galéria megtekintése

Az Orbán-kormány bedönti Budapestet

24 komment


Szalai Anna

Nem tudni, miből jut pénz jövőre közvilágításra, köztisztaságra, parkgondozásra Budapesten, az iparűzési adóbevételt ugyanis elsősorban a BKV működtetésére kell költeni. Tarlós István első reakciója az agglomerációs járatok leállítása.

A kormány egyetlen huszárvágással bedönti Budapestet. A Varga Mihály gazdasági miniszter és Rogán Antal miniszterelnöki kabinetfőnök által szuper sürgősséggel benyújtott „gazdaságélénkítő” salátatörvény részeként ugyanis kedden a parlament módosította a helyi adókról szóló jogszabályt.

A változtatás egyrészt felülírja a főváros és a kerületek közötti jelenlegi forrásmegosztási rendet, másrészt újraszabályozza a felhasználást.

A helyi iparűzési adóból származó bevétel az elmúlt években 49-51 százalékban oszlott meg a kerületek és a főváros között, az utóbbi javára. Ez az arány jövőre1,5 százalékkal, majd 2017-ben újabb 1,5 százalékkal tolódik el a főváros javára. Az új forrásmegosztás 2017-re 46-54 százalék lesz. Ez a 3 százalék 6 milliárd forint pluszt jelenthet a fővárosnak. Csakhogy a kormány az állami normatíva csökkentésével már jövőre hatmilliárdot vesz ki a főváros zsebéből. A jelenlegi állami támogatás ugyanis a jelenlegi 24 milliárdról 2016-ban 18 milliárdra, 2017-ben 15 milliárdra, majd 12 milliárdra csökken. Ezt nem ellentételezi a forrásmegosztási arány eltolásából adódó többlet.

 

Ám ennél is sokkal súlyosabb következményekkel jár a törvénymódosításban szereplő kitétel, miszerint az iparűzési adóból származó bevételt a szükséges mértékig a közösségi közlekedésre kell költeni. Ez pedig a cég belső eladósodottságát nézve akár azt is jelentheti, hogy az egészet a BKV-ra kell költeni. (Azt pedig külön tiltja, hogy a hivatal működtetésére fordítsák.) Ezt Rogán Antal külön kiemelte a parlamenti vitában.

A kormány ezzel gyakorlatilag lerázta magáról a fővárosi közösségi finanszírozás ügyét, csattanós választ adva Tarlós István főpolgármester sürgető leveleire.

A főváros többé nem kérhet állami támogatást, hiszen a kormány kérésének megfelelően biztosította a forrást, méghozzá cirka 100 milliárd forintos keretösszeggel.

Ez a pénz akár elég is lehetne. Csakhogy a kormány korábbi intézkedései nyomán a fővárosnak gyakorlatilag ez maradt az egyetlen bevétele. A költségvetési főösszeg a Demszky-korszak 580 milliárdjáról mára 324 milliárdra olvadt. Budapest elveszítette a működési támogatások felét, a fővárosiak által befizetett személyi jövedelemadóból alig 15 százalékot csorgat vissza a kormány, az előző ciklus elején megfosztották az idegenforgalmiadó-bevételtől, cégei pedig a rezsicsökkentés nyomán osztalékfizetőből támogatáskérővé avanzsáltak.

Így az önkormányzatnak valójában ez az egyetlen szabadon felhasználható forrása. Ebből jut közvilágításra, a parkokra, a szociális intézményekre és a beruházások önrészére is.

Az iparűzési adónak már eddig is több mint a felét a közösségi közlekedésre költötte Budapest. Ha ebből kell pótolni a kieső milliárdokat – három év múlva már 12 milliárdot –, akkor ezt a többi területről kell elvonni, holott az idén már patkányirtásra is alig futotta.

Orbán és Tarlós egyik kézfogása tavaly. A főpolgármester még bízik
Orbán és Tarlós egyik kézfogása tavaly. A főpolgármester még bízik
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

Tarlós István főpolgármestert Szentpéterváron értük el. A Népszabadság kérdésére azt válaszolta, hogy vele nem egyeztettek az előterjesztésről, így annak pontos tartalmát sem ismeri. De

ha valóban az áll benne, amit hallott, akkor a kormány ezzel felszámolja az agglomerációs közlekedést. Ebben a kényszerhelyzetben Budapest csak a kötelező feladatait képes ellátni,

a városkörnyéki járatok pedig nem tartoznak ezek közé. De a városvezető továbbra is bízik a jövő heti egyeztetésben Orbán Viktorral.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.