Választások: az EBESZ szerint is lejtett a pálya

Az EBESZ tegnap este publikált jelentése szerint súlyos gondok voltak az áprilisi választásokkal.

Konszenzus nélkül fogadták el az új választási rendszert, a választókerületeket pedig a kormánypártok érdekeinek megfelelően határozták meg. A győztes jelöltek után járó töredékszavazatok is a Fidesz-KDNP-nek kedveztek, 6 mandátumhoz jutottak így a parlamentben. Kevés volt a női jelölt, a képviselőknek alig egytizede nő. A  külföldön dolgozó, itthoni lakcímmel rendelkező magyarok nehezebben szavazhattak, mint a határon túliak, amivel sérült az egyenlőséghez való jog. Az állami propaganda a kormánypártokat segítette, sértve az EBESZ a demokratikus európai választások feltételeit meghatározó koppenhágai szerződését - többek között ezeket az aggályokat fogalmazta meg a 2014-es parlamenti választásokkal kapcsolatban az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ).

A szervezet - amely megfigyelőket delegált a voksolásra - azt is sérelmezi, hogy a kampányfinanszírozás továbbra is átláthatatlan, a magyar sajtó erősen elfogult, és hogy egyetlen kisebbségi képviselőjelölt sem jutott be a parlamentbe.

Az Alapjogokért Központ üdvözli az EBESZ pénteken közzétett jelentését, amely megállapítja, hogy a magyar országgyűlési választás megfelelő módon és adminisztrációs szempontból jól szervezetten zajlott. A dokumentum azonban "számos téves állítást fogalmaz meg a részletszabályokat illetően" - tették hozzá. Az Alapjogokért Központ szerint az EBESZ jelentése tényszerűen kiemeli, hogy az állampolgárok számára valós választási lehetőséget kínáló voksolás során a választási szervek feladatukat hatékonyan látták el, a határidőket betartották, az általuk vezetett választói névjegyzék pedig megbízható volt.

Az EBESZ azt is megállapította, hogy a szavazás maga megfelelően szervezett és átlátható körülmények között zajlott, a szabályok széles körben adtak lehetőséget a jelölt- és listaállításra, az eljárási szabályokat pedig valamennyi megfigyelt szavazókörben betartották. Összességében úgy látják, hogy a szavazatok számlálása és összesítése szabályszerűen történt.

Ezek mellett azonban az Alapjogokért Központ szerint a jelentés számos pontatlanságot tartalmaz, illetve megismétli az EBESZ előzetes véleményében foglalt téves jogi megállapításokat. Példaként kiemelték, hogy az EBESZ választásokkal foglalkozó szervezetének (ODIHR – Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Irodája) korlátozott mandátumú megfigyelői missziója által készített dokumentum több ponton is kritikát fogalmaz meg a választási rendszer részletszabályaival kapcsolatban. Ezen kritikák nagy része azonban a központ szerint "félreértésen vagy a jogszabályi környezet nem pontos ismeretén alapulhat".

Az Alapjogokért Központ szerint "bár általános értelemben helytálló megállapításokat tesz a legutóbbi magyar országgyűlési választások sikeres adminisztratív lebonyolítása kapcsán, a dokumentum maga számos téves állítást fogalmaz meg a részletszabályokat illetően". Mindezek miatt a közeljövőben egy áttekintő, az EBESZ-misszió jelentésének egészére kiterjedő elemzést fognak publikálni a vitás pontokat illetően - írták.

Magyarország az EBESZ 1990-es koppenhágai dokumentumának aláírójaként kötelezettséget vállalt arra, hogy az országban tartandó választásokra megfigyelőket hív más EBESZ-államokból. Az EBESZ választási megfigyelésben részt vevő intézménye az ODIHR, illetve az EBESZ parlamenti közgyűlése.

Az EBESZ ODIHR első delegációja a választások kitűzése után, januárban járt Magyarországon, találkozott a választási szervek, a pártok, a bíróságok képviselőivel. Ennek alapján döntöttek úgy, hogy az áprilisi országgyűlési választásokon korlátozott választási megfigyelést végeznek.

Az EBESZ ODIHR végzi a világon a legtöbb választási megfigyelést, választási szakértői tanácsokat adnak azoknak az országoknak, amelyekben a demokratikus átalakulás még folyamatban van, vagy a kormányzat úgy ítéli meg, hogy bizonytalan a választás szabályossága és tisztasága. Ilyenkor az EBESZ - felkérésre - megjelenik, és megfigyeli a választásokat.

A 2013-ban fiatal jogászokból és joghallgatókból alakult Alapjogokért Központ célja a jogállami működéssel és alapjogvédelemmel kapcsolatos tudományos kutatás és elemzés.


Az Együtt-PM pártszövetség az önkormányzati választás után módosító javaslatokat nyújt majd be a választásokat érintő jogszabályokkal kapcsolatban, és ezeket "pontról pontra" az EBESZ jelentése és az önkormányzati választás tapasztalatai alapján fogalmazzák meg.

Az ellenzéki pártszövetség szerint a Fidesznek már papírja is van arról, hogy tisztességtelenül nyert április 6-án. Azt írták: az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) pénteken nyilvánosságra hozott, az áprilisi országgyűlési választásokról készített jelentése súlyos kritikákat fogalmaz meg a tavaszi országgyűlési választásokkal, a választási törvénnyel, valamint a választási kampánnyal kapcsolatosan.

