Az MSZP csakazértis népszavaztatna a vasárnapi boltzárról

Miután a parlament törölte a vasárnapi zárva tartásról szóló szabályokat, az MSZP elkezdett aláírásokat gyűjteni a vasárnapi zárva tartás törlése érdekében. Talán ez első hallásra nem tűnik túl észszerűnek, de az ellenzéki párt azt szeretné, hogy a vasárnapi zárás réme soha többé ne is kísértsen.
Az MSZP elkezdi az aláírások gyűjtését a vasárnapi boltzár elleni népszavazáshoz, mert szerintük a kormány nem tett le arról, hogy ismét bevezesse az intézkedést - közölte az ellenzéki párt elnök-frakcióvezetője kedden Budapesten sajtótájékoztatón.

Tóbiás József azt mondta, a kormány ugyan kapkodva eltörölte a vasárnapi boltzárat, de egyértelművé tette, nem kizárt, hogy újból bevezeti. Az MSZP meg akarja védeni azt a törvényt, amely alapján az emberek szabadon dönthetnek arról, mikor vásárolnak, és a munkaadók szabadon dönthetnek arról, mikor van nyitva az üzletük - magyarázta, jelezve: ezért kezdenek aláírásgyűjtésbe.

A pártelnök szerint a keddi parlamenti szavazással lezárult egy szakasz, nyitva lehetnek vasárnap az üzletek, ha akarnak. De az elmúlt 24 óra világossá tette, álságos és hazug a Fidesz kommunikációja - mondta. Kifejtette: a kormány sem egységes a kérdésben - ha úgy tetszik, kormányválság van -, hiszen a legfontosabb tárcákat vezető miniszterek tiltakoztak a döntés ellen, majd a Fidesz frakcióvezetője is jelezte: nem kívánnak lemondani a vasárnapi boltzár bevezetéséről.

Tóbiás József szerint ha a parlament döntést hoz, akkor a kormány utána nem beszélhet feltételes módban. Közölte, az MSZP szerdától háromigenes népszavazáshoz gyűjti az aláírásokat: a vasárnapi boltzár mellett a föld állami tulajdonban tartásáról és az állami vezetők bérplafonjáról szóló népszavazáshoz. Az ellenzéki politikus bírálta, hogy a boltzár eltörlésével együtt megszüntették a százszázalékos vasárnapi bérpótlékot. Hazug és aljas az a politika, amely az ellenzékre keni ennek eltörlését - mondta a pártelnök. Tóbiás József szerint nem ez a törvény, hanem a munka törvénykönyve rendezi a bérpótlék kérdését. Az MSZP csupán azt kezdeményezett, hogy töröljék el az üzletek vasárnapi nyitva tartásának tiltását - tette hozzá.

A pártelnök a százszázalékos bérpótlék eltörlését úgy értékelte: a Fidesznek ugyan az MSZP-vel van vitája, de a dolgozókon áll bosszút. Közölte, egyeztetést kezdenek a szakszervezetekkel, milyen mértékű bérpótlékot szeretnének. Az MSZP szerint százszázalékos bérpótlékra lenne szükség - mondta.

A szocialista Nyakó István, aki a vasárnapi boltzár ügyében népszavazást kezdeményezett, azt mondta, nem hisznek a kormánynak, ezért kezdik el a szabad vasárnappal kapcsolatos aláírásgyűjtést. Megvédjük a vasárnap szabadságát - hangoztatta, majd felmutatta azt az aláírásgyűjtő ívet, amin szerdától elkezdik az aláírásgyűjtést.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.