galéria megtekintése

Az a vicc, hogy Orbánt bárki megverheti – Interjú Török Gáborral

Nem lefutott a 2018-as választás – mondja Török ­Gábor. A politológus szerint Lázár János politikai hulla vagy miniszterelnök is lehet, belőle viszont, hiába pletykálják, biztosan nem lesz jobbikos képviselőjelölt. Az MLSZ elnökségi tagját Felcsútról és a válogatott Eb-szerepléséről is kérdeztük.

– Kinek az érdeme a labdarúgó-válogatott Eb-bravúrja? Orbán Viktoré, Csányi Sándoré, MLSZ-elnökségi tagként egy kicsit az öné is vagy csak a szakvezetésé?

– Van egy vicces kollégám, aki azzal hívott fel a Norvégia elleni pótselejtező után, hogy az elnökségek közötti különbség döntött, ahogy az is kétségtelen, hogy amióta elnökségi tag vagyok, a férfiválogatott minden világversenyre kijutott.

Fotó: Koncz György / Népszabadság

Komolyra fordítva: ez nem a magyar futballból szervesen következő siker, inkább két jó választás következménye. Alapvetően Dárdai Pál és különösen Bernd Storck érdemének tartom a kijutást. Mondhatni, hogy őket az MLSZ választotta – de igaz, hogy Pintér Attilát is. A futballunk nem lett jobb az Eb-szerepléstől, ami történt, nem elfedi, hanem még jobban megmutatja a magyar labdarúgás válságát, hogy mekkora hiánya volt a tudásnak, és hogy az elmúlt évtizedekben az úgynevezett magyar futballszakma ellopta, elcsalta tőlünk a futballt, elhitette velünk, hogy tudja, mit csinál. Kellett egy ösztönös zseni meg egy tanult mester, akik németországi gyakorlat birtokában megmutatták, hogy ezzel az állománnyal is lehet sikert elérni. Nem hiszem, hogy Storck a világ legjobb edzője lenne, de nálunk egy hasonló sem volt az elmúlt évtizedekben. Talán valamekkora szerepe volt a körülmények javulásának is, bár sem a stadionok, sem a franciaországi luxushotelek nem játszanak a pályán, a felkészülés kétségtelenül zavartalanabb volt.

 

– A válogatott szereplése a stadionépítési programot is legitimálta?

– Ami az Eb alatt történt idehaza, szerintem nem alkalmas politikai haszonszerzésre. Törésvonalat a foci addig jelentett, amíg csak kudarcok voltak, a siker elmosta őket. Megszűntek a különbségek, ami nagy dolog, hiszen még a Combino villamosok megítélése is pártszimpátia-függő volt. Orbán Viktort senki sem szerette meg jobban az Eb miatt, a stadionprogram megítélése továbbra is ellentmondásos, de abban igaza van Mráz Ágoston Sámuelnek, hogy a kormányfő zoknit húzhatott az Achilles-sarkára.

– Sportszárat.

– Még jobb! A válogatott sikere átmenetileg talán tompít a sta­dion­építések bírálatán, de – maradva a példánál – a sportszár nem véd meg minden sérüléstől.

– Annál inkább, mert Felcsúton a stadionnál is több pénzből sportcsarnok épül fedett pályával. Ehhez mit szól?

– A Budapesti Labdarúgó Szövetség társadalmi elnöke is vagyok, amikor a fejlesztéseken gondolkodtunk, itt is előkerült, hogy kellene egy nagy, fűthető csarnok, ahol télen focizhatnak a gyerekek. Én annak örülnék, ha Budapesten is épülhetne ilyen, ahogy a felcsútihoz hasonló háromezres stadion is a fővárosban lenne igazán jól használható, például női válogatott meccseken.

– Az, hogy a magyar futballfőváros egy 1800 lelkes falu, ráadásul a miniszterelnök lakóhelye, politikai értelemben nem öngyilkosság?

– Azt szoktam mondani, hogy ebben biztosan nincs politikai számítás. Orbán Viktor és a futball kapcsolata a szenvedély szóval írható le. Szokás őt a legtudatosabban kalkuláló, ha tetszik, a leginkább számító politikusnak tartani, a labdarúgás iránti elkötelezettségére azonban ez nem jellemző, politikailag könnyen támadható döntéseket is hoz. Úgy gondolja: minden miniszterelnöknek lehet egy ilyen szenvedélye, vagy mondjuk úgy, elhivatottsága.