Véleményük szerint a bizottság lényegében helyben hagyta az Együtt-PM korábban megfogalmazott kritikáit, így azt, hogy a választókerületi határokat önkényesen, a Fidesz-KDNP érdekeinek megfelelően rajzolták át; a győztes jelöltek után járó kompenzáció a Fidesz-KDNP érdekeit szolgálta; a kormánypártok minden erejükkel korlátozták, hogy az ellenzék is érdemben kampányoljon; a külföldön élő magyar állampolgárok lényegesen nehezebben szavazhattak, mint a határon túli magyarok, valamint azt, hogy a kampányfinanszírozás nem lett átláthatóbb.

A pártszövetség szerint mindezeken túl aggályos az is, hogy nagyon alacsony a női képviselők aránya a parlamentben és egyetlen kisebbségi jelöltből sem lett képviselő.

Az Együtt-PM szerint a kormány nem hagyhatja figyelmen kívül az EBESZ-jelentést: az Európai Unió tagállamaként nem lehet egyszer az EBESZ-ellenőrzés szükségességét elismerni és EBESZ-misszióban részt venni Ukrajnában, máskor pedig legyinteni ugyanannak a szervezetnek az aggályaira.A baloldali ellenzéki pártok szerint az EBESZ pénteki jelentése azt állapítja meg, hogy a Fidesz tisztességtelenül nyert az április 6-ai országgyűlési választáson, és így a kormánypártnak erről most már "papírja is van".

Az MSZP szerint a jelentés azt igazolja, hogy nem legitim a Fidesz kétharmada. A szocialisták szombati, az MTI-nek küldött közleményükben azt írták: a tisztességes választások hiánya az egész törvényhozási ciklusra árnyékot vet. Közölték, a nyilvánosságra hozott jelentés azt állapította meg, hogy tisztességtelen előnyt élvezett a Fidesz-KDNP az országgyűlési választásokon.
A megállapítások alapján kijelenthető, hogy a több százezer szavazót elveszítő Fidesz kétharmadának ebben a kormányzati ciklusban semmiféle legitimitása nincs, hiszen az Orbán-rezsim ezt az eredményt a választói akarat kifejezését gátló, illetve azt súlyosan torzító intézkedések tömege révén érte el - fogalmaztak.

Az MSZP szerint Magyarországnak mostantól hivatalos papírja van arról, hogy a Fidesz tisztességtelen választási rendszert épített fel. A fő kérdés mostantól az, hogy a demokratikus ellenzék pártjai milyen választ adnak erre, hogyan tudják majd legitim módon megteremteni a demokrácia helyreállításához szükséges parlamenti többséget - írták. A jelentés nyomán az Együtt-PM pártszövetség is közleményt adott ki, amelyben bejelentették, hogy az önkormányzati választás után módosító javaslatokat nyújtanak majd be a választásokat érintő jogszabályokkal kapcsolatban. Ezeket "pontról pontra" az EBESZ jelentése és az önkormányzati választás tapasztalatai alapján fogalmazzák meg - tették hozzá.

Ők is úgy látják, hogy a Fidesznek már papírja is van arról, hogy tisztességtelenül nyert, mert az EBESZ jelentése súlyos kritikákat fogalmaz meg a tavaszi választással, a választási törvénnyel, valamint a választási kampánnyal kapcsolatosan. Véleményük szerint a bizottság lényegében megerősítette az Együtt-PM korábban megfogalmazott kritikáit.

A Magyar Liberális Párt szerint a jelentés igazolja aggályaikat a voksolás tisztaságával kapcsolatban. A választási szabályok egyoldalú, Fidesznek kedvező módosítása, a média - különösen a közmédia - elfogultsága, és az állami szervek Fideszt segítő kampánya egyértelműen jelzik a biztonsági szervezet szerint is, hogy nem voltak egyenlő erőviszonyok a parlamenti választáson - írták közleményükben.

Szerintük a helyzet alapvetően azóta sem változott: a kormány továbbra is vívja harcát a független média utolsó bástyái ellen, a parlament fideszes többsége pedig alig néhány hónappal az önkormányzati választás előtt módosította a választási törvényt.
A magyarországi országgyűlési választásokkal kapcsolatban pénteken adott ki jelentést az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatala (EBESZ/ODIHR) korlátozott választási megfigyelési missziója.
A végleges jelentés szerint az országgyűlési választásokat jól szervezett módon bonyolították le és sokféle választási lehetőség állt a szavazók rendelkezésére, ugyanakkor a korlátozó jellegű kampányszabályozás, a média elfogultsága, valamint az állam és a pártok közötti határokat elmosó kampánytevékenységek miatt a kormánypárt tisztességtelen előnyt élvezett.

A jelentés rámutat, hogy a választást szabályozó jogi környezet jelentősen változott az utóbbi években. Bár egyes változások pozitívak voltak, néhány kulcsfontosságú módosítás negatívan hatott a folyamatra, eltörölt egyes fékeket és ellensúlyokat - írták.
A dokumentum egyebek mellett kiemeli, hogy a választókörzetek átrajzolása - amit a parlament létszámának csökkentése indokolt - nem volt elég átlátható és független. A jelentés szerint a töredékszavazatok rendszerének átalakítása a Fidesz-KDNP kormánykoalíciónak kedvezett, egyedül e változtatással - azzal, hogy a győztes jelölt is kap töredékszavazatokat - hat helyet nyert a két párt. Az EBESZ arról is beszámolt, hogy megfigyelői megkérdőjelezhetőnek tartották a választási folyamatot levezénylő apparátus pártatlanságát.

 

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.