Az ENSZ rászólt Magyarországra

Az világszervezet Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) arra kéri Magyarországot, hogy ne kapkodva és a nemzetközi előírások figyelmen kívül hagyásával változtasson menekültügyi rendszerén.
A szervezet az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében azt írta: mély aggodalommal tölti el őket a menekültügyi jogszabályokat módosító javaslatcsomag, amely a héten került az Országgyűlés elé. Az UNHCR azt szorgalmazza, hogy a hivatalos szervek gyorsított eljárás helyett konzultáljanak a civil társadalommal és a Menekültügyi Főbiztossággal a javaslatok jogszerűségéről, valamint a háborús konfliktusok elől menekülőkre gyakorolt hatásáról.

A közleményben idézték Montserrat Feixas Vihét, az UNHCR budapesti székhelyű közép-európai regionális képviseletének vezetőjét, aki szerint a törvényjavaslatok elfogadása "több ezer olyan ember életére lenne végzetes hatással, aki Magyarországon próbálna biztonságra lelni". Hozzátette: arra kérik a kormányt és a képviselőket, biztosítsák, hogy a menekültügyi jogszabályok összhangban maradjanak a nemzetközi és regionális előírásokkal.

Közölték, az általuk vitatott javaslatok között szerepel a menedékjogi kérelmek megfelelő garanciák nélküli, gyorsított eljárásban történő vizsgálata, a menedékkérők visszaküldése olyan, az Európai Unión kívüli országokba, amelyek nem biztonságosak számukra, valamint a menedékkérők, ezen belül nők, gyermekek és különleges szükségletű emberek hosszas fogva tartása. Kitértek arra is, hogy a magyar kormány nemrég jelentette be, hogy a szerb-magyar határszakaszon kerítést épít. Az UNHCR álláspontja szerint ez valójában még inkább az emberkereskedőknek és embercsempészeknek szolgáltatja ki a migránsokat.

Pintér Sándor belügyminiszter hétfőn tett javaslatot az Országgyűlésnek a menekültügyi eljárások gyorsítására.

A tárcavezető az illegális bevándorlás elleni hatékony fellépéssel indokolta több jogszabály módosítását. Ismertetése szerint a menedékjogról, valamint a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvény módosítása - elsősorban a Magyarországra nehezedő migrációs nyomásra hivatkozva - olyan módosításokat tartalmaz, amelyekkel lehetőség nyílik a menekültügyi eljárások gyors és hatékony lefolytatására az uniós kereteken belül. Az államhatárról szóló törvény módosítása pedig közérdekű használati jogot adna a magyar államnak a schengeni külső határokon a határvonaltól számított 10 méteres sávon belül.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.