– Megnéztük volna, mi történik, ha Gyurcsány tízmilliárdért futópályát épít Pápára. Orbánnak miért nézik el mégis, ami Felcsúton történik? A jobboldalon beárazták, hogy ezzel együtt kell őt szeretni

– Egyrészt a futballszenvedély sok más embert is fűt. Nem biztos, hogy hasonló támogatást élvezne, ha bélyeggyűjtőszentélyeket építene.

Másrészt egészen más lesz a megítélése, ha elhagyja a politikai szerencse vagy fordul a széljárás. Akkor, utólag biztos sokan hibaként, zokni nélküli Achilles-sarokként fognak tekinteni erre. Addig viszont elfogadják.

– És mikor fordul a széljárás? Mintha szélcsend lenne: a Fidesz utcahosszal vezet.

– Szerintem nem vezet utcahosszal, és nem lefutott a 2018-as választás. A Fideszt a teljes népességben 25-30 százalékra mérik, ez nem az a támogatottság, amivel hátra lehet dőlni. Hat év kormányzás után komolyan számolni kell az amortizációval, és azokat, akik elpártoltak, nehéz visszaszerezni. Másfél-kétmillió szavazóval is lehet választást nyerni a magyar választási rendszerben, de csak akkor, ha a baloldal megint eltöketlenkedi a felkészülést, a Jobbik pedig nem tud kormányképes alternatívát állítani. Ha nem így történik, simán előállhat, hogy a Fidesznek nem lesz abszolút többsége. Valószínűleg másnak sem, és akkor egy új világ jön: koalí­ciót kell kötni valakivel, aki azt mondhatja, jó, de ne Orbán Viktor legyen a miniszterelnök. Nem olyan megcsontosodott, befagyott a magyar politika, mint amilyennek látszik.

– 2012-ben hasonló beszélgetéseket folytattunk: semmi nincs ­lefutva...

– Aztán jött Bajnai Gordon. Mielőtt belépett volna a színre, a Fidesz 21, az MSZP 15 százalékon állt a Mediánnál. Bajnai megjelenésével a sakktáblán a baloldal olyan rejtvényt kapott, amit nem tudott megoldani. Ha az MSZP összefogás, azaz Bajnai és Gyurcsány nélkül vághat neki a választásnak, akkor valószínűleg nincs kétharmad, a DK nincs bent a parlamentben. Nem így alakult, és a megoldhatatlan helyzet máig fennmaradt.

– Vezetője pedig továbbra sincs a baloldalnak – szemben a Jobbikkal.

– Ez a Jobbik egyetlen előnye, meg az, hogy még nem volt kormányon. Minden más ellene szól: a radikális múltja, a megkérdőjelezhető kormányzóképessége, az, hogy nincs véleményvezéri háttere, mainstream médiája, nincsenek volt – azaz visszaszerezhető – szavazói, el kell vennie másoktól, leginkább a Fidesztől.

Fotó: Koncz György / Népszabadság

– Az idő a Jobbiknak dolgozik? Sok fiatal szimpatizánsa van, a Fideszről lemorzsolódók is nagyobb arányban választják, mint a baloldalt.

– A Jobbik stratégiája – amit mérséklődésnek szoktak leírni, én inkább fideszesedésnek hívom – arról szól, hogy a párt megváltoztatja a pozícióját. Olyan pozícióba akar lépni, ahol ott van vagy ott volt a Fidesz.

– Helycsere?

– Nem, mert a Fidesz nem lépett ki a szélsőjobboldalra, csak nyújtózkodik. De a Jobbik nyilvánvalóan a Fidesz helyére tör, ahogy a Fidesz 1993 után az MDF-ére. Csak akkor a demokrata fórum szétbomlóban volt, most meg van egy potens kormánypárt. A Jobbik stratégiája két pilléren nyugszik: a Fidesz meggyengülésén és a baloldal impotenciáján, mert ha a baloldal feltámad, akkor elviszi a protestszavazók nagy részét.

