galéria megtekintése

Az Ökotárs visszalő a KEHI-re

13 komment

NOL

A "közvélemény tájékoztatása érdekében" hosszú dokumentum- és szakvélemény-gyűjteményt állított össze az Ökotárs a Norvég Civil Támogatási Alapot kezelő alapítványok elleni kampányról. Ennek első részeként a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) eljárásáról hoztak nyilvánosságra információkat a norvegcivilalap.hu-n.

Mint írják, a Norvég Civil Támogatási Alap (NCTA) és a támogatások elosztását végző konzorcium gyanúba keverése/lejáratása 2013 júniusában kezdődött, amikor egy kormányközeli hírportál senki által meg nem erősített forrásokra hivatkozva azt állította, hogy az Európai Unió egyik biztosa „külföldről pénzelt magyarországi civil szervezeteket is bevetne az Orbán-kormány lejáratására."

Tüntetés szeptemberben az Ökotárs Alapítvány mellett
Tüntetés szeptemberben az Ökotárs Alapítvány mellett
Reviczky Zsolt

A portál szerint az „Orbán-ellenes nemzetközi kampányt szervező Liberális Fiatalok Egyesülete ugyanakkor épp most áll nyerésre az EGT/Norvég Civil Támogatási Alap pályázatán." Egy ilyen, a pályázati eljárás menetében jogsértő módon kiszivárogtatott információra alapozva indulhatott meg mintegy 10 hónap múlva az a kormányzati hadjárat, amelynek célja a független civil szervezetek ellehetetlenítése Magyarországon.

 

A lejáratás érdekében az alapítványokat hol sikkasztással, hol illegális párttámogatással, hol lopással, hol pedig jogosulatlan pénzügyi tevékenység folytatásával, utóbb hűtlen kezeléssel igyekeztek hírbe hozni. Csepreghy Nándor államtitkár ellen az Ökotárs 2014. július 22-én polgári pert indított jó hírnév megsértése miatt.

Mint az közismert, a politikai nyilatkozatokat jogi lépések követték. 2014. május 21-én Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára arról tájékoztatta a közvéleményt, hogy a Miniszterelnökség felkéri a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalt (KEHI) a Norvég Alap felhasználásának teljes körű vizsgálatára.

Mi az a KEHI és mire nem terjed ki a vizsgálati jogosultsága?

A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal a kormány saját ellenőrző szerve, amely a kormány döntése, a miniszterelnök vagy a miniszter utasítása alapján végez közpénzügyi ellenőrzéseket. Az államháztartásról szóló törvény szerint a nem-költségvetési szervek, így az Ökotárshoz hasonló alapítványok tevékenységére csak akkor terjed ki a KEHI vizsgálati jogosultsága, ha azok költségvetési támogatásokat használnak fel, vagy az államháztartás központi alrendszeréből nyújtott más támogatást kapnak, ideértve a nemzetközi szerződések alapján kapott támogatásokat és segélyeket is.

Nem kell jogásznak lenni, elég a magyar nyelv szabályait ismerni ahhoz, hogy értsük: az alapítványok által nemzetközi szerződés alapján kezelt források csak akkor tartoznak e körbe, ha azokat az államháztartás központi alrendszeréből nyújtják, azaz a magyar szervek osztják el. Az NCTA esetében pedig erről szó sincs: a támogatásokat koordináló brüsszeli Finanszírozási Mechanizmus Iroda (angolul: FMO – Financial Mechanism Office) és az Ökotárs Alapítvány által kötött szerződés értelmében a támogatási összegek az FMO bankszámlájáról közvetlenül, a magyar költségvetés és az Ökotárs érintése nélkül kerülnek a kedvezményezett szervezetekhez.

Eljárási kifogások

Az Ökotárs és a partneralapítványok igazgatói a június 2-i ellenőrzéskor szóban, majd pedig a KEHI elnökéhez intézett levélben is tiltakoztak az eljárás ellen. Mind a helyszíni vizsgálatot, mind a dokumentum-bekérést jogszerűtlennek tartották, és kérték a KEHI elnökének részletesen megindokolt állásfoglalását a hatáskörére vonatkozó szabályokról.

