Az MSZP máris felrúgta a budapesti megállapodást?

Megdöbbenéssel értesült az Együtt-PM arról, hogy az MSZP budapesti szervezete úgy fogadta el a hétfőn megkötött ellenzéki megállapodást, hogy egyoldalúan, senkivel sem egyeztetve bizonyos részeket átírt benne – tudatta közleményben a pártszövetség.
Amint arról beszámoltunk, a szocialista küldöttértekezleten – javarészt az óbudai és az angyalföldi pártszervezetek ellenállásának csillapítása érdekében – bizonyos változtatásokat eszközöltek a hét elején megszövegezett megállapodáson, például a XIII. kerületben a közösen elfogadottnál kettővel több, 11 jelöltet biztosít magának az MSZP.

A Népszabadságnak Szigetvári Viktor, az Együtt ügyvezetője még diplomatikusan úgy fogalmazott: csak közös, hárompárti egyetértéssel térhetnek el a megegyezéstől. Szombat reggel azonban közleményben tudatta az Együtt-PM, hogy elfogadhatatlan, az ellenzéki együttműködést veszélyeztető lépésnek minősíti az öncélúnak tűnő változtatást.

Véleményük szerint az MSZP az egész tárgyalási folyamat és az októberi választás sikerét veszélyezteti, ezért felszólítják a szocialista pártot, „egyoldalúan semmilyen kerületi szocialista érdek miatt ne módosítsa a megállapodást!" Az ugyanis, mint írják, a teljes megállapodás felrúgását jelentené. Ebben az esetben pedig az Együtt-PM Szövetség a megkötött megállapodást semmisnek tekinti, és önállóan indul az őszi önkormányzati választásokon.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.