– Lehet erre, azaz külső tényezőkre alapozni?

– Nincs jobb. A másik lehetőség az lett volna, hogy a Jobbik marad ott, ahol volt, biztosan bejut a parlamentbe, de a 15-20 százalékos üvegplafont nem tudja áttörni. Szélsőséges politikával ennél többre nem lehet vinni.

– Biztos, hogy ez így is marad? Ausztriától Franciaországig mondhatunk ellenpéldákat.

– Az Európában sikeres radikális pártok is elmozdultak középre: az osztrák Szabadságpárt és a francia Nemzeti Front is „néppártosodott”. A Jobbiknak elsősorban a formai radikalizmusát kellett leküzdenie, ez zavarta a szavazókat, például a zászlóégetés. Az viszont nem, ha valaki azt mondja, hogy át kell gondolnunk az Euró­pai Unióhoz való viszonyunkat.

– Lázár János mondata – hogy nem tudna az uniós tagságunkra szavazni – nem zavaró?

– Nehezen tudok megbirkózni a Lázár-jelenség értelmezésével, noha vannak nem a sajtóból származó értesüléseim is. Hol úgy tűnik, ő a kormány legfontosabb embere, Orbán jobbkeze, a kijelölt utód, most a stratégiai kabinet irányítását is megkapta, közben van egy csomó olyan megjegyzése, amivel tudatosan ellenpontozza a kormányfőt, akár a vasárnapi boltzárra, a halálbüntetésre, az unióból való kilépésre gondolunk.

Ezek nem elszólások, valamiféle konfliktusra utalnak. Az sem lepne meg, ha Lázárból holnapra politikai hulla lenne, de az sem, ha miniszterelnök.

Mindent megtettem, hogy értsem a helyzetet, a legtöbb érintettel beszéltem róla, mégsem áll össze a kép. Abban sem vagyok biztos, hogy a Fideszben van a jövője, olyan nagy körülötte a bizonytalanság.

– Ahogy az ön szerepe körül is érezni ilyet. Említette, hogy első kézből szerzi az információit, nem a sajtóból, ez nem megszokott elemzőknél. Másrészt a korábban az egyrészt-másrészt mondatok, a véleménynélkülisége miatt támadott Török Gáborról mostanság azt hallani: jobbikos.

– Ezt könnyen meg tudom magyarázni. Túl azon, hogy érdekel, mi van a döntések mögött, ez a munkám is. Sólyom László mandátumának lejárta óta nem adok tanácsokat politikai szereplőknek, és ez így is marad, amíg nem találok olyat, akinek igazán szívesen adnék. Tanácsadói tevékenységem egy évtizede az ­üzleti élet felé mozdult: abból élek, hogy gazdasági szereplőknek politikai értelmezést adok. Szerintem ezt nem lehet egyszerű újságolvasóként megtenni, mert a politika igazán lényeges eseményei gyakran a paraván mögött történnek. Azt gondoltam, ha nem valakinek a tanácsadója vagyok, könnyebben tudok partneri viszonyba kerülni politikusokkal, rendszeres háttérbeszélgetéseket kérni.

Fotó: Koncz György / Népszabadság

– Nekik miért jó ez?

– Mert így talán az ő értelmezésük is bekerül az elemzésbe. Ez persze forráskritikát igényel, néha próbálnak megvezetni, de mégis azt tapasztalom, hogy nyíltabban beszélnek velem, mint egy újságíróval, mert ezekből a beszélgetésekből nem lesz cikk. Ráadásul alapvetően a jelenség érdekel, nem a konkrét eset. Vannak politikusok, akik egy-egy döntésük előtt vagy után felhívnak, és elmondják, mi a mozgatórugó. Ez nagyon hasznos.

– Vona Gábor is csak egyike azoknak a politikusoknak, akikkel elbeszélget?

– Igen, a Jobbik politikusai közül ráadásul az egyetlen.

Illetve ­Novák Előddel sikerült még nemrég valamivel hosszabban beszélnem egy tévéstúdióban, miután eltávolították a frakcióból.

– Tanácsokat tehát nem ad Vonának?

