Az Együtt szerint Rogán belehazudott a sajtó képébe

Az Együtt szerint feltételekkel, de vállalható a magyar katonai részvétel az Iszlám Állam (IS) szélsőséges dzsihádista szervezet elleni fellépésben.

Szigetvári Viktor, a párt elnöke a politikai szervezet szombati országos politikai tanácsának ülése közben tartott sajtótájékoztatón azt mondta, Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője "belehazudott a teljes magyar sajtó képébe", amikor azt mondta, hogy az ellenzéki pártok nem támogatják a kérdést. Hozzátette: az Együtt nyitott a katonai szerepvállalása, de a Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter által szervezett keddi informális egyeztetésen nem vesznek részt, mert az Országgyűlés illetékes bizottságait látják a megfelelő testületnek az egyeztetésre.

A katonapolitikai kérdéseket meg kell vitatni, és ha megfelelőek a körülmények, akkor a párt támogatni fogja a javaslatot - mondta Szigetvári Viktor, hozzátéve: biankó csekket Szijjártó Péternek az informális egyeztetés alapján nem állítanak ki.    

Az ellenzéki párt elnöke arról is beszélt, hogy Juhász Péter alelnök tájékoztatást adott a politikai tanácsnak a vasárnapra tervezett korrupcióellenes tüntetésről is. A párt az Erzsébet térre szervezett demonstrációt, miután a Nemzeti Nyomozó Iroda nem indított nyomozást a belvárosi ingatlaneladások ügyében.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.