Audi-ügy: a tanúk kiálltak a megvádolt zöld vezető mellett

A Tiszántúli Természetvédők Társulata vesztegetéssel vádolt elnökének debreceni büntetőperében ma tanúkat hallgattak meg, többek közt tanúskodott Nagy Tamás politikus is.

Tanúk meghallgatásával folytatódott ma a vesztegetéssel vádolt Zsák Ferenc Tibor büntetőpere a Debreceni Törvényszéken. A bíróság a Tiszántúli Természetvédők Társulata (TTT)  tagjait hallgatta meg, akik egybehangzóan azt állították: sem az Audi, sem más cégek esetében nem pénzszerzésre törekedtek. Mint mondták, korábban is kötöttek megállapodásokat különböző cégekkel, de ezeket nem az motiválta, hogy pénzért elálljanak a pereskedéstől. A TTT kihallgatott tagjai kiálltak Zsák Ferenc Tibor mellett, s azt állították, hogy a zöld vezető nem követett el bűncselekményt.

A bíróság meghallgatta Nagy Tamást, a TTT egykori alelnökét, aki azt mondta: az Audival folyó tárgyalásokat már nem követte nyomon szorosan, mert akkor már politikai tevékenységbe kezdett, így csak telefonon beszélt az ügyől, annak részleteit kellő mélységben nem ismeri. Annak idején Nagy Tamást az LMP Hajdú-Bihar megyei vezetőjeként ismerte meg a debreceni közvélemény.

Mint beszámoltunk róla: a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) 2012-ben vesztegetés megalapozott gyanúja miatt tett vádemelési javaslatot a győri Audi-gyár bővítését megakadályozni próbáló TTT elnöke ellen. Az 1957-ben született Zsák Ferenc Tibor által egy személyben vezetett, húsz éve működő egyesület a bíróságon támadta meg 2011-ben a gyár környezethasználati engedélyét, ám közben tárgyalt az Audival, s a vád szerint 200 millió forintot kért azért, hogy visszavonja a fellebbezését a környezethasználati engedéllyel kapcsolatos bírósági eljárásban. A pénzt támogatási szerződés alapján, öt évre elosztva kérte. Az Audi elfogadta az ajánlatot, aláírta a szerződést, de a tárgyalás során értesítette a rendőrséget, majd feljelentést tett.

A vádirat ismertetése során a múlt heti tárgyaláson az ügyész közölte: Zsák Ferenc Tibor tévedésbe ejtette az Audit azzal, hogy a gyár céljaira kijelölt ingatlan természetvédelmi értékét túlbecsülte, és így jogtalanul próbált anyagi forrást szerezni.

A vádlott a tárgyaláson tagadta bűnösségét, és a saját védelmében több mint két óra hosszan olvasta föl írásbeli vallomását, majd a bíróság kérdéseire is válaszolt. Védekezésének lényege az volt, hogy ő maga vagyontalan ember, a TTT-től soha nem vett föl bérjellegű juttatást, és az Audi esetében nem a pénzszerzés, hanem a természetvédelmi értékek megóvása volt a célja.

A zöld vezető tárgyalása december 4-én folytatódik.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.