Amnesty Lázáréknak: Szabad utat a civil kontrollnak!

Az Amnesty International felszólítja a magyar kormányt, hagyjon fel a civil szervezetek és csoportok célkeresztbe állításával, és biztosítsa, hogy megfélemlítés nélkül gyakorolhassák az egyesülés- és a szólásszabadság jogát.
„Egy demokratikus társadalom nem képzelhető el civil kontrol nélkül, ezért fontosnak tartjuk, hogy kiálljunk a civil szféra szabadsága mellett. Szervezetünk is aktív kontrolt gyakorol, és számos területen együttműködik a Norvég Civil Alap által támogatott szervezetekkel, például a gyűlölet-bűncselekmények elleni közös küzdelemben" – mondta Jeney Orsolya, az Amnesty International Magyarország igazgatója az Orbán-kormány által a Norvég Civil Alap és annak kedvezményezettjei ellen indított támadásra reagálva.

A szervezet aggódik, hogy Magyarország újra megválasztott kormánya megpróbálja elhallgattatni azokat a civil szervezeteket, amelyek létfontosságú emberi jogi munkát végeznek, ezzel veszélyeztetve az egyesülési jog és a szólásszabadság érvényesülését.

A Norvég Civil Támogatási Alap pályázati programjának lebonyolítását végző négy alapítványt magába foglaló Konzorciumot az utóbbi időben komolyan átvilágították, ami azt sugallja, hogy a kormány célpontba akarja állítani a civil társadalmat azt állítva, hogy a pénzeket bizonyos politikai érdekek támogatására használják fel. Június elején állami hivatalnokok meglátogattak a négyből három olyan alapítványt, amelyek a Konzorciumot alkotják, azzal a céllal, hogy ellenőrizzék, hogyan használják fel a pénzeket a civil szervezetek. Erre válaszként a Norvég Külügyminisztérium bejelentette, hogy felfüggeszti a Magyarországnak szánt pénzek folyósítását az Európai Gazdasági Terület (EEA) és a Norvég Alap rendszerből, amíg a magyar kormány be nem szünteti a vizsgálatot.

Az Amnesty International attól tart, hogy a magyar hatóságok cselekedetei megbéníthatják a civil társadalmat. Források hiányában a civil szervezetek nem tudnak tenni mindazokért, akik a legkiszolgáltatottabb helyzetben vannak az országban.

A magyar hatóságok támadása a civil szervezetek támogatása ellen a legújabb elem azon a listán, ami ellen az Amnesty International már szót emelt. 2011-ben a Parlament által elfogadott változtatások ellenére a Fidesz kormány által bevezetett Médiatörvény súlyosan csorbította a szólásszabadsághoz való jogot: minden egyes médiaorgánum kötelező regisztrációja, a médiatartalmak ellenőrzése, és egy új ellenőrző szerv bevezetése mind-mind akadályozza a média sokszínűségének biztosítását.

Az Amnesty International arra kéri a magyar hatóságokat, vonják vissza a Konzorcium elleni fenyegetést, és kapcsolódjanak be az összpárti diskurzusba, amely biztosíthatná, hogy a magyar civil szervezetek zavartalanul folytathassák a munkájukat.

Az Amnesty International Magyarország arról is tájékoztatást adott, hogy 9965,95 eurót kapnak a Norvég Civil Támogatási Alaptól az ózdi kistérségben megvalósuló emberi jogi oktatási programjukra.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.