galéria megtekintése

Arra akarták rávenni, hogy valljon Gyurcsányra

24 komment


Rab László

Zárkanaplót írt a Sukoró-per egyik elítéltje. Az egykori Bibó-szakkollégista, a Fidesz korábbi szóvivője azt írja: inkább él egy rosszul szervezett demokráciában, mint egy jól működő diktatúrában.

Egy hajdani Bibó-szakkolégista – akit Orbán Viktor és Kövér László engedett be a Fidesz "előszobájába" – zárkanaplót írt, miután bűnsegédként első fokon három és fél év börtönre ítélték a Sukoró-perben.

Fotó: Földi Imre / Népszabadság

Császy Zsolt, a magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. egykori értékesítési igazgatója előzetes letartóztatásának három és fél hónapját dolgozta fel Az Orbán-rezsim börtönében című könyvében, amelyet hétfőn mutattak be Budapesten a Szakszervezetek székházában. A bemutatón jelen volt az a "célszemély", Gyurcsány Ferenc egykori miniszterelnök is, aki miatt lefolytatták a "koncepciós pert". Melynek végén a sukorói telekcsere ügyében Tátrai Miklóst, az MNV volt vezérigazgatóját is négy évre ítélték.

 
– Császy Zsolt egy koncepciós persorozat egyik perének főszereplője

– mondta a kötetet kiadó Debreczeni József, a Demokratikus Koalíció alelnöke, és hozzátette, itt is előbb volt meg a "bűnös" (Gyurcsány Ferenc), és csak később született meg az ítélet.

– Orbán Viktornak 2006 óta eltökélt szándéka – jegyezte meg Debreczeni –, hogy ellenfeleit börtönbe juttassa, a feladatra olyan végrehajtók jelentkeztek, mint Balsay István, Budai Gyula vagy Papcsák Ferenc. Az ügyészség 2002 óta a Fidesz befolyása alatt áll, a bírói szervezetre 2010 után terpeszkedett rá a hatalom. A koncepciós ügyek (nokiás doboz, Sukoró-per) végül kulcsszerepet játszottak a 2010-es hatalomváltásban.

Császy dokumentumgyűjteménynek tekinti művét, amelyet a bemutatón kiegészített egy nemzeti zászlóval és egy mankóval is. Mindkettő nála volt a börtönben, ahol megismerkedhetett Hagyó Miklóssal, Hunvald Györggyel (akitől Hodorkovszkij börtönnaplóját kapta karácsonyi ajándékba) vagy Tasnádi Péterrel. Ügyét tudatosan torzították el, állítja könyvében, és többször arra akarták rávenni, hogy valljon Gyurcsány Ferencre, aki arra utasította munkatársait az amerikai befektetőkkel folytatott tárgyalások után: "Mindenki tegye a dolgát!"

Forrás: Földi Imre / Népszabadság

– Noha ezt a mondatot szerették volna úgy értelmezni, mint visszaélésre való felszólítást – mondta Gyurcsány Ferenc –, mégsem akadt ügyész, aki erre merte volna alapozni a gyanúsítást. A Sukoró-ügy egy volt a sok befektetési tárgyalás közül, protokolláris tájékoztatást kaptam, soha nem gondoltam, hogy az abban szereplő hivatalnokok bűncselekményt követtek volna el. A Császy-ügy tisztességes szándékú, hazájukat szolgáló emberekkel szemben lefolytatott eljárás. Császy Zsolt 1990 és 1993 között a Fidesz választott szóvivője volt, de elhagyta a pártot. Könyvében azt írta, erre felkaptam a fejem:

inkább él egy rosszul szervezett demokráciában, mint egy jól működő diktatúrában.

Gyurcsány szerint Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos 1442 ügyet kezdett vizsgálni Orbánék hatalomra kerülése után, 61 eset (4 százalék) végződött feljelentéssel, 7 jutott el a vádemelésig (fél százalék), és eddig kettőben született jogerős ítélet. De persze a nullához közeli eredmény is eredmény, jegyezte meg a Demokratikus Koalíció elnöke, a kreált ügyek segítették a Fideszt.

Forrás: Földi Imre / Népszabadság

Azzal, hogy közben hány ember életét tették tönkre, nem számoltak. Akiket megvádoltak, nem találnak munkát, bűnösként néz rájuk a környezetük. Le kellene zárni a politikai elszámoltatást, mert ez a választók dolga. Aki a politikai hatalmát arra használja fel, hogy az ellenfeleit börtönbe juttassa, politikai önkényt hajt végre.

Ezért egyszer majd Polt Péternek és Orbán Viktornak is felelnie kell.

Az elsőkötetes szerző végül arról is beszámolt, hogy az ügyészség két hónappal Gyurcsány mentelmi jogának 2011 szeptemberi felfüggesztése előtt "Gyurcsány Ferenc és társai" ügyében fordult kihallgatási kérelemmel az amerikai hatóságokhoz. Amikor azonban azt szerette volna megtudni, mik lehetnek azok a bizonyítékok, amelyeknek élete legszörnyűbb időszakát köszönheti, kiderült, hogy ilyenek "az elrendelő bíróságnál sem lelhetők fel." A per története az – foglalta össze tapasztalatait Császy –, hogyan csalják el az ember igazát.

- De nem félek a bűnözőktől – tette hozzá –, akkor sem, ha közhatalmat gyakorolnak.

Gyurcsányból nem kérnek, más pedig nincs

Gyurcsány Ferenc röpiratában közös baloldali platform és vezetés szükségességét vetette fel, hogy le lehessen győzni a Fidesz-kormányt. A demokratikus ellenzék több politikusa a háttérben azt mondta lapunknak: nem fognak beállni Gyurcsány mögé. Csuhaj Ildikó és Lencsés Károly írása: >>>

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.