Állásfoglalás helyett június 16-án a KEHI újabb hosszú listát küldött az általa vizsgálni kívánt és 3 napon belül elektronikusan megküldendő dokumentumokról. Tette ezt annak ellenére, hogy az NCTA működtetéséért (ún. program operátorként) felelős FMO igazgatója, Stine Andresen a Lázár János miniszternek címzett levelét június 3-án a KEHI elnökének is megküldte. Ebben, utalva a korábbi, május 28-i levelére, ismételten erőteljesen kifogásolja a KEHI fellépését, felhívja a figyelmet arra, hogy az NCTA működtetéséért az FMO a felelős, és hangsúlyozza, hogy a KEHI-nek minden kérdéssel, adatkéréssel az FMO-hoz és nem az Ökotárshoz kell fordulnia.

Az Ökotárs és partnerei a pályáztatási eljárással kapcsolatos valamennyi nyilvános adatot már korábban megjelentették a program folyamatosan frissített honlapján (www.norvegcivilalap.hu – pl. pályázati dokumentumok, támogatott projektekkel kapcsolatos információk). A KEHI június 16-i felszólítására válaszolva azonban a további adatszolgáltatást a fentiekre való hivatkozással megtagadták.

Fenyegetések és intézkedések

A történet ezt követően azáltal vett újabb fordulatot, hogy a KEHI Állami Tulajdont Ellenőrző Főosztályának (!) vezetője egy július 3-án kelt újabb levélben amellett, hogy ezúttal sem bocsátkozik a KEHI vizsgálati hatáskörének megindokolásába, ismételten széleskörű adatszolgáltatásra szólította fel az Ökotárs és a partneralapítványok igazgatóit. A felszólítás immár kiegészült azzal a figyelmeztetéssel, hogy a hatósággal való együttműködés megtagadása esetén ötszázezer forintig terjedő bírság szabható ki, és a KEHI-nek joga van az adóhatóságnál az alapítvány adószámának felfüggesztését kérni. Július és augusztus folyamán tovább folytatódott a levélváltás a KEHI és az Ökotárs között. A civil szervezet, sokadszorra kifogásolva a KEHI jogszerűtlen eljárását, a kért adatoknak csak egy részét szolgáltatta ki.

Az Ökotárs szeptember 10-én a KEHI-nek ezúttal a Támogatásokat Ellenőrző Főosztályától kapott levelet. Dr. Tari Beatrix főosztályvezető váratlanul arról küldött értesítést, hogy a vizsgálat hatóköre 2014. július 31. napján, vagyis közel másfél hónappal korábban „kiterjesztésre került". Anélkül, hogy a tájékoztatás bármi indokot említene, közli, hogy az ellenőrzés immár kiterjed a Svájci-Magyar Civil és Ösztöndíj Alapok működtetésére, valamint – egészen meglepő módon – a személyi jövedelemadó 1%-nak felhasználása ellenőrzésére is. A levél melléklete szerinti újabb hatalmas mennyiségű, iratjegyzékkel ellátott dokumentum megküldésére a főosztályvezető 3 napos határidőt állapított meg. (A levél szeptember 8-án kelt, de mivel csak 10-én kézbesítették, a határidő egy napra szűkült.)

Időközben a KEHI-vizsgálat mellett feljelentés alapján a Nemzeti Nyomozó Iroda ismeretlen tettes ellen sikkasztás gyanúja miatt (melyet később hűtlen kezelésre módosítottak) már augusztus közepén nyomozást indított. Szeptember 8-án pedig az Ökotárs irodájában, a szervezet könyvelőjénél, IT szakértőinél, a DemNet Alapítvány irodájában, végül az Ökotárs egyik munkatársának otthonában rajtaütésszerű és megfélemlítő létszámú rendőri megjelenéssel biztosított házkutatást tartott, melynek keretében dokumentumokat és adathordozókat foglalt le.

