– Nekünk ez lassan kifizethetetlenül sokba kerül. De hová lesz a pénz? – kérdi Szabóné Baliga Zsófia. – Ki dolgozik a temetőben? Mi, közmunkások. A mi bérünket pedig nem az egyházközség fizeti. Úgy tudom, az egyház maga is igényelhet közmunkásokat, és igényel is, de azok munkájáért sem kell fizetnie. A temetői utak sárosak, gyakran gumicsizmában lehet csak közlekedni. Ha hó esik temetés előtt, a hóeltakarításért külön kell fizetni. A ravatalozó fala elrepedt, előtte a betonplacc összevissza tört, a WC elmondhatatlan állapotban van.
Simon Józsefné és Karkus Ádámné is előadja, hogy nyáron a gazt a családtagok permetezik gyomirtóval, és ők kaszálják le a füvet a néhai rokonok sírja körül.
– Miért nincs köves út? Miért nincs lélekharang? Tudni akarjuk, hol a pénz, ha ennyit befizettünk? – ismétli konokul Szabóné Baliga Zsófia.
A katolikus temetőben valamivel olcsóbb a temetkezés.
– Mondta egy vállalkozó, ha ennyire számít nekünk a pénz, temessük apósomat a katolikusba. De hiszen az anyukáját az evangélikusba temették, amikor még olcsóbb volt. Hadd nyugodjanak már egymás mellett!
Szpisák Attila evangélikus lelkész Nógrád megyéből került Tótkomlósra. Azt mondja, Nógrádban az itteni díjak hat-hétszeresét fizetik ki. Tótkomlóson 2007-ig gyakorlatilag a rendszerváltozás előtti sírmegváltási díjak voltak érvényben, pedig sokat emelkedtek közben a bérek, az üzemanyagárak és más járulékos költségek. Még nem ő volt a lelkész, amikor felemelték díjakat. Igaz, adtak két hónap moratóriumot, ameddig a régi árakon lehetett megváltani a sírokat. A temetőben rend van, de annak ára van.
– Amikor az önkormányzat visszaadta a temetőt a gyülekezet kezelésébe, minden el volt hanyagolva. Most a hatóságok rajtunk kérik számon az összes előírást: az infrastruktúrát, a kutak állapotát, az utakat, a kapukat, a WC-ket. Körbe kell keríteni a temetőt, az is előírás. Amit a sírhelyekért fizetnek, abból kellene állnunk mindent.
Az egyik ravatalozót nemrég újították fel belülről. Statikailag megerősítették, nem reped tovább. Az előtte lévő betonborítású részt is ki kellene cserélni, de nincs rá pénz.
– Azért egy lélekharangot vehetnének – vetem közbe.
– A templom tornyában négy harang van, onnan harangozunk. Ez a hagyomány.
– Azt mondják, az önkormányzat is ad támogatást a temető fenntartására, meg az egyház által gyógyuló szenvedélybetegeknek fenntartott rehabilitációs otthon betegei is dolgozhatnának. Hová lesz a befizetett pénz, ha mindent a közmunkások végeznek?
– Nem mindent, van két állandó alkalmazottunk is. Az utóbbi időben úgy alakult, hogy Tótkomlósról a 35 kilométerre lévő Hódmezővásárhelyre kell hordani a szemetet, ez évi egymillió forintba kerül. Próbáltuk bevezetni a szelektív hulladékgyűjtést, de az emberek mindent egybedobálnak, nincs, aki szétválogassa a szemetet. Egyházközségünk nemcsak temetőt, hanem iskolát és idősek otthonát is fenntart. A szenvedélybetegek munkaterápiáját pedig nem szabad összekeverni a temetői munkával.
Megkérdezem, igaz-e, hogy nem temetik el a halottat, ha valaki nem tudja egy összegben kifizetni a sírmegváltást, a karbantartási díjat meg visszamenőleg az egyházadót.
– Érdekes, hogy a temetkezési vállalkozóknak sokkal többet kell fizetni, mint az egyháznak, tőlük mégis kevésbé sajnálják. Mindenki temetkezhet, aki megváltja a sírhelyet. Egyházadót csak annak kell fizetnie, aki az egyházhoz tartozónak vallja magát, és egyházi temetést kér. Három évet kell befizetni: nyugdíjas után évi háromezer forintot, aktív korú után hatezret. Aki járt templomba, attól nem kérjük, mert nyilván sokszor rakott pénzt a perselybe. Nézze, mi nem vagyunk bank: ha kifizeti valaki az általunk kért összeg 10 százalékát, és eltemetjük a halottat, utána semmilyen eszközünk nincs, hogy a hiányzó pénzt behajtsuk a családon.
