galéria megtekintése

Amerikai kitiltás: étolajra lépnek

9 komment


Fekete Gy. Attila

Vida Ildikó NAV-elnök hallgat, pedig mind többen szeretnék tudni: beutazhatna-e az Egyesült Államokba vagy rajta van a tengerentúliak tiltólistáján. Az adóhatóságnál eltérően értékelik az elöljáró némaságát. A NAV 2011 óta vizsgálódik a Bunge nevű cég bejelentése nyomán.

„Aljas gazember, aki azt terjeszti vagy sejteti Vida Ildikó elnök asszonyról, hogy korrupt" – fakadt ki a NAV munkatársainak egyike, amikor a kitiltási botrányról és a hatóság elnökének állítólagos érintettségéről kérdeztük. Mások viszont amiatt morgolódnak, hogy az elöljáró hallgat: úgy vélik, ez az egész testületre árnyékot vet.

Vida és Varga tavaly márciusban. Aljas gazember, aki...?
Vida és Varga tavaly márciusban. Aljas gazember, aki...?
Soós Lajos / MTI

Az biztos, hogy a NAV – azaz Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter – most először húzott elő olyan dokumentumot, amely legalábbis megkérdőjelezi annak az állításnak a hitelességét, hogy az adóhatóság semmit nem tett a Bunge Zrt. elnevezésű étolajgyártó cégtől kapott információk ügyében. Varga kedden a Parlamentben újságírók előtt azt mondta: – A Vénusz étolajat előállító amerikai vállalat vezetősége 2011 szeptemberében a magyar adóhatóságoknak információkat adott át a költségvetést károsító különféle jelenségekről. A NAV-nál kétszer is fogadták a cég vezetőit, majd az adóhatóság nyomozást kezdeményezett.

 

Az ügyről 2014. február 21-én számolt be a NAV bűnügyi szóvivője: „Cukor-, olaj- és élelmiszer-kereskedelemmel foglalkozó bűnszervezetre csaptak le NAV nyomozói. A gyanúsítottak több gazdasági társaságot működtettek, amelyek egy általuk létrehozott cégláncolaton keresztül nagyüzemi felhasználóknak és multinacionális kereskedőknek értékesítették a papíron Szlovákiában beszerzett cukrot és étolajat."

A cégláncolat végén lévő gazdasági társaságok élére kinevezett ügyvezető igazgatókról a nyomozás kiderítette, hogy hajléktalanok. A bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt az állam több mint kétmilliárd forint forgalmi adótól esett el. Az öt strómanon kívül a vámnyomozók még három személyt fogtak el, azaz – a februári tájékoztatás szerint – összesen nyolcan voltak előzetes letartóztatásban.

A Varga által ismertetett ügyről lapunk is beszámolt, ám az akkori tájékoztatásból nem derült ki, hogy a nyomozás egy piaci szereplő bejelentése nyomán indult. A gyanúsítottak számáról, az okozott kárról és a kármegtérítésre biztosított vagyonelemek összértékéről Varga által elmondottak megegyeznek ugyan a februári NAV-os tájékoztató számaival, ám azon túl, hogy egy megbízható forrásunk azt mondta, „bizony isten ez az az ügy", semmi nem támasztja alá, hogy tényleg az.
A NAV az elmúlt években több, a költségvetésnek milliárdos kárt okozó áfacsalási ügyet derített fel, amelyekben a csaláshoz használt áruk rendszerint az étolaj, a cukor, a gabonafélék és a sertés-tőkehúsok voltak.

E termékekből nagy mennyiséget értékesítenek, és a magas áfa miatt nagy haszonnal lehet trükközni velük. A brüsszeli engedélyhez kötött és csak korlátozottan alkalmazható „fordított áfarendszer" bevezetésén kívül sem az Orbán-, sem a korábbi kormányok nem találtak még hatékony ellenszert.

Ám felvetődik a kérdés: miért tartott több mint két évig a nyomozás? A NAV illetékesei szerint a titkos nyomozást pár nappal azután elrendelték, hogy a hivatal megkapta a Bunge első anyagát, ám időigényes volt a munka. Állítják: amint összeállt a kép, lecsaptak.

Az amerikaiakat ez valószínűleg nem nyugtatta meg. Ők ugyanis csak annyit láttak, hogy miután 2011-ben átadták a csalásokat alaposan és mélyrehatóan feldolgozó jelentésüket, a bűnszervezet majdnem három évig zavartalanul működhetett. Ebben az időszakban nem csupán az államkasszából húzott ki milliárdokat, hanem a versenytársak zsebéből is, hiszen a csalásnak köszönhetően alacsonyan tartott árakkal rontotta a riválisok piaci pozícióit.

Arról nem szólva, hogy a büntetőeljárás középpontjában a gyanúsítottak letartóztatása mellett az állam kárának a megtérítése állt. Az, hogy a tisztességesen adózó piaci szereplőket mekkora kár érte, a magyar gyakorlatban mellékes. Sőt, a hatóságok – más hasonló ügyek tapasztalatai szerint – azon sem sokat rágódnak, hogy a gyanúsan olcsó termékeket felvásárlók vajon tudták, tudhatták-e, hogy a nekik eladott áruk bűncselekményből származnak.

A Bunge polgári perben kérheti az okozott kár megtérítését. A magyar bírói gyakorlat szerint tíz év múlva megítélik a kártérítést. De kitől hajtják majd be? A csalóktól, akiknek minden vagyonát elvitték a be nem fizetett áfa fejében?

Itt a vége. Hiába „magánnyomoztatott" a Bunge, az egésszel csak azt érte el, hogy a NAV-nak lett egy sikersztorija.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.