Az Ökotárs KEHI-nek szóló újabb válaszlevele jelzi, hogy a hatóságok zaklatása immár az elviselhetőség határáig jutott: „Az Ökotárs Alapítvány – az elmúlt hetek eseményei, valamint a 2014. szeptember 8-i, számos tekintetben apokaliptikus jellegű házkutatás ellenére – továbbra is az együttműködés szándékát fejezi ki minden szervezet, így a KEHI vizsgálatával kapcsolatban is. Az Alapítványnak ugyanis semmi titkolnivalója nincs. Kifejezi azonban azt az elvárását, hogy ezek a vizsgálatok térjenek vissza a jogállamiság bázisára, a tisztességes eljárás talajára, és azoknak indokolatlanul zaklató jellege fejeződjék be. Ennek keretében határozottan kéri, hogy a különböző ellenőrzési vizsgálatokat folytató szervek vegyék fel egymással a kapcsolatot, és azokat az iratokat, adatokat, amelyeket valamelyikük már elvitt – egész egyszerűen – szerezzék be egymástól, a nyilvános adatbázisokban elérhető adatokat pedig onnan, mert jogállamban így szokás.

A párhuzamos – olykor egy napos határidős – adatkérés a szervezet tevékenységét, munkatársainak és munkavállalóinak életét ellehetetleníti, az általa támogatott civil szervezetek működését hátrányosan befolyásolja. Mindennek folytán előállhat az a helyzet, hogy a szervezetek pályázati forrásoktól esnek el, napi tevékenységük során károkat szenvednek. Az Ökotárs Alapítvány természetesen a kialakult helyzetből eredő károk megtérítését kezdeményezni fogja, s mindazon civil szervezetek ilyen irányú fellépéséhez is segítséget nyújt, amelyek szintúgy károkat szenvednek. Az Ökotárs Alapítvány pontosan azt a tiszteletet várja el a hatóságoktól – így a KEHI-től is, amelyet ő maga mindig, ennek a destruktív vizsgálatnak a folyamán is tanúsított a hatóságokkal szemben."

A KEHI beváltotta a fenyegetését: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kezdeményezte mind a négy lebonyolító alapítvány adószámának felfüggesztését. A NAV szeptember 17-én határozatával a felfüggesztést elrendelte. A határozat ellen az alapítványok fellebbezést nyújtottak be, amelyben hivatkoznak arra, hogy a hatályos jogszabályok szerint a KEHI-nek az adott ügyben nincs vizsgálati és adatkérési jogosultsága. Egyebek mellett azzal érvelnek, hogy az adózás rendjéről szóló törvény azon rendelkezéséből – mely szerint az adóhatóság a KEHI vezetője kezdeményezésére az adószám alkalmazását köteles felfüggeszteni – nem következhet az, hogy az adóhatóságnak ne kellene vizsgálnia a hozzá érkezett megkeresés jogszerűségét. Az adóhatóság azonban a megkeresés jogszerűségét nem vizsgálta, figyelmen kívül hagyta, hogy a KEHI-nek az ellenőrzés lefolytatására nem volt jogköre, így az adóhatóság jogszerűtlen megkeresés alapján hozott határozata jogszabálysértő.

Eddig miért nem?

Az Ökotárs és rajta keresztül az egész független civil szféra elleni példátlan támadás kapcsán az elmúlt hónapokban sokféle vélemény látott napvilágot az akció indokáról, céljáról és időzítéséről. A közvélemény tájékoztatása érdekében érdemes megemlíteni egy fontos körülményt.

A Norvég Civil Támogatási Alap Értékelési szabályzata tartalmazza azt a rendelkezést, mely szerint a bíráló bizottságok ülésén megfigyelőként részt vehetnek a hazai nemzeti (kormányzati) kapcsolattartó, valamint a donor (támogató) országok képviselői is. A megfigyelők kérdéseket tehetnek fel, és megjegyzéseket tehetnek, de nem befolyásolhatják a bíráló bizottságok döntését. Az ülésekről jegyzőkönyv készül. A bíráló bizottságok eddigi valamennyi ülésére meghívást kaptak a kormányzat képviselői, és az ülések túlnyomó többségén (néhány kivételtől eltekintve) meg is jelentek. A 2010 előtti 16 ülésen a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség képviseletében két, 2013-tól megtartott 32 ülésen az Emberi Erőforrások Minisztériumától pedig összesen 5 különböző munkatárs volt jelen. Az ülésekről készült jegyzőkönyvek tanúsága szerint a kormányzati képviselők egyetlen esetben sem emeltek kifogást, nem jeleztek semmilyen szabálytalanságot.

