Amikor a hajléktalant is kirabolják

Tinédzserek raboltak ki egy hajléktalant tegnap este Nyíregyházán. Összesen 100, azaz száz forintot zsákmányoltak. Ezért még meg is verték.

Súlyosan bántalmazott, majd kirabolt egy hajléktalan férfit három fiatal Nyíregyházán; két fiatalkorú elkövetőt már őrizetbe vettek a rendőrök - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője.

A 13-14, illetve 18 éves helyi fiatalok még kedden este, egy buszmegállóban támadták meg a hajléktalant, majd miután a nála lévő 100 forintját megszerezték, elmenekültek a helyszínről - mondta Fedor Rita.

A főhadnagy tájékoztatása szerint a rablás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatott két fiatal felnőtt, illetve gyermekkorú társuk vallomásukban elismerték a bűncselekmény elkövetését. Elmondták: míg egyikük lefogta a férfit, addig a másik bántalmazta, majd elvették tőle a pénzét, amiből később egy közeli üzletben rágógumit vásároltak. A harmadik társnak a figyelés volt a szerepe, ő azonban - koránál fogva - még nem büntethető.

A rendőrség az eljárást a két gyanúsítottal szemben őrizetbe vételük mellett folytatja - közölte a szóvivő. Fedor Rita megjegyezte: a nyomozók ezen kívül azt is vizsgálják, hogy a fiatalok összefüggésbe hozhatóak-e a közelmúltban szintén hajléktalanok sérelmére elkövetett bűncselekményekkel.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.