– Ha ő vagy bármelyik másik politikus megkérdezi a véleményemet, természetesen elmondom, de nem vagyok sem Vona Gábor, sem más politikus tanácsadója. Nem tartanám egyébként ördögtől valónak, hogy az legyek, de ha így lenne, biztosan nem titokban tenném. Lám, még abból is hír lesz, ami nem igaz, hogy lehetne elhallgatni a valóságot. Idevágó történet, hogy az UD Zrt.-botrány kitörésekor behívtak két politológust a köztévébe elemezni, Somogyi Zoltánt és Giró-Szász Andrást, mindketten zavartan és kényszeresen sajtóhírekre hivatkoztak, amikor beszéltek. Évekkel később a bíróságon találkoztak a történet aktív szereplőiként. Ezt nem érdemes csinálni.

– Szóval ne higgyük el, amikor azt halljuk, akár jobbikos képviselőjelölt is lehet.

– Semmiképp. Biztos, hogy nem leszek az.

Falusi iskola

„Azt szoktam mondani, hogy nem tudtam teljesíteni az egyetlen választási ígéretemet, a 71-es út forgalmának csillapítását, és levontam a konzekven­ciát” – von mérleget a politológus, aki lakóhelyén, a Balatonfüredhez közeli Aszófőn négy évig önkormányzati képviselő volt. Valójában csak belekóstolt a helyi politikába, nem akart még egy ciklust vállalni. 2014-ben egyébként is jött a fülkeforradalom: az ácsként dolgozó polgármestert egy kertész váltotta, és a négytagú testület is szinte teljesen kicserélődött.

Török fontos tapasztalatnak tartja, hogy mennyire másként jelennek meg a politikai döntések a közmunkától a közműszolgáltatókig egy 400 lakosú településen, mint a fővárosban. Mint ahogyan érdekes kampánytapasztalatokat is szerzett. „Azt mondják, hogy a pártok felszántják a vidéket. Szó sincs erről. Lehet, hogy minket kerülnek ki, de 2008 óta lakom Aszófőn, azóta egyszer járt ott párt képviselője: az LMP-é.” A Balaton-felvidéki településre 2010-ben még az átélt fideszesség volt jellemző – mondja –, és bár a szavazatarányok nem sokat változtak azóta, a lelkesedés elmúlt vagy csökkent, inkább az alternatívahiány miatt maradt a többség a kormánypárt mellett.

– A veszprémi időközi választáson majdnem elindult.

– Hiba volt.

– Miből fakadt?

– Erre mondják, hogy akkor jó ötletnek tűnt. Ma is el tudom mondani, mi vonzott: megnéztem volna belülről, független szereplőként egy fontos választási kampányt. De a pártok észhez térítettek: még magam sem döntöttem, de Vona Gábor már bejelentette, hogy támogatnak, Schiffer András felhívott, hogy ők is ezen gondolkodnak, kerestek a Fideszből is, hogy indulok-e, közben Simicska Lajos is bejelentkezett, és ezt nem tudtam ­uralni. Bizonyos értelemben alulértékeltem a szerepemet.

– Úgy tűnt, eljátszott a lehetőséggel, hogy politikus lesz.

– Nem akarok hazudni, bennem is felvetődik néha, hogy milyen nagyszerű politikus lennék – szerintem mindenkinek, aki figyeli a magyar politikusokat, eszébe jut, hogy tudná ezt jobban csinálni. Nálam jobban kevesen tisztelik jobban a politikusokat, szerintem rettenetesen nehéz és lélekölő a munkájuk, ezért tényleg nem lenézően mondom, hogy azt az életformát, a szükséges agyi redukciót, a gondolkodásról való lemondást, a mindent felülíró lojalitást, a szabadsághiányt nehezen tudnám elviselni. Nem sok olyan politikai szerep van, amelyben hasznosabb munkát tudnék végezni, többet értenék a világból és jobban érezném benne magam, mint most.

– Nemrég egy előadáson arról beszélt, hogy a House of Cards (Kártyavár) mennyivel valóságosabban mutatja be a politika világát, mint a tíz évvel korábbi sikersorozat, a túlidealizált Az elnök emberei.

– Bár a House of Cards túlzásba viszi a cinizmust, így van. A politikának sajátos szabályai vannak, stratégiai játék, a mozgatórugója a hatalom, az, hogy valami hozza vagy viszi a szavazatot. Ez az amit igazolható módon lehet elemezni. De a politika nem csak ez.

