Az LMP nagyot nyert, és egy kicsit vesztett
Az LMP számára elégtétel, hogy újra frakciót alakíthatnak, bár fájlalják, hogy mind százalékban, mind a szavazatok számában vesztettek erejükből. Új frakciójuk markánsabb zöld képviseletet eredményezhet.
Nagy öröm és kis csalódottság – ezek az uralkodó hangulatok most a Lehet Más a Politika (LMP) háza táján.
Az öröm természetesen a parlamentbe jutásnak szól. A csalódottság pedig a 2010-ben elért, illetve a tagság egy része által 2014-re remélt eredményekhez képest bekövetkezett százalék-, szavazat- és mandátumvesztésnek szól.
Az LMP-ben maradók a 2012-es pártszakadás után úgy kalkuláltak (voltaképpen ez vezetett végül a Párbeszéd platform kiválásához is), hogy az összeálló baloldali blokk nem fog tudni kormányt váltani, az ökopárt pedig szinte csak vesztes helyzetek közül választhat.
Akkor úgy vélték, ha csatlakoznak a Bajnai-féle Együtthöz, akkor az önállóságát és a hitelét veszítheti el a párt, ha azonban kimaradnak, akkor az LMP parlamenti jövőjét teszik kockára.
|
Az LMP-ben maradók megérezték, hova vezet az Együtt által kínált út
Teknős Miklós / Népszabadság |
A párt a 2012 végén reálisnak tekintett esélyekhez képest bravúrt hajtott végre a bekerüléssel, még akkor is, ha az utolsó napokban az öt százalék megugrása sokkal biztosabbnak tűnt, mint ahogyan végül is sikerült.
Míg négy éve szintén négy százalék körül kezdtek a listás szavazatok összeszámlálásánál, és ebből lett éjszakára hét százalékot meghaladó eredmény a nagyvárosi és a budapesti szavazatokkal, most vasárnap csigalassúsággal emelkedtek a százalékok. Csak négyötödös feldolgozottságnál lépték át a bejutási küszöböt.
Ennek természetesen többféle oka lehet: egyes vélemények szerint a nagyvárosi szavazórétegnek a Jávor–Karácsony–Szabó-tengely nélküli LMP kevésbé vonzó, mások arra tippelnek, hogy a liberálisabb beállítottságú polgárok eleve a (PM-eseket is felvonultató) baloldali tömbre szavaztak, mert számukra nem az LMP bejutásáról, hanem Orbán leváltásáról szólt az idei választás. De ugyanilyen erős vélemény az is, hogy a kampány nélküli kampány altatta el és tartotta otthon a hagyományosan kevéssé fegyelmezettnek számító potenciális LMP-szavazókat.
Hogy az ötfős minifrakció mire lesz elég, azt most még a pártban is csak számolgatják, azzal kalkulálva, hogy egy eleve kisebb méretű parlamentben a teljes körű frakciójogosítványok birtokában és néhány emblematikus ügy (Paks, földkérdés, korrupció) következetes képviseletével mindenképpen látszani fognak.
Kívülről nézve a frakció összetétele is rejthet problémákat.
Schiffer András és Szél Bernadett már tapasztalt veteránnak számít (utóbbi „felépítése” és társelnökké választása a kampányban is hasznosuló praktikus lépésnek bizonyult), a másik három leendő képviselő viszont újonc a parlamenti politizálásban (még akkor is, ha a természetvédő mozgalomból érkezett Schmuck Erzsébet az egykori zöldtárca helyettes államtitkáraként szerzett már szakpolitikai tapasztalatokat), a kiterjedt természetvédelmi, vidékfejlesztési és gazdálkodói ismeretekkel rendelkező Sallai Róbert Benedeket pedig a konfliktusokat felvállaló – vagy időnként inkább kereső –, nehezen együttműködő és kevéssé kompromisszumkész személyiségként írták le informátoraink, aki ős-LMP-s ugyan, ám a kezdetektől szívügye volt az ökopárt „liberálisainak” kiszorítása az általuk képviselt tematikákkal együtt.
Azt viszont több helyről is hallottuk, hogy az új LMP-frakció összetétele valószínűleg tetszeni fog a hazai zöldmozgalom hangadóinak, ami akár a civil és a professzionális zöldek szorosabb együttműködéséhez is elvezethet.
