A védők beszédeikben ízekre szedték magát a büntetőeljárást is, a vádiratot is.
Többen koncepciós pernek minősítették az egészet, amelyben a gombhoz – a kipécézett személyek büntetőeljárás alá vonásához és elítéltetéséhez – igyekeztek varrni a kabátot.
A bírósági szakaszban azok a vádlottak, akik a nyomozás során részben saját magukat is, de főleg másokat terhelő tényfeltáró vallomást tettek, kivétel nélkül azt hangsúlyozták: nyomást gyakorolt rájuk a nyomozó hatóság. Állításuk szerint a nyomozók megmondták, kire akarnak terhelő vallomást hallani, és érzékeltették, hogy a kihallgatottak akkor mehetnek haza, ha ezt megteszik.
A védők szerint számos szakmai hibát követtek el a nyomozók:
nem szembesítették az egymásnak ellenmondóan valló tanúkat és gyanúsítottakat.
Bizonyos szálakat és személyeket egyszerűen figyelmen kívül hagytak a vallomásokban. Menet közben többször megváltozott a vád: egyszer szükségtelennek mondták azokat a szerződéseket, amelyekre nagy pénzeket fizetett ki a BKV, másszor túlárazottnak. A tárgyalásra megidézett tanúk vallomásából az derült ki, hogy Hagyóék előtt, Aba Botond vezérigazgatói időszakában is ugyanilyen volt a gyakorlat, hasonló maradt Kocsis István vezérigazgatósága alatt, aki Hagyóék ügyében a följelentést tette, sőt, ma is ugyanez megy a BKV-nál – csak most nem fűződik politikai érdek, hogy följelentést tegyenek.
Megdőlt a leglátványosabb vádpont, a nokiás doboz ügye,
amelyben Balogh Zsolt egykori megbízott vezérigazgató egyedüli, de többféleképpen előadott vallomása szerint 15 millió forint kenőpénzt adott át Hagyónak. Balogh visszavonta ezt a vallomását, bocsánatot kért Hagyótól.
A per során mindenki sűrűn kérte a bocsánatot társaitól, aki valamilyen mértékben beismerő – és másokat is terhelő – vallomást tett a nyomozás idején. Mivel a bíróság előtt minden lényegesebb szereplő megváltoztatta vallomását, az ügyészség a nyomozati vallomásokra, mint egybefüggő, életszerű történetekre alapozta vádjait, a kényszervallatás látszatát pedig azzal igyekezett eloszlatni, hogy a számítógépes adathordozókból kinyert e-mailes levélváltásokból írásbeli bizonyítékokat is keresett a vallomások állításaihoz. Vagyis, szándékuk szerint egy elmarasztaló ítéletet a kezdeti beismerő vallomásokra és az őket igazoló belső levelezésre lehet alapozni.
|
| Fotó: Ujvári Sándor / MTI |
Az utolsó szó jogán Hagyó Miklós rövid és elegáns védőbeszédet tartott. Az idő és az igazság jó barátok – mondta, és hozzátette: hat éve, mióta eljárás folyik ellene, hisz abban, hogy ártatlan, és ez a tény idővel a hatóságok számára is egyértelművé válik. Mint mondta: mostanra kiderült az igazság; nem követte el, amivel vádolják.
Ártatlan, ezért kéri a törvényszéket, hogy az összes ellene emelt vád alól mentse fel.
Antal Attila pályája csúcsának tartja, hogy a BKV vezérigazgatója lehetett. Nem tudni, mondta, kik azok, akik ilyen helyzetbe hoztak ártatlan embereket. Újfent elnézést kért azoktól, akiknek a nyomozati beismerő vallomásával kárt okozott. Azzal magyarázta ezt, hogy szorult helyzetben az ember menekülni próbál, rövid távú reakciói miatt rossz döntéseket hoz. Ő is a felmentését kérte.
Mesterházy Ernő nem jelent meg a tárgyaláson, írásban sem kívánt élni az utolsó szó jogával.
L. Ottó, Hagyó egykori sajtósa viszont másfél órát beszélt, és egy kézikocsin behúzta a terembe a 110 ezer oldalas peranyag egy másolatát. Láthatólag elsősorban a bűnszervezet minősítéstől félt, és azt igyekezett bizonyítani, hogy sem a beismerő vallomásokban, sem az azokhoz kapcsolódó levelezésben nincs bizonyíték, hogy ő egy szervezett csoport nevében nyomást gyakorolt volna a BKV vezetőire.
L. Ottó szerint az maga a kapitalizmus, hogy kivesznek pénzt, mert teljesítették a szerződést. Szerinte az ügyészség nem határozhatja meg, mi előnytelen szerződés, és a bíróságnak sem feladata ennek megállapítása. Az is teljesen jogszerű, hogy bizonyos szerződések csak szóban jöttek létre, mégis fizettek értük. Az ügyészségnek semmi köze ahhoz, hogy őneki mennyi a fizetése. Mint mondta, Hagyó Miklósról mindenki tudta, hogy vagyonos ember, a vagyonát törvényes úton szerezte, és nincs szüksége a pénzre. Ha valamit finanszírozni akart, azt megtehette a magánvagyonából – és meg is tette.
M-H. Éva elsírta magát a tárgyaláson. Megviselte a többéves eljárás,
amelynek szerinte köze lehet ahhoz is, hogy az édesapja fiatalon meghalt.
Ő maga is nehezen tudta túlélni, volt idő, amikor arra gondolt, véget vet az egésznek, mert az ő elvesztése rövidebb ideig fáj a családjának, mint a méltatlan eljárás. A férje, a gyermekei, a jövőbe vetett hite miatt igyekezett megvédeni az igazságát – hogy nem követett el semmit. Nyomozati beismerő vallomásáról szólva azt mondta, határozott nyomásra működött együtt a nyomozókkal. Nem megúszni akarta, amit elkövetett, hanem mint ártatlan, szabadulni igyekezett. Akkor még nem tudta, hogy a nyomozók becsapták, hazugság, árulás és kiszolgáltatottság kísérte végig az eljárást. Bízik benne, hogy a bíróságon már nincs hierarchia, katonai szervezet, itt már csak a jogi érvek számítanak – ártatlansága miatt fölmentik.
R. Miklós utolsó szó jogán írt szövegét a bíróság elnöke olvasta fel. Három rövid állítást tett benne. Az Alkotmánybíróság határozata ellenére az Országos Bírói Hivatal nem helyezte vissza a pert Budapestre – ennyiben érvényesül a jogállamiság. A nyomozati eljárásban számos vallomás szólt
Demszky Gábor akkori főpolgármester ellen – akit azonban még tanúként sem hallgattak ki, miközben tanácsadója, Mesterházy Ernő másodrendű vádlott lett.
Schiffer András interpellációjára a parlamentben adott válaszból az derült ki: Demszky meggyanúsítása valamiért nem volt politikai elvárás. Az ügyészség kommunikációs győzelmet kívánt aratni – ehhez képest a vád tanúiból a védelem tanúi lettek a bírósági eljárásban.
Valamennyien hangsúlyozták:
az eljárás öt évet elvett az életükből.
Többüknek ráment az egészsége, a családi élete, van, aki azóta sem kap állást, másnak a cége megbízást. Van, aki családot alapítana – de nem mer, míg jogerősen le nem zárul ez az ügy.