Fotó: Koncz György / Népszabadság

– Korábban, elemzőként, mégis csak az előbbi szemponttal foglalkozott, sokat is bírálták ezért.

– Mert igazolható állításokat a politikai siker, a hatékonyság szempontjából lehet megfogalmazni. Ami azon túl van, az értékrend kérdése, politikai vélemény. Kétségtelen, amióta azt gondolom, hogy a nyilvánosságnak szóló politikai elemzés halott, azóta gyakrabban engedem meg magamnak, hogy elmondjam, mi tetszik és mi nem. De ez már politika, nem elemzés.

– A nyilvánosságnak csak a politika maradt?

– A politika kiterjesztette a hatalmát a médiára, megölte a médialogikát, de legalábbis jól áll ebben a küzdelemben, és megszüntette az autonóm elemzői logikát is.

– A politika? Nem Orbán Viktor terjesztette ki a hatalmát mindenre?

– Nem hiszem, hogy ő egyedül. Kétségtelen, hogy Orbán Viktornak van a legnagyobb szerepe ebben, ahogy szinte mindenben a magyar politikában. A miniszterelnök a politika alrendszerének tartja a médiát, amely elősegítheti vagy hátráltathatja a politikai szereplők sikerét. Ugyanezt gondolja szerintem rólunk, a beszélő fejekről is. Azon a minimális szinten, amennyire fontosnak tartja a szerepünket,

úgy gondolja: „Ne bízzuk a véletlenre, inkább a mi emberünk üljön ott”.

Orbán ezzel mintát teremtett, és szerintem ez ma már konszenzusos vélemény a magyar politikában. Nem hiszem, hogy ez a gondolkodás meg fog változni.

– Az Orbán utáni jobboldalon sem? A Magyar Nemzetnek már arról­ beszélt.

Nem tudjuk, az mikor jön el. Nagyon más jobboldal lesz az, Orbán Viktornak hosszú lesz az árnyéka. Ha valaki ilyen tartós sikerszéria után bukik el, nagyon sok rom és törmelék marad utána. Lesz még a jobboldal olyan válságban, mint amilyenben most a baloldal van. Ez nem vágyakozás, hanem prognózis.

– Szabad-e arról beszélni, hogy lépjünk ki az Európai Unióból?

– Szerintem igen. Elfelejtjük, hogy az Európai Unió nem egy ezeréves birodalom, a megtartása nem önérték.

Még egy ezeréves birodalomé sem feltétlenül az, de egy olyan politikai konstrukció esetében, ami teljesen más volt harminc évvel ezelőtt, mint most, lehet arról beszélni, jól működik-e a jelenlegi formájában, és ott van-e a helyünk. Szabad, sőt kell erről vitatkozni. Az én viszonyom is ambivalens az Európai Unióval. Ha valami megkérdőjelezhetetlenné, dogmává válik, elveszítjük a mellette szóló érveinket. Sohasem értettem, hogy magukat liberálisnak gondoló emberek hogyan ítélhetnek vitaképtelennek bizonyos álláspontokat. Ez a hozzáállás vezetett oda, hogy elkezdtek engem nácizni, miután meghívtuk az egyetemre vitázni Vona Gábort és Gaudi-Nagy Tamást. Ahelyett, hogy vitában próbálták volna legyőzni őket, inkább a vitavezetőt akarták kizárni a szalonból.

– Ez csalódás?

– Huszonéves koromban az SZDSZ frakciója mellett kezdtem el dolgozni, és csalódás volt megélnem, hogy mennyire különböznek a szavak és a tettek a liberális táborban. Magamat XIX. századi értelemben vett nemzeti liberálisnak gondolom – ennyiben valóban benne vagyok érzelmileg –, és el sem tudom képzelni, hogy valakinél a liberalizmus a szabad vita tagadását jelentse.

Fotó: Koncz György / Népszabadság

– Nemrég egy vezető baloldali politikustól hallottuk: az ideális miniszterelnök-jelölt párton kívüli, sikeres, külföldön már bizonyított. Mint Dárdai Pál. Dárdai legyőzné Orbánt?

