Ma bárki felavathatta a Várkert Bazárt az LMP jóvoltából

A "Tarlós-korszak tökéletes szimbólumaként" újra felavatta szombaton Budapesten a már kétszer átadott Várkert Bazárt Csárdi Antal az LMP főpolgármester-jelöltje és Istvánffy András, a 4K! elnöke.

Csárdi Antal azt hangsúlyozta: amennyiben megválasztják a főváros élére, az LMP programjának megfelelően a presztízsberuházások helyett a fontos fejlesztéseket, a többi között a 3-as metró felújítását és az óvodai férőhelyek bővítését helyezi előtérbe.

Közlése szerint a Várkert Bazár tökéletes szimbóluma annak az áltevékenységnek, amit a főváros vezetése végzett az elmúlt években.

Ugyanis az igazán fontos dolgokra sem pénz sem energia nem jutott; ami az elmúlt négy évben megvalósult Budapesten, abból semmi sem a főváros érdeme, hanem állami finanszírozás nyomán valósult meg - fűzte hozzá.

Azt szeretnék, hogy a következő évek az emberek életét befolyásoló, valódi beruházásokról szóljanak - mondta Csárdi Antal
Istvánffy András úgy vélekedett, hogy a jelenlegi politikai elit "cinikusan hülyének nézi az embereket" akkor, amikor kétszer adnak át egy máig el nem készült beruházást.

Ezzel szemben a 4K!-LMP szövetség olyan alternatívát kínál a főváros élére, amely nem nézi hülyének az embereket, olyat amely a hétköznapi emberek valós hétköznapi problémáival foglalkozik - mondta a politikus.

Gallowich Margit az LMP I. kerületi polgármesterjelöltje arról szólt, hogy ugyan örülnek a Várkert Bazár megújulásának, ám keserűséget jelent számukra, hogy a beruházás "kampány ízű", illetve közvetve a kormány várba költözését szolgálja.
Utóbbival kapcsolatban azt mondta, hogy a kormánynak nincs helye a várban. "A XXI. században nincs szükségünk se királyokra, se várurakra, se kormányzó urakra" - fogalmazott a polgármesterjelölt.

A sajtótájékoztatóval egybekötött "avató ünnepség" végén az LMP aktivistái lehetőséget adtak a járókelőknek is arra, hogy a nemzetiszínű szalag átvágásával mindenki kedve szerint felavathassa újra és újra a Várkert Bazárt.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.