Budapest nem a Jobbik fellegvára

Örömtelinek mondott bejelentést tett Szilágyi György, a Jobbik budapesti elnöke. Közölte, hogy Staudt Gábor parlamenti képviselő személyében pártjának sikerült megtalálnia a legalkalmasabb, leginkább rátermett főpolgármester-jelöltet. Túlságosan senki nem lepődött meg: ugyanarról a Staudt Gáborról van szó, aki a Jobbik színeiben négy évvel ezelőtt is elindult a főpolgármesteri címért. Akkor hét százalékot kapott.
Staudt Gábor a Jobbik főpolgármester-jelöltje a Képviselői Irodaházban tartott sajtótájékoztatóján
Staudt Gábor a Jobbik főpolgármester-jelöltje a Képviselői Irodaházban tartott sajtótájékoztatóján
Bruzák Noémi / MTI

Szilágyi György elmondta, hogy – a szerinte „sötét, rablóprivatizációs Demszky-éra” után, amely „kietlen tarlót” hagyott maga mögött – mindenki abban reménykedett, a főváros végre fejlődésnek indul. Nem így történt, most talán még rosszabb a helyzet, mint 2010-ben volt. Budapest egyre élhetetlenebb város. Csak erős fővárossal lehet erős országot építeni – jelentette ki Szilágyi, és megismételte ezt Staudt Gábor is, mondván: nem szabad Budapestet és a vidéket szembeállítani egymással.

Mindketten kifogásolták, hogy Tarlós István, a jelenlegi főpolgármester még csak bele sem kezdett az elszámoltatásba. Staudt Gábor az elkövetkező hónapokban sajtótájékoztatók, közlemények, flashmobok formájában ismerteti meg programjával reménybeli választóit. Érzékeltette: mivel 2010-es programjának elemeiből kevés valósult meg, ahhoz képest, amit négy évvel ezelőtt mondott, sok újdonságra nem lehet számítani.

A Fidesz nem egységes és erős Budapestet akar, a Fővárosi Közgyűlésben a döntéshozatal a kiváltságosok szűk körére, a polgármesterekre korlátozódik majd – utalt az új, alkotmánysértőnek tartott választójogi szabályokra Staudt Gábor. Tegyük hozzá: az önkormányzati választási rendszer átírása nem kizárólag a baloldali ellenzék, hanem elsősorban a Jobbik számára hátrányos. Így volt ez már a parlamenti választás esetében is. Kérdésünkre Staudt elmondta, hogy pártjában nem merült fel az önkormányzati választások bojkottjának lehetősége.

Az országgyűlési választáson a Jobbik növelte támogatottságát, de egyéni körzetben nem sikerült nyernie. Az uniós választás visszaesést hozott a szélsőjobboldal számára. A párt szempontjából az őszi önkormányzati választás legnagyobb tétje az, hogy sikerül-e látványosan, nagyságrendekkel növelni a jobbikos polgármesterek számát. Könnyen lehet, hogy így lesz.

A Political Capital összegzése alapján a Jobbiknak tizenegy településen van polgármestere.

A Geoindex kimutatása szerint a parlamenti választáson a megyeszékhelyeken és a vidéki nagyvárosokban a baloldal, a kisebb településeken viszont a Jobbik bizonyult erősebbnek a Fidesz–KDNP mögött. A Jobbik 130 településen a legtöbb, mintegy 2200 településen a második legtöbb listás szavazatot kapta. A fővárosban a Jobbik saját magához mérten gyengén teljesít. Budapest nem a Jobbik fellegvára – ismerte el Staudt, aki az esélytelenek nyugalmával indulhat a főpolgármesteri címért.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.