– Könnyen lehet. Talán Király Gábor is. De kizártnak tartom, hogy bármelyikük elkövetné azt a hibát, hogy népszerű, mindenki által kedvelt emberként belépjen a teljesen más logikával működő politikai térbe.

– És ha eltekintünk a személyüktől, az látszik, hogy milyen karakterre van szükség? A Jobbikkal kapcsolatban említette a fideszesedést, Vona Gábor esetében az a kérdés: megverheti Orbán Viktort egy wannabe Orbán? Vagy egy antitézisre van szükség, mint amilyen Medgyessy Péter volt?

– Az a vicc, hogy bárki megverheti. Jó, Falus Ferenc talán nem, de neki is inkább a politikai szituáció miatt lett olyan a megítélése, amilyen. Amit meg lehetett csinálni 2002-ben, azt meg lehet tenni 2018-ban vagy 2022-ben is. Fontos a miniszterelnök-jelölt személye, de fontosabbnak tartom a konstrukciót, ami mögötte van. Bár van igazság abban, hogy ha ketten csinálják ugyanazt, az nem ugyanaz, ha ismét az egyébként nem egységes baloldalt próbálják mesterségesen egységesíteni, az szerintem ugyanoda vezet, mint 2014-ben. A politika alapvetően munkán alapul: ha a munka nincs elvégezve, a legjobb jelölt is vereségre van ítélve.

Meccs a macsópályán

„2005 óta Csányi Sándor tanácsadója vagyok, sok mindenről beszélgettünk, a futball is gyakran előkerült” – idézi fel Török Gábor, hogyan került a Magyar Labdarúgó Szövetség közelébe. Negyven éve néz meccseket („nem Orbán Viktor miatt szerettem meg a labdarúgást, mint néhányan a VIP-páholyokban”), és miután az OTP-vezér 2010-ben az MLSZ elnöke lett, a politológus többször jelezte neki: a női fociban van fantázia.

Török korábban is figyelte a női futballt („szombathelyi vagyok, a Viktória FC a legsikeresebb vidéki klub”), és idővel azt vette észre, jobban érdekli a női világbajnokság, mint a párhuzamosan futó Copa America. „Kicsit olyan, mint a férfi futball volt a két világháború között: nem olyan jó a focisták állóképessége, így technikásabb a játék” – mondja „a már-már feminista” politológus, aki szerint a nők esélyegyenlőségéhez „a macsóvilág központját kell megtámadni”. „A férfidominancia nálunk elsősorban a politikában, a szexben és a fociban jelenik meg, ezek férfilogikára vannak felépítve. Azt gondoltam, a politikán nem tudok alakítani, a szexben mit tudnék én tenni, de a fociban lehet változást elérni”.

Csányit meggyőzte, 2012-ben megbízták a női labdarúgás fejlesztési programjának elkészítésével, most az MLSZ női bizottságának elnöke. Török szerint a női futball az űrkutatáshoz hasonlít: hónapról hónapra olyan dolgok történnek meg, amelyekre korábban nem is gondoltak. A fejlesztési program lényege, hogy az első és a másodosztályú férfi csapatoknak kötelezővé tették a lány utánpótláscsapatok indítását. „Felcsúton is, ami többszörös macsóvilágközpont, megjelentek a lányok. Nem mondom, hogy mindenhol imádják őket, de ott vannak.” Néhány év alatt többszörösére nőtt az igazolt játékosok száma – a gyerekekkel együtt ma húszezren vannak –, az U15-ös csapatok száma tízről ötven fölé emelkedett, és jövőre akár a százat is elérheti, miután az NB III-ban is támogatás jár majd a lány utánpótláscsapat indításáért. Van honnan felzárkózni: a magyar női válogatott 1985-ben az első meccsén megverte a németeket, egy éve 12-0-ra kapott ki tőlük. A bajnoki döntőn (FTC–MTK) ezren voltak, a ferencvárosiaknak férfiakból álló szurkolói klubja van, „20-30 srác, rajonganak a csajokért, végigéneklik a meccset, szól a Hajrá, ­fiúk!, mert saját nóták azért még nincsenek, ami a Fradi-pályán szól, az megy a lányoknál is”.

NOL Piactér
Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.