Átlátszó: Így akadályozták a 'cukros' cégháló felderítését

Újabb, az Átlátszó birtokába került dokumentum bizonyítja, hogy Somos Katalin, a Kiemelt Ügyek Igazgatóságát irányító főigazgató személyesen hozott olyan döntést, amelynek következtében nem sikerült felderíteni egy „cukros" céghálózatot, amelynek egyik tagja egy évek óta számlagyárként működő társaság volt - olvasható a kiszivárogtató portál csütörtöki cikkében.

A KÜIG revizorai 2010 októberében fordultak kérelemmel a főigazgatóhoz a román adóhatóság megkeresése nyomán - írja az Átlátszó. A román fél szerint két magyar cég, az Alavita Kft. és a Bender-Log Kft. egy fiktív román cég, az Alin World s.r.l. részére értékesített (papíron) magyar társaságoktól vásárolt cukrot. Az ügyletben szerepet játszó magyar cégek egy részénél ekkor már vizsgálat folyt. Mindezek alapján a KÜIG engedélyt kért a két társaság 2009 második negyedévi bevallásainak utólagos ellenőrzésére.

Az Átlátszó szerint a főigazgató 2011. februári „leirata" megtagadja az engedélyt, arra hivatkozva, hogy az ügylet volumene – 14 millió forintról volt szó – nem teszi indokolttá a központosított ellenőrzést. Egyúttal az iratokat is visszaküldi, ezzel lényegében teljesen ellehetetlenítve a további vizsgálatot. Így az ügy még a területileg illetékes főigazgatósághoz sem kerül át. Holott a szereplők nem kispályás játékosok: az Alavita Kft. 2009-2010-ben 1,5 milliárd forint bevételt ért el, néhány milliós veszteség mellett. A cég ellen 2012 óta végrehajtást folytat a NAV, és – mivel sem a cég, sem a képviselője nem található – tavaly ősz óta az Alavitával szemben cégtörvényességi eljárás is folyik.

A Bender-Log Kft és a Bender-Log Zrt. ellen – szintén a NAV kezdeményezésére – 2012 óta felszámolási eljárás folyik, a kft 2012 óta szerepel a 100 millió feletti adótartozással rendelkezők listáján. Az ügy harmadik szereplője, a Tranz-Action Hungary kft is belesimul a képbe: 2012 óta szintén szerepel a 100 milliós adótartozók listáján – már 2008-ban végrehajtás volt érvényben a céggel szemben -, és 2011 nyara óta a Tranz-Actionnál is felszámolási eljárás folyik - értesült a kiszivárogtató portál.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.