Ha a politikusok vagy állami hatóságok által az elmúlt hónapokban előrángatott igen súlyos vádak bármelyikének akár csak a gyanúja is felmerült volna korábban, akkor azt a bíráló bizottságokban részt vevő kormányzati képviselőknek minden bizonnyal jelezniük kellett volna a lebonyolítók felé.

Jog a tisztességes eljáráshoz

A közigazgatási eljárásról szóló törvény kimondja, hogy az ügyfeleket megilleti a tisztességes ügyintézéshez, a jogszabályokban meghatározott határidőben hozott döntéshez való jog. Az ügyfeleket a hatósági eljárásban megilleti a törvény előtti egyenlőség, ügyeiket indokolatlan megkülönböztetés és részrehajlás nélkül kell elintézni. A KEHI eljárása nemcsak a jogszabályokkal ellentétes, de folyamatosan sérti a tisztességes eljáráshoz való jogot is.

1. A KEHI az eljárás kezdete óta nem igazolta eljárási jogosultságát, hivatkozása az államháztartási törvény és a róla szóló kormányrendelet egyes paragrafusaira megalapozatlan és megtévesztő. Az NCTA-ra vonatkozó nemzetközi megállapodások nyilvánvaló megkerülése koncepciós eljárásra utal..

2. Az adatszolgáltatásra előírt elképesztően rövid, önkényes, zaklatással felérő határidők a statáriális eljárások légkörét idézik fel.

3. Az eljárás minden indokolás és érdemi tájékoztatás nélküli folyamatos kiterjesztése és elhúzódása joggal kelti azt a képzetet, hogy a KEHI a minden jogi alapot nélkülöző vizsgálatait addig kívánja folytatni, amíg valamilyen szabálytalanságot nem vél felfedezni.

4. A KEHI a róla szóló kormányrendelet szerint központi hivatalként működő központi költségvetési szerv, az államigazgatás része, melytől joggal elvárható a pártatlan működés. Ezzel szemben az internetes honlapján 2014 májusa óta különböző, de elsősorban kormányközeli hírportálok által közzétett olyan információk olvashatók, amelyek a folyamatban lévő eljárás részleteit tartalmazzák és a vizsgálat alanyának lejáratására alkalmasak. Példátlan, hogy egy ellenőrző hatóság egy előtte folyamatban lévő üggyel kapcsolatos tendenciózus sajtóanyagokat folyamatosan a saját hivatalos internetes oldalán, kommentár és magyarázat nélkül, érzékelhetően hangulatkeltő, propagandisztikus céllal közzé tegyen. Ez nyilvánvalóan megkérdőjelezi az eljárás tisztességét.

5. Több mint figyelemreméltó és a hivatali visszaélés gyanúját veti fel, hogy az eljárás során az üggyel kapcsolatos olyan információk is kikerültek egyes sajtótermékekhez, amelyek sértik az érintettek személyiségi jogait, ahogy erre az Ökotárs június 19-i levele is utal. Továbbá az is, hogy az Ökotársnak címzett, az ügy iratanyagának részét képező KEHI-adatkérések egy része úgyszólván szó szerinti fogalmazásban ismétlődnek meg nem sokkal később egyes olyan adatigénylésekben, amelyeket kormányközeli sajtóorgánumok (Hír Tv, Magyar Nemzet) intéztek az Ökotárshoz.

Mindezek miatt az Ökotárs és a partner alapítványok a rendelkezésére álló valamennyi jogorvoslati lehetőséget igénybe fogják venni.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.