű, baranyai község polgármestere viszont kijelentette: - Sok település befogadta volna a tábort, talán mi is, ha a kormány

egyenrangú félként tárgyal az ottani vezetőkkel.

De most már elrontottak mindent.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.