Az iskolaigazgatók csak találgatják, mi lesz velük

Miközben egyre-másra érkeznek a hírek arról, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma aktuálisan miként alakítaná át a Kliket, s mit ígér a központosított rendszer visszabontásáról, az iskolaigazgatók zöme csak kapkodja a fejét. Legfeljebb a sajtóból tájékozódhatnak arról, mi lesz velük, a fenntartótól ugyanis semmilyen információt nem kapnak.

Annyi változást viszont már most érzékelnek a lapunk által megkérdezett igazgatók, hogy hektikussá vált a Klik működése: bár volt, aki a „szokásos" számon kérő szigorról számolt be, többen is azt mondták, a gazdátlanság heteiben a Klik szolgálatkészebbé vált.

– A Klik alapvetően ugyanolyan fenyegető, mint eddig volt. Bekérték például a diáktüntetéses nap, február 29-e létszámjelentéseit, de olyan fenyegető légkörben, hogy nem lehet tudni, számíthatnak-e személy szerinti retorzióra azok az intézményvezetők vagy osztályfőnökök, akiknél feltűnően nagy volt aznap a hiányzás – jelezte egy középiskolai igazgató, hogy a Klik élén történt vezetőváltás napjaiban és a reformok ígérete ellenére sem változott semmi. Több más általános- és középiskola-igazgató ugyanakkor éppen ellenkezőleg arról számolt be: az utóbbi hetekben az intézményfenntartó sokkal figyelmesebbé, készségesebbé, rugalmasabbá vált. S ezt még olyan igazgató is állította, aki köztudottan nem kormánypárti.

Noha a szigor néhol enyhülni látszik, a bizonytalanság egyre nagyobb. A megkérdezett vezetők hosszan sorolták megválaszolatlan kérdéseiket. Egy falusi általános iskola vezetője arról számolt be: elképzelhető, hogy a tervezett iskolaközpontokba már szeptembertől be kell járniuk a hetedikeseknek és a nyolcadikosoknak, de márciusban erről még semmit sem tudni. Egy középiskola vezetőjét az érdekelné, vajon milyen jogosítványokat kapnak vissza az intézményvezetők. Ő attól tart, hogy a felmentés és a kinevezés jogát továbbra sem kapják vissza az igazgatók – anélkül viszont nincs értelme a gazdálkodási jogosítványoknak, ha a létszám- és bérgazdálkodás nem tartozik bele.

Sok a kérdése Ritter Attilának is, aki 20 éve vezeti a Pécsi Janus Pannonius Gimnáziumot, s tagja a kormány által életre hívott Köznevelési Kerekasztal foglalkoztatási munkabizottságának. A pécsi igazgató azt tapasztalta, hogy a bizottság kormányoldala odafigyel a pedagógusok javaslataira, de az megjósolhatatlan, hogy a Klik végül miként alakul át, és ennek révén miképp formálódik majd az intézményfenntartó viszonya az iskolákkal.

Ritter egyébként – mint azt kérdésünkre válaszolva elmondta – úgy érzi, hogy a Klik a tárgyalások megkezdése óta mintha valamivel szolgálatkészebb lenne az iskolák iránt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér