Az oktatás a fegyverük

Galyas Ferenc először mutatványosként próbálkozott Németországban, aztán visszatért Sajókazára

Orsós János Waldorf-pedagógus, a sajókazai Ámbédkar iskola és az azt működtető buddhista Dzsaj Bhím közösség egyik alapítója. Oldalán Derdák Tiborral, a szociológus-politikusból lett tanárral azért küzd, hogy a legszegényebb cigány gyerekeket eljuttassák az érettségiig, s ha lehet, még onnan is tovább. Orsós János társaival végigjárja a „szegregátumokat”, s megpróbálja rábeszélni a fiatalokat, ne elégedjenek meg a közmunkával, igenis legyenek álmaik,­ s hajtsanak keményen egy jobb állásért. Snitt. Indiába megy, ott találkozik az ország legszegényebb kasztja, az érinthetetlenek utódaival, akik elhitték, hogy a tanulás lehet a felemelkedés útja.

Az ortodox hindu hagyomány szerint, aki Indiában az érinthetetlen kasztba született, nem juthatott oktatáshoz, nem szerezhetett tulajdont, csak a legalantasabb munkákat vállalhatta el, és nem léphetett fizikai érintkezésbe a magasabb kasztbéliekkel. Egyikük, Bhimrao Ámbédkar azonban hivatalosan áttért a buddhista hitre, ezzel áthágta a hindu kasztrendszer szigorú szabályait. Később ügyvédként és polgárjogi harcosként vált ismertté, mielőtt miniszter lett Indiában. Az érinthetetlenek példája inspirálta Orsóst és Derdákot tíz évvel ezelőtt, az Ámbédkar iskola alapításakor, s ez a történet ad újra és újra erőt nekik az olykor elcsüggedő, reménytelennek látszó küzdelemben, ahol az állam inkább hátráltatja, mint segíti őket.

Orsós János (jobbra fent) Sajókazán építette fel először az Ámbédkar iskolát

Orsós János ihlette a címét az osztrák–német koprodukcióban készült filmnek, a Mérges Buddhának, amelyből a fenti sorsokat is idéztük, s amelynek ezen a héten szerdán volt a magyarországi premierje Budapesten, a Művész moziban.

– Nem hiszek abban, hogy minden konfliktust meg lehet oldani egyfajta világbéke- hangulattal, s a jó cél érdekében szívesen konfrontálódom  annak ellenére, hogy buddhista vagyok. Ám ha magamat kellene jellemeznem, inkább a „határozott”, semmint a „mérges” jut először eszembe – mondja Orsós János immár Miskolcon. Ettől a tanévtől új központja lett a Dr. Ámbédkar Iskolának.

Sajókazán megmaradt egy osztály az ottani, szoptatós vagy terhes cigány lányoknak, akik nem tudták vállalni az utazást, de immár Diósgyőr kapujában, egy angol és osztrák adományokból megvásárolt, s saját kezükkel felújított épületben tanítják az itteni, az alsózsolcai, rakacai, körömi és sajókazai diákokat. Főként az érettségi tárgyakra koncentrálnak, délutánonként pedig művészeti oktatás zajlik. Az idejáró szegény sorsú gyerekek ingyen étkeznek, s a tankönyvekért sem fizetnek. Számosan közülük eljutnak az érettségiig, négyen jelenleg is egyetemre járnak. Mégsem elég versenyképesek a szerintük a romákat egyfajta kasztrendszerbe tömörítő közmunkás-életpályával vagy a piacképtelen szakképzéssel szemben.

– Aki idejön, először azt kérdi, milyen szakmát tanítunk. Másodszorra azt, van-e ösztöndíj. Az elsőre azt feleljük, hogy nálunk első az érettségi, utána jön a szakma. A másodikra, hogy aki tanul, annak szerzünk ösztöndíjat – mondja Derdák Tibor. A kormány által kínált zsákutca azonban sokszor vonzóbb: ha valaki a szakképzést választja, a tanulóévei alatt azonnal megkínálják havi 15-30 ezer forintos ösztöndíjjal, tizenhat éves korukban pedig jön a „visszautasíthatatlan” ajánlat: közmunka havi ötvenötezer forintért. A szociológus szerint az indiai kasztrendszerre és a rabszolgatartó társadalomra hasonlít ez a helyzet, csak annál álságosabb, mert Magyarországon nem mondja ki senki feketén-fehéren, hogy a cigányokat azért tartja mesterségesen egyfajta kirekesztett létben, mert barna a bőrük.

Az „ámbédkarosok” serpenyőjében ellenben nem silány munka és gyors aprópénz, hanem egy távoli, erős ígéret van. – Többen is itt hagyták az iskolát, és jelentkeztek a miskolci Boschhoz összeszerelő szakmunkára. Nem vették fel őket, nem feleltek meg. Visszajöttek, leérettségiztek, újból jelentkeztek, s kaptak munkát. Erre mondjuk mi, hogy egy cigány gyereknek kétszer annyit kell teljesítenie, mint középosztálybeli társának, de ha ennek tudatában belevág, akkor a végén nem közmunkával kell beérnie – mondja Orsós János. Érvelnie azonban nehéz. Szendrőládon például kudarcot vallottak a toborzással, mert mindenki közmunkás.

A kormány által kínált zsákutca azonban sokszor vonzóbb

– Több mint három éven át forgattam a sajókazai romatelepen. Először is alázatot kellett tanulnom – vallja a filmet író és rendező, bajorországi születésű, de jelenleg Bécsben élő Stefan Ludwig. – Ezek az emberek utálták a kamerákat. Bizonyos családok ideig-óráig megengedték, hogy forgassak, de aztán hirtelen visszavonták az engedélyt. Lépésről lépésre kellett haladnom. Mondták azt is, hogy menjek a fenébe, találkoztam lekezeléssel, volt, hogy egy kutya harapott meg, de a baráti közeledés és a vendégszeretet egészen váratlan jeleit is tapasztaltam. Nem vagyok hivatásos segítő és aktivista sem. Nem gondolom magamról, hogy az elnyomottak szószólója lehetnék. Csak vendég vagyok, idegen, kívülálló. Figyelek és megpróbálok a sok különféle, egymásnak ellentmondó benyomásból leszűrni egy történetet. A nyugati ember hajlamos azt hinni, hogy elegendő pénzzel és megfelelő szakértőkkel mindent meg lehet oldani. De a cigány emberek életének már évszázadok óta része a kirekesztettség. Csak pénzzel és szakértőkkel nem lehet rajtuk segíteni – foglalja össze benyomásait. Szavai szerint remélhetőleg az Orsós Jánoshoz hasonló tanárok kitartása segíthet azokon, akiknek alapvető tapasztalatuk a megbélyegzettség.

– Orsós Jánosnak és Derdák Tibornak nincsenek kész megoldásaik. Folyamatosan kísérleteznek, bele is buknak, feltámad velük szemben is az ellenségeskedés, de újra és újra próbálkoznak. Olyan forradalmárok ők, akik megfogyatkozott sereggel és szinte fegyvertelenül is folytatják a harcot. Az oktatás a fegyverük. Indiában bebizonyosodott, hogy az oktatás működik – mondja. Majd hozzáteszi: ott az érinthetetlenek elhagyták a kasztrendszert, hogy buddhistákká váljanak. János és Tibor szerint ezt a romák is megtehetik. Le a kalappal a konokságuk előtt.