galéria megtekintése

Alternatív elsősegélyétlap

0 komment

Csémi Klára

Többféleképpen lehet támogatni a Balatoni Elsősegély Szolgálatot, amelynek önkéntesei az idén már életet is mentettek.

Harminchárom Balaton menti étteremben és borászatban nem mindennapi tájékoztatót vehet kezébe a betérő: az asztalokon lévő, étlaphoz hasonló nyomtatvány kínálatában előételként az elsősegélynyújtás fő tudnivalói, főfogásként pedig az újraélesztés lépései szerepelnek. A rendhagyó kommunikáció a Vöröskereszt idei nyári kampányának különlegessége. A cél kettős: az idevágó ismeretek, a hatékony segélynyújtás fogásainak minél szélesebb körű terjesztése mellett legalább annyira fontos a Balatoni Elsősegély Szolgálat (BESZ) és a mögötte álló Magyar Vöröskereszt munkájának segítése. Az étlapszerűen összehajtogatott oldalak egyikén ezért nagy piros számokkal ott van az az adományvonal, a 1359-es is, amely esetében minden hívás és SMS-küldés 250 forinttal gyarapítja a Vöröskereszt által felhasználható adományok összegét. A vendégek emellett különböző hashtagek használatával maguk is terjeszthetik az elsősegélynyújtó szolgálatot támogató kampány hírét – az „étlap" ehhez is megfelelő kapaszkodókat tartalmaz.

Tavaly az önkéntesek több mint négyezer esetben segítettek
Tavaly az önkéntesek több mint négyezer esetben segítettek
Csordás Ádám / Magyar Vöröskereszt

Idén a karitatív szervezet önkéntesei tizedik alkalommal jelentek meg a tó környékén – a jubileumi évben tizenkét település tizennyolc strandján –, hogy a főszezonban azonnali ellátást kaphassanak azok, akik kisebb-nagyobb strandsérülést szenvednek, és persze azok is, akiknek az esetében komolyabb a baj. Mert az önfeledt nyaralás idején nemegyszer bekövetkezik valamilyen váratlan fordulat, s ez a tapasztalatok szerint nem csak kisebb horzsolás, rándulás vagy múló rosszullét szokott lenni. Sajnos mindig akadnak komolyabb gondok is, ebben az évben volt már erős, azonnal csillapítandó vérzés és komolyabb allergiás eset is. A legemlékezetesebb már az ötödik napon bekövetkezett. Mint a sajtóból arról sokan értesülhettek, a máriafürdői strandon – ahol most első ízben volt jelen a BESZ sátra – egy fürdőző húzta ki a vízből a partra azt a huszonöt éves, úszni nem tudó német fiatalembert, aki elaludt a matracán, a vízbe fordult és elmerült. Az újraélesztésbe bekapcsolódtak a strandon szolgálatot teljesítő vöröskeresztes önkéntesek is. A mellkaskompressziót a mentők kiérkezéséig folytatták, akik a bajba jutott férfit állapotának stabilizálása után mentőhelikopterrel szállították kórházba.

 

A Balatoni Elsősegély Szolgálat tízéves fennállása alatt ez volt az ötödik sikeres újraélesztés, jóval gyakoribbak azonban a kevésbé drámai esetek. Beszédesek az ezzel kapcsolatos adatok: a háromszáz fiatal önkéntes tavaly az augusztus 20-ig tartó nyaralási időszakban több mint négyezer gondot orvosolt, amelyek listáját a rovarcsípések, a kagylók okozta vágások és a kisebb-nagyobb sportsérülések vezették.

A BESZ működése teljes egészében vállalati támogatásokból és az egyszázalékos adófelajánlásokból valósul meg. Céges oldalról a legjelentősebb összegekkel az MVM Paksi Atomerőmű Zrt., a Balaton Fejlesztési Tanács, az Uniqa Biztosító Zrt., a Dreher Sörgyárak Zrt., a Coca-Cola Magyarország Kft., a Haworth Hungary Kft. és a Brit Vöröskereszt közreműködésével a Canon Europe segített. Balatonmáriafürdő, Balatonudvari és Révfülöp önkormányzata szintén támogatja a szolgálatot.

Okostelefonokkal könnyebb

A Balatoni Elsősegély Szolgálat telekommunikációs partnere a Telenor, amely huszonöt okostelefonnal, korlátlan híváslehetőséggel és Hipernet 4G eléréssel segíti a munkát. Az önkéntesek számára fontos a minél jobb minőségű mobilinternet, mert a készülékeken töltik ki a mentési, elsősegély-nyújtási esetek részleteit tartalmazó digitális esetnaplót, amelyet a Magyar Vöröskereszt fonyódligeti központjába továbbítanak. A mobilalkalmazást a Synaptel cég fejlesztette ki, szintén a Telenor támogatásával.

 A cikk a Népszabadság Jótett-oldalán jelent meg. Az oldal támogatója a Telenor

Kapcsolódó cikkek

Hajléktalan idegenvezetők

.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.