galéria megtekintése

Ezért nem lehet tüntetni Orbán házánál

27 komment


Lencsés Károly

A devizahitel-károsultak 2014-ben tüntetni akartak a Kúria és a miniszterelnöki rezidencia előtt, a bíróság azonban mindkét rendezvényt betiltotta. Az Alkotmánybíróság szerint jó döntés született.

Nem alaptörvény-ellenes az a bírósági döntés, amely szerint nem lehet tüntetni a kormányfő Cinege utcai rezidenciája előtt – mondta ki kedden az Alkotmánybíróság (Ab). A testület ugyanakkor rámutatott arra, mulasztásos alkotmánysértés áll fenn, mert szabályozatlan, hogy a gyülekezési jog és más alapjogok ütközése esetén mi lehet a megoldás.

A devizahitel-károsultak 2014. december 19-én egész napos demonstrációsorozat szerveztek volna a fővárosban, de a rendőrség, majd a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság a tüntetést a miniszterelnök házánál és a Kúriánál megtiltotta. A határozat szerint az akció súlyosan veszélyeztetné a bíróság zavartalan működését, a Cinege utcában pedig mások jogainak és szabadságának sérelmével járna.

Az Ab megállapította, hogy a demonstráció megtartását egyes helyszíneken előzetesen megtiltó döntésében a rendőrség és a bíróság kibővítette a gyülekezési törvényben szereplő tilalmi okokat egy feloszlatási okkal, vagyis azzal, hogy a tüntetés nem járhat mások jogainak sérelmével. A gyülekezési jog ilyen jellegű korlátozására azért került sor – fogalmaztak –, mert a jogalkalmazók alapjogok összeütközésével szembesültek, amelyet jogértelmezéssel próbáltak feloldani.

 

Az Ab úgy ítélte meg, hogy a konkrét ügyben a gyülekezési jog korlátozásának oka a törvényi szintű garanciális szabályozás hiánya, amely nem teszi lehetővé a rendezvény megtiltásánál enyhébb korlátozások, illetve korlátozó feltételek alkalmazását. A testület szerint ezért a gyülekezési jog gyakorlásakor felvetődő alapjogi összeütközés kivételes esetben akár a legsúlyosabb korlátozáshoz, a gyülekezés tiltásához is elvezethet.

Trócsányi László igazságügyi miniszter és és Bitskey Botond együtt örülnek az Ab döntésének
Trócsányi László igazságügyi miniszter és és Bitskey Botond együtt örülnek az Ab döntésének
Szigetváry Zsolt / MTI

Önmagában az alapjogok összeütközésének ténye a tiltásra nem szolgáltat elegendő alapot, miközben konkuráló alapjogi helyzetek alakulhatnak ki a gyülekezési jogukat gyakorló demonstrálók és a gyülekezés helyszínén tartózkodó más személyek között például a mozgásszabadság, a magánszférához való jog vonatkozásában. Az Ab álláspontja: ezeknek a helyzeteknek a megoldására a ma hiányzó szabályok megalkotásával kell megoldást találni.

A testület a közéleti szereplő magánlakásánál zajló tiltakozással kapcsolatban hangsúlyozta, hogy a gyülekezési jog gyakorlása érintheti mások alaptörvényben foglalt jogait. A körülmények mérlegelése alapján akár ott is tartható tüntetés, de adott esetben szigorúbb feltételek mellett, mert figyelembe kell venni a gyülekezők célját, számát, a rendezvény időtartamát, gyakoriságát, a napszakot és a hangosítást.

Mindez továbbra is közéleti kommunikációnak minősül, amelyet véd a békés gyülekezéshez való jog, ugyanakkor az Ab szerint ezt korlátozni lehet a szintén alaptörvényben biztosított magánszférához való jog védelme érdekében.

Az Ab felhívta a jogalkotó figyelmét, hogy a mulasztásos alkotmánysértés megszüntetése során ügyelnie kell arra: egyik érintett alapjog lényeges tartalma sem korlátozható, s a konkuráló alapjogok között az arányosság elvének megfelelő, méltányos egyensúlyt kell kialakítani. Az Országgyűlésnek az alaptörvény-ellenes helyzet orvoslása érdekében ez év végéig kell módosítania a hatályos szabályozást.

Alapvetően elhibázott döntést hozott az Ab – állítja Hegyi Szabolcs, a Társaság a Szabadságjogokért gyülekezési jogi és lelkiismeret-szabadság programjának vezetője. A devizahiteleseket képviselő jogvédő szervezet munkatársa szerint a testületnek meg kellett volna állapítania, hogy a tiltás az alaptörvényből fakadóan jogellenes. A végső szót azonban a strasbourgi emberi jogi bíróság mondja majd ki.

Hegyi határozott álláspontja, hogy nem lehet megalapozottan hivatkozni például a közéleti szereplők szomszédjainak alapjogaira akkor, ha egy igen rövid ideig tartó – a rendőrség és a szervezők közötti végső megállapodás szerint tíz percig tartó – demonstráción kívánja valaki kifejezni a véleményét a miniszterelnök tevékenysége kapcsán. Emlékeztetett ugyanakkor az Ab egy tavalyi döntésére, amely szerint alaptörvény-ellenes volt, hogy a bíróság megtiltotta egy, a Kúria székházánál meghirdetett demonstráció megtartását.

Hegyi Szabolcs emellett felhívta a figyelmet arra: súlyos következménye lenne annak, ha a jogalkotó úgy módosítaná a gyülekezési törvényt, hogy a hatóságok egy vélelmezett jövőbeli jogsértésre – például mások alapvető jogainak esetleges sérelmére – hivatkozással is betilthatnának egy demonstrációt.

A jogvédő úgy véli, ezzel parttalan felhatalmazást kapna a rendőrség, hiszen tetszése szerint mérlegelhetné, hogy egy tüntetés sérti-e mások alapvető jogait. És gyakran sérti is – tette hozzá –, hiszen a demonstrációk akadályozhatják az embereket például a hazajutásban, és sokaknak el kell viselniük a demonstrációval járó zajt, s meg kell hallgatniuk a akár a saját meggyőződésükkel ellentétes véleményeket is. Ezzel azonban egy jogállamban szerinte együtt kell élni.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.