„Az egészségügy összeomlása az egész országot maga alá temeti”

A Párbeszéd Magyarországért véleménye szerint az egészségügyben évek óta tartó, több százmilliárd forintos megszorítások, a hosszúra nyúlt várólisták naponta több tucat beteg ember életét követelik - mondta az MTI-nek a párt elnökségi tagja.
Erőss Gábor hangsúlyozta, hogy a várólisták miatt a daganatos betegeknél áttételek alakulhatnak ki. Hozzátette, hogy eközben csak a kórházi fertőzések "több ezer" áldozatot szednek évente, pedig ezeknek jelentős része megelőzhető lenne, ha a kórházak kellő létszámú, megfizetett és motivált dolgozót tudnának alkalmazni.

Arra is kitért, hogy egy vizsgálat szerint a Merényi kórház zárt osztályának folyosóin "szó szerint ömlött a fekália".

A kialakult állapotokért a kormány a felelős, amely elinflálta az egészségügyi dolgozók fizetését - vélekedett.

Az egészségügy összeomlása lassan az egész országot maga alá temeti, de elsősorban az öregek, a szegények a legfenyegetettebbek - jelentette ki.

A politikus azt követelte, hogy azonnali hatállyal állítsák le a kormány Várba költöztetését, és "abból a százmilliárd forintos összegből, amiből Orbán Viktor saját hatalmi hóbortját űzi", hajtsanak végre "érezhető" béremelést az egészségügyben.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.