galéria megtekintése

Áprilisra időzített káosz

Az írás a Népszabadság
2014. 03. 11. számában
jelent meg.


Szalai Anna
Népszabadság

Teljes bizonytalanságban a buszsofőrök és a karbantartók, a parlamenti választások napján venné át ugyanis a Volánbusz az első agglomerációs járatokat a jelenlegi üzemeltető BKV-tól.

Már készítenék a járművezetők áprilisi beosztását, csakhogy még nem tudni, ki megy át a Volánbuszhoz, és ki marad a fővárosi közlekedési cégnél.

Az Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ) kezdeményezésére hétfőn Szedlmajer László, a BKV vezérigazgató-helyettese tájékoztatót tartott az érdek-képviseleti vezetőknek. Nem jutottak előrébb.

A Volánbusz a főváros környéki települések közül Budakeszire, Budaörsre, Diósdra, Gyálra, Nagykovácsiba, Pécelre, Remeteszőlősre, Solymárra, Szigetszentmiklósra és Törökbálintra szállítja majd az utasokat, közel kétszázezer ember mindennapi tömegközlekedését kell megszervezni.

 

– A BKV-nak nincs hivatalos információja sem a tervezett ütemezésről, sem az egyes járatok lecseréléséről, de még az érintett vonalak pontos kimutatásáról sem – összegzi az elhangzottakat Nemes Gábor, az EKSZ elnöke, aki mindezek alapján úgy látja, hogy az agglomerációs járatok átvétele számtalan bizonytalansági tényezőt rejt.

Többek között nem tisztázott, hogy pontosan hány buszvezetőt és milyen munkaszerződéssel venne át a Volánbusz.

Hányan mehetnek át?

Az autóbusz-telephelyeken teljes a káosz. Az érintett buszvezetők nem tudják, hogy saját maguk jelentkezzenek-e a Volánbusznál, vagy a BKV, esetleg a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) gondoskodik az átvételükről a korábbi ígéretek szerint.

Közben a Volánbusz a buszgarázsokban kiragasztott tájékoztatókban azzal riogat, hogy „a társaság csak korlátozott számú jelentkezőt tud foglalkoztatni”.

Tisztázatlan még, hogy a Volánbusz milyen ütemtervben veszi át az agglomerációs járatokat a BKV-tól
Tisztázatlan még, hogy a Volánbusz milyen ütemtervben veszi át az agglomerációs járatokat a BKV-tól
Népszabadság

A helyzet tisztázásában Bolla Tibor BKV-vezérigazgató sem segít: „Társaságunk együttműködik a Volánbusz Zrt.-vel, de a folyamatot tevőlegesen nem segíti. A munkavállalók egyéni, de felelős döntést hozhatnak” – írja Nemes Gábornak címzett levelében, és egyúttal emlékeztet arra is, hogy a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium tavaly októberben állapodott meg a BKK-val abban, hogy az agglomerációs járatokat pályázat útján kiválasztott szolgáltatóval kell biztosítani.

A tárca erre irányuló szándékát Németh Lászlóné fejlesztési miniszter 2012 végén jelentette be, de az állami tulajdonban lévő busztársaságnak akkor még sem elegendő járműve, sem embere nem volt a feladatra. Két sikertelen tender után végül szeptemberben sikerült szerződést kötnie 167 új busz vásárlásáról. A BKK ekkor tette közzé az előminősített gyártóknak szóló felhívását.

Most akkor van megállapodás az átvételről vagy nincs? Miért váltanának a buszsofőrök önként, ha jogutódlással úgyis átveszik őket?

A BKK – minő meglepetés – a Volánbuszt hirdette ki nyertesnek. A szolgáltatási szerződést idén február 27-én írták alá. S ebbe állítólag azt is belefoglalták, hogy a Volánbusznak a korábban BKV-alkalmazásban álló munkavállalókkal kell ellátnia a szolgáltatást, vagyis 320 buszvezetőt átvesz a BKV-től.

Az átvétel két módon – önkéntes alapon és jogutódlással – történhet. A Volánbusz a telephelyeken ki is tette erre vonatkozó –215-225 ezer forintos nettó keresetet ajánló – felhívását. Ebből a bér nettó 145 ezer, a többi üzemanyag-megtakarításból, cafeteriából áll össze.

Az önkéntes átlépők számával csökken a munkáltatói jogutódlással áthelyezett járművezetők létszáma. Utóbbiak – hívja fel a figyelmet Bolla Tibor – a törvényi szabályozás szerint kerülnek a szolgáltató állományába.

A levél végén azonban felülírja a korábbiakat: „Egyelőre semmilyen megállapodás nincs megkötve, a jelenlegi egyeztető fázisban körültekintően és lehetőségeinkhez képest méltányosan járunk el.”

Most akkor van megállapodás az átvételről vagy nincs? Miért váltanának a buszsofőrök önként, ha jogutódlással úgyis átveszik őket? Ki tárgyal velük erről? – értetlenkedik Nemes Gábor, aki szerint az sem tisztázott még, hogy pontosan mely telephelyekről indulva végezné a Volánbusz a szolgáltatást, ki felelős a járművek tárolásáért, ki végzi ezeken a telephelyeken a kiszolgáló tevékenységet, a karbantartást, az irányítást?

Mindezen információk hiányában egyelőre lehetetlen elkészíteni a jövő havi munkabeosztásokat. A szakszervezet a BKV után Vitézy Dávidhoz, a BKK vezérigazgatójához fordult érdemi válaszokat kérve.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.