"Mengyi Roland beszéde meggyalázza Szent István ünnepét"

A szocialisták kihagyták a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei önkormányzat mai ünnepi közgyűlését, mert a rendezvényen részt vesz és beszédet is mond a korrupció gyanújába keveredett fideszes Mengyi Roland, a borsodi Voldemort nagyúr.

– Mengyi Roland részvétele és beszéde meggyalázza Szent István ünnepét, ezért az MSZP távol marad a mai megyei közgyűléstől – áll a Magyar Szocialista Pár közleményében.

A párt közölte: Szent István ünnepének szelleméhez méltatlan és megalázza a becsületes ünnepelni vágyó embereket az, hogy Mengyi Roland ezen az eseményen megjelenik és még ünnepi beszédet is kíván mondani. A politikus részvétele miatt az MSZP távol marad a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat mai ünnepi közgyűléséről, mert – mint írják – a párt ehhez a gyalázatos cinizmushoz nem kíván asszisztálni.

Mint beszámoltunk róla: Polt Péter legfőbb ügyész indítványozta Mengyi Roland mentelmi jogának felfüggesztését – ezt csütörtökön rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be Fazekas Géza, a Legfőbb Ügyészség szóvivője. A Fidesz parlamenti képviselőjét vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedéssel, valamint bűnszövetségben, bűnsegédként elkövetett különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette kísérletével gyanúsítaná meg az ügyészség.

Fazekas szerint az eredetileg a NAV-nál indult, majd a Központi Nyomozó Főügyészségre áttett nyomozás Mengyivel szemben olyan bizonyítékokat tárt fel, amelyek alkalmasak e bűntettek kísérlete megalapozott gyanújának megállapítására. 

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.